ANK
Ma vált véglegessé, hogy a március 20-22-re tervezett AMTS kiállítást elhalasztják, s ez érinti Magyarok a Világ Járműgyártásában kiállításmegnyitót is. Az új időpont szeptember 25 és 27 között, Budapesten, a Hungexpo.
A koronavírust és a terjedését illetően jelenleg napról-napra változó helyzetben nem tehetjük ki sem kiállítóinkat, sem látogatóinkat egy esetleges fertőzésveszélynek, melyet nemzetközi tömegrendezvényként - ahová több mint 16 országból érkeznek mind látogatók, mind kiállítók - nem tudunk kontrollálni. Szervezőként, az AMTS-en résztvevő több tízezer látogatónk, valamint minden egyes kiállítónk egészségéért felelőséggel tartozunk, ami minden más szempontot felülír." - közölték a szervezők.
Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke elmondta: Az ANK 2020-ban immár nyolcadik alkalommal rendezi meg a „Magyarok a Világ Járműgyártásában” kiállítást, immár új időpontban, az AMTS Autó Show 2020. szeptember 25-27., keretein belül.
Az elmúlt évi kiállítás. Fotó: autoszektor.hu archív