klíma

Klíma(gáz)váltás? – Valóban okozhat kocsitüzet?

2015.09.07.

Azon autósok döntő többsége, akiknek van klíma az autójukban, úgy gondolom, nem tudja, milyen hűtőközeggel működik légkondicionálójuk. Addig nem is baj, amíg nem kell újratölteni…Veszélyes anyag a hűtőközeg? Veszélyes! Veszélyes a környezetre, a védő ózonrétegre. A lexikon így fogalmaz: „Az ózonréteg a sztratoszférának az a része, ahol valamivel magasabb az ózonmolekulák koncentrációja (15-50 km magasságban), mint az atmoszféra többi részében. Ez egy védőszűrőt alkot a káros ultraibolya sugárzással szemben a Föld fölött. … Az emberi civilizáció két fő tevékenységével veszélyezteti az ózonréteget. Az egyik a klórozott-fluorozott-szénhirogének (CFC-k), a másik a sugárhajtású repülőgépek használata. Ezek közül az első a jelentősebb.”

Vajon veszélyes lehet közvetlenül ránk is?

Először a környezetkárosító hatással foglalkozzunk, mert ezzel függ össze – áttételesen – a ránk gyakorolt esetleges veszélye!

Ma autóinkban jobbára három fajta klímagáz lehet. Egy kis táblácska erről pontos információval szolgál a motortérben: megadja a hűtőközeg típusát és a töltési mennyiséget, még az alkalmazandó klímaolajat is.

A legrégebbi, ma még öreg autókban elvétve lehet, az R12, a klasszikus Freon-12 (az USA-ban 1930-as évektől használták, Európában, autókban is, az ’50-es évektől). A szakmában mondják, ez volt a legjobb hűtőközeg, ha más tulajdonságait nem nézzük. Az a bizonyos más tulajdonság kettős: a korábbi és a ma általánosan használt klíma hűtőközegek egyrészről az ózonréteget rombolják, másrészről a légkör felmelegedést okozzák, tehát klímaváltozáshoz járulnak hozzá. Az R12 romboló hatása nagyon nagy. Ezt azzal értékeljük, hogy a CO2-höz képest (ennek értéke 1) hányszoros a károsító hatás. Ezt a GWP (Global Warming Potential) skálán mérjük, az érték a globális felmelegedést segítő hatást reprezentáló mérőszám.

Az R12 károsító hatásának mérőszáma 2400. Ezt le kellett váltani (régen) kisebb károsító hatásúra. Az új hűtőközeg az R134a, mérőszáma 1300. A bevezetéskor – voltak technikai gondok, nem volt például betölthető a régi hűtőrendszerbe – az R134a nem volt olcsó, a termelés felfutásával azonban az árszint csökkent.

Az Európai Bizottság az elmúlt 10 évben sürgetett egy új hűtőközeg bevezetését, mert azt egy uniós direktíva is előírta, miszerint csak olyan közeg használható, aminek a GWP (Global Warming Potential) értéke 150 alatt van.

Az R134a betiltása már évekkel korábban felmerült. A 2005-ben hatályba lépett Kiotói egyezményben megállapították, hogy az R134a gáznak nagy a GWP-indexe, vagyis nagymértékben hozzájárul a globális felmelegedéshez. (Az egyezményben a fejlett országok vállalták, hogy a 2008–2012-es időszakra átlagosan 5,2%-kal csökkentik az üvegházhatású gázok kibocsátását az 1990-es bázisévhez képest.) Az úgynevezett F-gáz rendelet ennek értelmében kimondta, hogy 2011-től kezdve az R134a-t már nem lehet használni új autótípusok hűtőközegeként, 2017-től pedig minden eladott új járművet új típusú klímarendszerrel kell felszerelni.

Az új klímagáz az R-1234yf

Az új klímagáz az R-1234yf, GWP-értéke 4, ami 99,7%-kal kisebb, mint az eddig alkalmazott R-123a negatív környezeti hatása.

A HFO-t szabadalmaztató Honeywell és Dupont cégek állítják, az anyag biztonságos, „százszor nagyobb a valószínűsége, hogy valaki egy kinyíló légzsáktól haljon meg, mint ettől” – mondják. (Hazabeszélnek, de nincs alapunk kételkedni benne.) A Honeywell szerint mindössze egy olyan szeleppel kell ellátni az autókat, amely egy esetleges ütközés során azonnal elengedi a gáztöltetet.

Vitathatatlan, hogy a környezetvédelem, ha minden előírást betartanak, nagyot nyert!

Az R1234yf óriási előnye, hogy a meglévő klímarendszerekbe betölthető! A Honeywell és a Dupont által szabadalmaztatott HFO-1234yf nevű klíma hűtőközeg nagy előnye, hogy hőtechnikai tulajdonságaiban nem nagyon tér el az eddig használt R134a-tól: hasonló nyomásviszonyokkal működhet, nem kell más méretű hőcserélőket használni.

Baj akkor lehet, ha gépkocsi ütközésnél az R-1234yf kiszabadul

Az új hűtőközeg legnagyobb ellenzőjének a Greenpeace nemzetközi környezetvédelmi szervezet bizonyult. Szerintük az új anyag valójában egy fluor-szénhidrogén, a gyártó csak azért nevezi másképp, hogy elkerülje a mára már negatív jelentést hordozó kifejezést. A klímaberendezésben a HFO-1234yf gépolajjal érintkezve folysavvá (HF) alakul, ez egyértelmű bizonyítéka az anyag kis stabilitásának és nagy reakciókészségének. Erre egy baleset során kerülhet sor. A folysav mérgező, így megnehezíti a mentési munkálatokat, és ezáltal súlyos sérülésekhez és halálesetekhez járulhat hozzá – állítja a Greanpeace.

A Mercedes B-osztály kigyulladt

A Daimler ütközéses kísérletsorozatot végzett és az új hűtőközeget veszélyesnek találta. Tiltakozott, arra hivatkozva, hogy az ütközési teszt során a B-osztály új klímagázzal szerelt autóiból 20-ból 20 úgy sérült, hogy az új hűtőközegre visszavezethető okból kigyulladt.

Az ütközési teszten az új gáz kiszivárogva a zárt rendszerből és érintkezve a forró motorral lángra lobbant és hidrogén-fluorid szabadult fel az égés során, ami különösen veszélyes az ember nyálkahártyájával érintkezve, akár halálos is lehet nagyobb mennyiség belélegzése.

Az Európai Bizottság nem ad türelmi időt a német autógyártóknak az új légkondícionáló-hűtőközeg, az R-1234yf bevezetésére, amit idén január óta kötelező használni.

Nincs halasztás, jön az R-1234yf

Az új hűtőközeget gyártó Honeywell és DuPont természetesen több éven át, független tesztelők által végzett kísérletekkel és vizsgálatokkal igazolta, hogy termékük nem veszélyes és azzal vádolták a német autógyárat, hogy a nagyobb költségek miatt nem szeretnének áttérni az R-123a-ról az R-1234yf-re.

A VW jelezte, hogy kiállnak a Daimler mellett, így az ügy bonyolódott, több autógyár is saját vizsgálatokba kezdett az új anyaggal. A Toyota viszont jelezte az Európai Bizottságnak, hogy nem találtak biztonsági problémákat az R-1234yf-fel kapcsolatban.

Az Opel töréstesztekkel igazolta az R1234yf biztonságosságát Az új, környezetbarát klímagáz biztonságosan használható a légkondicionáló rendszerekben az Opel és a TÜV Rheinland közös töréstesztje alapján. A 2013. január óta gyártott Mokkák a 2006/40/EC EU direktívának megfelelően az új, környezetbarát R1234yf jelű gázzal vannak töltve, amely 99%-kal kisebb üvegházhatással rendelkezik elődjénél, az R134a-nál. Az Opel és a TÜV Rheinland közösen elvégzett töréstesztjei realisztikus körülményeket szimuláltak és bebizonyították, hogy az új gáz biztonságosan alkalmazható, nem kell tartani attól, hogy egy baleset esetén meggyulladjon a kiszivárgott gáz és mérgező gázzá alakuljon. A tesztalany egy 1,4 liter lökettérfogatú turbóbenzin motorral szerelt Mokka volt, amit 50 km/h-val ütköztettek egy deformálódó kocsiszekrényt szimuláló testnek. Az ütközés során a klímagáz a forró kipufogó-leömlők közelében szabadult a motortérbe, mégsem lobbant lángra. Az Opel kutatási és fejlesztési vezetője, Michael Ableson szerint a közeljövőben nem lesz alternatívája az R1234yf-nek.

A Daimler és a VW-csoport azonban még mindig az új hűtőközeg ellen lobbizik, és a jóval drágább CO2-bázisú rendszerben látják a megoldást. A sikeres töréstesztre pedig így reagáltak: „hiába teremtünk valósághoz nagyon közeli körülményeket és végzünk egyforma kísérleteket, nem mindig deformálódik ugyanúgy az autó és nem lehet minden esetet figyelembe venni.” Az igazság valahol a két álláspont között van, az viszont biztos, hogy az Opel hitelesített töréstesztet tud felmutatni az új hűtőközeg biztonságosságát igazolva. Ezek után vélhetően nem opció lesz a direktíva betartása.

Az érvelések és újbóli vizsgálatok után az Európai Bizottság úgy látta, hogy nincs miért helyt adni a Daimler időkérésének, így már nem állhat semmi az R-1234yf térhódításának útjába.

Jóval túl a félmillión!

A németek vitája, kétkedése tart, miközben Európában már jóval több, mint félmillió személygépkocsit helyeztek forgalomba R-1234yf klímagázzal. Többségük Hyundai, Kia, Toyota, Nissan, de szép számmal van Opel is. A BMW i3 is az új hűtőközeggel töltött.

Van ezzel, kérem, valami baj?

Ha üzemel, nincs. Ha gázt kell utántölteni, a pénztáránknak „fáj”: rendkívül drága (még?) az új hűtőközeg.

A szervizműveletekhez új klímatöltő, klímaszerviz gép kell. Ez ma még a szervizekben ritkaság.

Van alternatíva?

Alternatívaként az R744, vagy közismerten a szén-dioxid, melynek GWP-indexe 1, tehát ideális, viszont nagy nyomáson kell tárolni, és szivárgás esetén fulladásveszély léphet fel. A CO2-alapú klímarendszer fejlesztése még tart, ma úgy látjuk árban nem versenyképes. A szervize, javítása és más (drága) kategória. Úgy véljük pár éven belül személygépjárművekben még nem fog bekerülni.

Az új hűtőközeg, az R-1234yf gáz jelent-e fokozott baleseti veszélyt?

A gyakorlat egyre jobban bizonyítja, hogy nem!

Sajnos gépjárműtüzekről viszonylag gyakran kapunk hírt. És ezt nem a klímagáz okozza.

Környezetvédelmi előnye kiemelkedő, ezért alkalmazásának mindenképpen van létjogosultsága.

 

Dr. Nagyszokolyai Iván
az Autótechnika főszerkesztője

A klímaberendezésekről, klímaszerviz műveleteiről, a hűtőközegekről az Autótechnika folyóiratban számos cikk jelent meg. Legyen Ön is az Autótechnika előfizetője! autotechnika.hu

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....