motor

Klasszikus lehet egy hat éves "sógorból"

2021.05.26.

Időutazás, a tudomány jelenlegi állása szerint nem lehetséges. A nemzetközi motorkerékpár ipar egyik  legnagyobb európai szereplője mégis valami ilyesmivel kísérletezett  az elmúlt hat évben - ráadásul elég nagy sikerrel.

Időutazás, a tudomány jelenlegi állása szerint nem lehetséges. A nemzetközi motorkerékpár ipar egyik  legnagyobb európai szereplője mégis valami ilyesmivel kísérletezett  az elmúlt hat évben - ráadásul elég nagy sikerrel. A terv az volt, hogy létrehoznak egy, a hetvenes, nyolcvanas évek hangulatát, dizájnját életérzését, színeit és hangjait autentikusan  idéző motorkerékpár márkát, amely természetesen mindemellett a mai kor műszaki, környezetvédelmi követelményeinek is megfelelve ad lehetőséget a nosztalgiára. 
 
 

 
A terv ötletgazdája a több, mint száz éves múltra visszatekintő osztrák KSR Group, a név amelyen  2015-ben létrejött a nyolcvanas évek életérzését megidéző márka, a London egyik legendás kerületéről elnevezett Brixton, az eredmény pedig - túlzás nélkül - egészen lélegzetelállító.
 
A Brixton márka tehát idén hat éves, 125 és 500 köbcenti között kínál, kifejezetten vonzó áron, osztrák minőségben retro motorokat, amelyek lassan nem csak nosztalgikussá, de kultikussá és rendkívül sikeressé válnak Európa számos nagy piacán. Olyannyira, hogy a Brixton 125-ösei Ausztriában például a KTM-el versengenek a kategória elsőségért és sorra verik a "japán klasszikusokat", a Hondát, a Yamahát és a Suzukit.
 
A Brixton receptje elsőre egyszerűnek tűnik: végy egy korszakot, egy életérzést, rendelj hozzá egy stílust, aztán hozz létre egy vonzó, rendkívül ár-érték arányos termékpalettát.
 
Mindez persze csak az elméleti receptje a "sógorok" sikerének. Ahhoz, hogy a Brixton márka hat évesen klasszikussá váljon, azért még kellett egy, s más.
 
Például a KSR Group több, mint száz éves ipari tapasztalata és több évtizedes motorkerékpár forgalmazó, gyártó és tervező kapacitása.  Nem ártott hozzá a több kontinenst és egész Európát átívelő kereskedőhálózat, és az ausztriai Krems városa melletti KSR központban az a high-tech raktárbázis, ahonnan a világ bármely pontján ki tudják szolgálni a Brixton - na és persze a többi márkájuk: a Malaguti, a KSR, a NIU és társai - alkatrész igényét.
 
Vélhetően nem ártott a Brixton sikeréhez a cég kapcsolata a világhírű dizájn céggel, a KISKA-val, akiktől az Adidas, a KTM, a Bosch, a CUBE vagy az Audi és az Opel sem szégyell rendszeresen tervezési tanácsokat kérni. 
 
 
Képre kattintva galéria nyílik!
 
Még persze kellett a Brixton elsöprő sikeréhez az a nosztalgiahullám, amely nem csak a fiatalok, de a mai negyvenesek, ötvenesek, hatvanasok körében hódít: zenében, divatban, életérzésben - és persze motorban.
 
Szóval a Magyarországon is komoly importőrrel képviselt (www.ksr.hu) Brixton a KSR Group profizmusa mellett valóban jókor volt jó helyen: hat éves létére képes volt átadni annak a kornak a motoros életérzését, amikor réges-régen nem is létezett.
 
Azért nagy műszaki, dizájn, marketing és kereskedelmi teljesítmény mindez, merthogy természetesen ezalatt a hat év alatt azok a nagy motorkerékpáros világmárkák sem pihentek, amelyek a nyolcvanas években már hosszú évtizedek óta léteztek és - elvileg - a Brixtonnál hitelesebben tudnák retro modellekkel megidézni ezt a mostanában újra nagyon népszerű "eurodisco korszakot".  De sokaknál vagy az árral, vagy - paradox módon - a hitelességgel volt probléma retro modelljeik esetében.
 
Az ugyanis, hogy egy nagy motorkerékpár világmárkának a nyolcvanas években voltak sikermodelljei még egyáltalán nem garancia arra, hogy 2021-ben hitelesen tud egy új-régi termékkel emlékezni - és emlékeztetni - erre a sokak számára élménydús korszakra. 
 
Szóval, ha időutazás - a tudomány szerint - nem is létezik, a Brixton márka elmúlt hat éve arra mindenképpen bizonyíték, hogy bizony egy hat éves is lehet klasszikus. 
Meg arra is jó példa a Brixton, hogy igenis létezik sikeres és hiteles nemzetközi kooperáció, ahol az anyacég osztrák, a partner kínai, a név angol, a dizájn salzburgi, müncheni, shanghai-i és kalifiorniai.
 
Talán éppen ettől lett a Brixton sikertörténet nemzetközi - és világhírű.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....