Legutóbb ott hagytuk abba, hogy sok autó, sok élmény, de mégis, ha most hirtelen fegyvert szegeznének rád, melyik járműved lenne a leginkább könnyes nosztalgia?

3,5 literes, V6-os, automata Pajero. Ha nem rozsdállt volna ki az alvázszáma, akkor a mai napig meglenne. Imádtam kutyát sétáltatni vele. Városban, ha nem nyomtad neki, 20 litert fogyasztott. De tett mellé akkora élményt, amit nem sok más autó tud.

De mi ebben az élmény?

Ki kell próbálni. V6, tehát eszméletlen jó hangja van. 35 colos Mangels kerekek voltak alatt. Óriási: 2 méter, plusz tíz centi emelés volt még rajta ezen felül. Szóval nagy kerekek, brutális kényelmes bőrüléses, 7 személyes, mindenen áthajtó, és mindent megoldó, tökön-paszulyon át a végtelenbe jármű. Csak nem tudsz vele felmenni Miskolcra, mert a fél fizetésedet otthagyod a kúton. Van itt a közelben egy, csak földúton megközelíthető település Nagyecsér. Mi innen „kövesdről” mentünk oda, kb. 100 kilométert mehettünk, és elfogyott egy tank benzin. Brutális fenntartási költsége volt, de mondom, a mai napig meglenne, ha nem történik ez a baleset az alvázszámmal.

Emellett még sokáig megvolt neked az E36 kabriód is. Az nem hagyott benned ilyen mély nyomot, vagy miért nem hiányzik most mégsem a kabriózás?

Egyszerűen nem. A szélfogót soha nem tudtam rátenni. Felhúzott ablakkal nem szerettem kabriózni. Ami hiányzik, hogy a reptéren mehessek keresztbe nyitott tetővel, az semmivel nem összehasonlítható élmény. De én arra jöttem rá, hogy hosszú távon ugyanazt adja, mint a tolótető. Ha mégis újra vennék egy nyitott tetejű autót, akkor csak terepjáró lenne. Egy kicsi Mitsubishi Pajero az nagyon nagy álmom. 3.0, V6, és nyitott tető. Csak ugye négymillió forint. Mikor legutoljára nézegettem, akkor még csak másfél millió volt. De nem volt pénzem. Most Vitarát is vehetnék, de néznem kell a csatornát is az autóválasztásnál, és olyat kell vennem, ami érdekli a követőket, feliratkozókat. Egy Vitarát senki nem nézne meg. Samurait is vehetnék, de nem vagyok hajlandó kiadni 1,5 millió forintot egy Samurai-ért. Pont ezért lett Niva.

Na, ez érdekes felültés, a Lada Niva. Neked ez korábban nem volt még meg?

Az a baj, hogy a Niva inkább második autónak jó. Első számú járműnek, mindennapi használatra elég merész választás. Tehát mivel régen nem volt mellé másik működő autóm, így nem. De most már jöhet, mert ha bármi nem működik benne, akkor bele tudok ülni egy másik autómba, és tudok menni azzal.

Mi lenne akkor, ha jönne egy lemezfelnis Renault Thalia, akár abba is bele tudnál szeretni?

Figyelj, az attól függ, hogy mire kell. De kommersz autóban már nem gondolkozom. Mindig megpróbáltam magamnak megindokolni, hogy miért pont ilyen, vagy olyan autó kell. Ezért vettem a gázos mercimet (Mercedes-Benz S124), mert ha tönkre megy a KE-Jetronic, akkor tudok járni gázzal, addig sem kell nélkülöznöm az autót. Szerintem egy benzines Mercedes legyen manuál váltós. Nem baj, ha keveset eszik, és nagyon jó, ha kombi, mert így bele tudom rakni a bringámat is. Illetve az sem utolsó szempont, hogy nem a négyszázezret futott BMW-m be (BMW X3) szalad a kilométer, hanem a hatszázezret futott 124 kombiba, neki már úgyis teljesen mindegy a kilométeróra állás.

Akkor a többi autódra is megvan az ésszerű magyarázat?

A zöldséges merci keveset eszik, mert dízel, és egy igazi retro időgép. A Barkas a kisteherautó, amivel elmehetek cuccolni, vagy motort venni akár. És itt kötök vissza a Niva-ra, amit pont azért vettem meg, mert tudom, hogy érdekli a követőimet a csatornán. Régen sokat jártam terepen, amikor még volt terepjáróm, szeretem a természetet, sokat sportolok. Szeretném vele bejárni a környéket, megmutatni vele azokat a természeti szépségeket, amik ebben a régióban rejtőznek. Szerintem ezt ilyen formában simán fogyaszthatóvá lehetne tenni.

Van olyan autód, amit soha nem fogsz eladni?

Nincs. Mindent eladok előbb utóbb. Ha meg tudom magyarázni, hogy miért adom el, és miért kell helyette másik, akkor simán. Egyetlenegy dolgom van meg biztosan, az 2004-től egy bringa. Azt soha nem fogom eladni. Ja, meg ami itt van a fürdőszobában, egy motor. De arra is, ha valaki azt mondja, hogy 150-200 ezret adok érte, akkor viheti. Aztán majd rakok be helyette másikat. Egyáltalán nem vagyok szentimentális, nem ragaszkodom a tárgyaimhoz.

Akkor nem volt rossz eladni azt a Pannoniát, amit te vettél le a padlásról, és évtizedek után te mentél vele először?

Nem. Ha a családban felbukkanna egy ilyen kincs, amihez akár még nekem is lehetne közöm, mármint egy régi gyermekkori fotó, vagy emlék, akkor nyilván más lenne a helyzet. De nem vágytam rá, hogy ezt a Pannóniát hónapokig csinosítgassam, aztán féltett veteránként jaszkarizzak vele. Abból úgyis van már elég. Az én videóm pont a másik végét fogta meg a Pannonia láznak is, ha megnézed, akkor megérted a lényegét, hogy mi volt a célom azzal a motorral, és a bemutatásával. Szerintem effektíve ez is egy mentés. Vagy nézd meg a Fiat 850-es történetét, ami most felépít egy másikat. Ha én azt nem hozom el onnan, akkor a MÉH-telepen csináltak volna belőle sörösdobozt. Persze tudom, hogy az lenne az igazi mentés, ha magamnak megcsinálnám, de hidd el, ennyit nem lehet, mert erre egy élet is kevés. Egyébként meg van ilyenem is, mert a W123-as merci valahogy így kezdte, ahogy azt megvettem, abban az állapotában senki nem akarta volna: tíz évet állt lejárt műszakival, és szénné rozsdállva. Van ilyen is, meg olyan is. Van, amit megcsinálok, mert szeretem, és megéri. Aztán meg van, amit kicsit helyrehozok, például a Barkas meg a 124-es merci, azokkal is rengetegeket kellett foglalkozni, hogy műszakilag rendbe legyenek, de nem olyan szinten, mint a mercivel.

Egyébként, hogy állsz a motorokkal? Azokat is szereted?

Mindig voltak motorjaim. Szerintem mindenki motorral kezdi gyerekkorában. Én is édesapámtól kaptam egy Babettát, utána lett Simsonom, egy endurom, még nagymotor rendszammal. Nekünk nem kellett a rendszám, így leadtuk. Na, most mindenki mondja, hogy hú, meg ha. De akkor az egy negyvenezer forintos motor volt, és nekem még egy olyan rossz motorom többet ne is legyen.

Na, most a Simsonos közösség egyként hördült fel. De én megértem, nekem is volt széthajtott Simsonom, ami utángyártott alkatrészekkel, szaktudás nélkül volt tákolva, szóval tudom, miről beszélsz.

Nekem két jó Simsonom volt, az egyiket egy olyan bácsitól vettem, aki újként vette, nem nyúlkált bele, csak használgatta, az egy gyönyörű, érintetlen motor volt. Volt még egy turbó hűtéses Schwalbém, azt négy Mercedes alufelnire cseréltem, akkor annyit ért egy jó Simson. Később hetvenezer forintért adtam el. De akkor mar elkezdték gyűjteni, és kivinni őket az országból, Sokáig itt volt a kertben egy Starom is, ami kerti disz volt, anno azzal jártam nagymamámhoz Noszvajra. Hétszer mentem le vele, hatszor toltam valami miatt, szóval nem csak a Jettám, hanem a Simson is megerősítette a lábaimat. Veszek most is Simsont, mert mindig bízom benne, hogy jó lesz, de általában romokkal találkozom. Mindig összegyűjtök pár darabot, aztán kapok egy kattanást es eladogatom. Édesanyámnál összeütöttem egy garázst, egyszer tizenhárom motor volt benne például Suhl, és Enduro is, aztán venni akartam valamit, és eladtam mindent, kisöpörtem a garázst.

Azért jöttem elsősorban, hogy a Youtube csatornádról is beszéljünk, de annyi jó sztorid van, hogy alig érünk a végére. Beszéljünk most végre ennek az indulásáról. Úgy gondoltad, hogy érdekes lehet a történet, amit egy-egy standard autóbemutatóhoz képest hozzáteszel. (Na, meg persze lehet látod, hogy milyen a felhozatal.) Nulla reklámmal tudsz 30-40 ezres, vagy még nagyobb eléréseket. De nem ezt a mérőszámot tartod a siker kulcsának.

Én ezt az egészet nem is érzem sikeresnek.

Hiába a szerénység, mert hamar átfordult az állapot azzal, hogy Lóri elkezdte aktívan tölteni a tartalmakat, faragni a csatornáját, és egyre jobban ráérzett az ízére, jöttek a visszaigazolások is. Még de továbbra is szerény, és nem is akar villogni, pedig gratulált már neki Béke Tóni a Csirketelepről, vagy bountyflyer, aki autós körökben szintén elismert youtuber. Hogy mit láttak meg benne? Valószínűleg azt, ami őket is naggyá tette: hitelesek, alázatosak, és szerények maradtak, pedig a körülöttük lévő autók, vagy tudás, netalán anyagi dolgok miatt másmilyenné is alakulhattak volna. Talán ez lehet a siker felé vezető út legvelősebb receptje. Feltettem Lórinak egy erre irányuló beugratós kérdést, amire jól válaszolt. Hogy mit? Az majd a következő részből derül ki.

Addig pedig kövessenek minket Facebookon is.