Multivan

A kisbuszok csúcsa - Volkswagen Multivan teszt

2022.06.17.

Kevés autó van, ami kategóriájában kétségtelenül a csúcs. Ilyen a Mercedes-Benz S-osztály a nagy limuzinok között, a Volkswagen Golf a csapotthátú kategóriában, és a Volkswagen Multivan a kisbuszok között.

Laikusok számára nehéz elsőre elmagyarázni, hogy miért más egy Multivan, mint egy Transporter Kombi vagy Caravelle. Bár előbbi esetében egy pillantás is elég, a Caravellehez képest valóban kisebb a különbség, de egyáltalán nem elhanyagolható: a Caravelle egy jól felszerelt kisbusz; a Multivan egy prémium autó kisbusz méretben.

A mi tesztautónk a modell legmagasabb szériáfelszereltségével érkezett, ráadásul szépen felextrázva, gyakorlatilag semmi sem maradt ki belőle, amit érdemes lehet megrendelni egy ilyen autóba. Minden elektromos, minden gombnyomásra történik, minden kényelmes és látványosan prémium.

Ritka az olyan tesztautó, ami nem prémium márka terméke, nem is valamilyen sport kivitel, mégis megbámulják az utcán. A Multivan ilyen volt, vonzza a tekinteteket és több alkalommal is voltak konkrét érdeklődők, akik megálltak az autó mellett, bepillantottak és kérdezték: „ez az új Multivan? Nagyon jól néz ki”.

És tényleg nagyon jól néz ki, sokkal jobban, mint bármelyik korábbi verzió és jelenleg a konkurenciát is lekörözi a többség szerint. Ugyanígy igaz ez a belsejére, elsőre nagy élmény ülni benne és ha már hétszemélyes, el is mentünk vele egy hosszabb útra, heten. Ezt nem feltétlenül ajánlom.

Ugyanis ha az ember egy hétig Multivannel jár, átértékeli a családi autó fogalmát. Mit tartunk hagyományosan családoknak ideális autónak? Kombikat, egyterűeket, esetleg egy nagy limuzint. Persze azok is, de máshogyan, mint a németek legendás kisbusza.

A helykínálat nem összehasonlítható, a funkciók pedig főleg nem. Persze felmerül, hogy miért venne az ember egy hétszemélyes kisbuszt egy klasszikus, négy- vagy ötszemélyes családnak? Azért, mert a Multivan akkor ideális hét személyre, ha munkába vagy iskolába kell vinni 6 embert, ha csomagok is vannak, nehezen találunk nekik helyet.

Ha 3 üléssor van bent, a rövid tengelytávú modellnél 469-, a hosszúnál 763 literes csomagtér áll rendelkezésre. Összehasonlításképpen, egy Passat Variant csomagtartója 650 literes, nyilván az öt személyes, és általában négyen szoktak hosszabb utakra indulni vele. A variálhatóság és az ülések kivehetőségének köszönhetően a Multivan is lehet négyszemélyes, a csomagoknak pedig 1844 vagy 2171 liternyi helye van. Persze drágább autó is, de a Passat helyére beilleszhetnénk egy E-osztályt vagy éppen egy nagyobb Audit, és máris nem olyan nagy az árkülönbség.

Az ülések variálhatósága tehát adott, de nem annyira egyszerű feladat, különösen a leghátsó sorban található ülések esetében, ott elkellhet a segítség az első próbálkozások során.

A váltó elhelyezése elsőre kissé szokatlan, de a műszerfalon elhelyezett billenőkapcsoló nagyon is praktikus megoldás. Nem vesz el semmiféle hasznos teret, kézre esik, könnyen használható.

A panorámatető nagyon is ajánlott opció, szinte teljesen végigfut az autón és sokkal kellemesebb egy nyitott hatású kisbuszban utazni, mint egy hagyományos dobozban. 

622.300 forintba kerül, ami persze rengeteg pénz, de ez eleve egy drága autó, és ha figyelembe vesszük, hogy egy Passat panorámatető 537 ezer forintba kerül, nem is olyan sok, végül is legalább másfélszer akkora.

A Style felszereltségnél szériatartozék a multifunkciós asztal, ami nagyon jó megoldás: szabadon mozgatható a sínen, ha kell, középkonzol lesz a vezető és az első utas számára, egy játéktábla a gyerekeknek a hátsó üléseken, vagy akár egy teljes étkezőasztal az utasok számára.

Alacsonyabb szériákon közel 400 ezer forintot kérnek érte, de hosszú távon megérheti, ha belefér.

Tesztautónk szinte minden asszisztens rendszerrel fel volt szerelve, holttérfigyelő, automata parkolórendszer, kamerák, okos lámpák.

Különösen szokatlan érzés ezek használata egy kisbuszban. A Multivan is elérhető a Volkswagen féle Travel Assist funkcióval, tartja a távolságot az előttünk haladótól, a sáv közepén tartja az autót, előre felkészül a sebességhatár-változásokra és mire a táblához érünk, felgyorsít vagy lelassít. Ezt néha kissé esetlenül teszi, de ritkán nézi be a sebességhatárt, így bár persze a figyelem nem lankadhat, az ember rá meri bízni magát.

Összességében tehát ha nem egy vállalkozás autója lesz, hogy a partnereket vagy a vezetőket szállítsák benne, egy autóval hosszú utakra járó család számára is nagyon ajánlott választás egy ilyen autó, nem fogják megbánni. Persze nagyon is drágán adják, de ha a kalapban prémium márkák nagy motoros, jól felszerelt kombijai vannak, nyugodtan dobjunk be egy Multivan cetlit közéjük!

Fotók: Erdős Dénes

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....