játék

Kisautóval is jó repülni!

2025.01.01.

Ilyen az, amikor egy fiatal autómárka és egy nagy múltú játékgyártó összefog.

 

A célközönség széles, mert a gyerekek és felnőttek is imádják az autómodelleket. Jól tudja ezt a több mint félévszázada alapított Hot Wheels, melynek hitvallása a dizájn és az autóvezetési kultúra terjesztése. Ez nem csak meglévő igazi autók kicsinyítését jelenti, hanem újak kreálását is.

A Hot Wheels lényege a kihívások elfogadása és a tervezési korlátok feszegetése, hogy kicsiben is hiteles műveket hozzon létre, olyanokat, amik tükrözik az autókultúrát. Ebben partner a Polestar Design Contest különleges kiadása, mely megnyitotta a kaput a tervezők előtt, hogy új szintre helyezzék a kreativitást, az innovációt és még jobban összekapcsolják a két erős márkát.

A kínai tulajdonú Volvo és a svéd Polestar márkánál már hagyomány a feltörekvő diák- és professzionális járműtervezők támogatása, ennek legjelentősebb fóruma az évenként meghirdetett pályázat. A Polestar Design Community és a Hotwheels kapcsolat kezdettől fogva útmutatást és bátorítást nyújt minden jelentkezőnek, akiknek a profi csapat tagjai személyesen segítenek és döntősök terveit közösen finomítják.

Az elektromos autókat gyártó svédmárka versenyének idei partnere is a legendás Hot Wheels makettgyártó 1:64-es méretarányú maketteket várt, a kiírásban feltétel volt a Polestar jellegzetes formanyelvének alkalmazása.

A negyedszer megrendezett versenyre több mint 1200-an neveztek a világ minden tájáról, így ez volt az eddigi egyik legnépesebb mezőny. A bírákat arra kérték, hogy olyan dizájnokat keressenek, amelyek tükrözik a Hot Wheels márka játékosságát, élénkségét, miközben tartalmazzák a Polestar jellegzetes minimalista dizájnesztétikáját.

A pályázatot egy indiai professzionális tervező, Shashank Shekhar nyerte robusztus terepjárójával: a Polestar TRX koncepció eltúlzott arányaival és letisztult felületeivel a márka finom tervezési filozófiájának merész értelmezésével készült. Ez lesz az első Polestar dizájn, amelyet nagy sorozatban készít és a Hot Wheels játékautó-sorozat, a fröccsöntött gyűjtemény 2025 nyarán lesz elérhető a játékboltokban.

Shashank Shekhar, a Polestar Design Contest győztese, így nyilatkozott az eredményhirdetés után: Izgatott vagyok, hogy nyertem, mert ez lesz az első dizájn a pályafutásom során, amit gyártanak, szóval ez nagy dolog. Soha nem gondoltam volna, hogy egy nap valami, amit alkottam, Hot Wheels autó lesz. Nagyszerű utazás volt, és elképesztően jól éreztem magam eddig. Az ilyesmi sok önbizalmat ad minden fiatal tervezőnek.

A második helyezett olasz Powei Chen szemet gyönyörködtető Cyber Shaker koncepciója a múltat és a kibervilágot ötvözi.

A Polestar és a játékhatalom Mattel elismerésében részesült a német Roman Moor, aki a klasszikus Le Mans futamot álmodta meg Polestar Track Toy koncepciójában.

Az immár negyedik alkalommal megrendezett Polestar Design Contest ismét izgalmas lehetőséget kínált a professzionális és diáktervezőknek, hogy bemutassák elképzeléseiket az autótervezésről. Az első verseny óta mindig a világ legjobb tehetségeit emelte ki, és sok diák már a Polestar Design csapatánál, vagy a tágabb értelemben vett professzionális tervezői iparban dolgozik.

Az egyedülálló együttműködés a Hot Wheels-szel arra ösztönözte a résztvevőket, hogy még tovább fejlesszék kreativitásukat, ami az eddigi legizgalmasabb koncepciók egyikét eredményezte.

Juan-Pablo Bernal, a Polestar belsőépítészeti vezetője és kurátora: Innovatív ötleteket kerestünk ezzel a témával, és a pályaművek határozottan felülmúlták várakozásainkat. Az eddigi legmerészebb terveket láthattuk. Alig várom, hogy lássam, hogyan fog kinézni a Polestar TRX makett kollekció a valóságban.

Ted Wu a Mattel alenök, a Mattel jármű- és építőkészletek tervezési részlegének globális vezetője és alelnöke: Öröm volt a Hot Wheelsnek, hogy együttműködhetett a Polestarral ezen az innovatív tervezési versenyen. Az idei győztes elfogadta a kihívást, és a Hot Wheels és a Polestar is ihlette, összekapcsolva a két márkát. Gyremeki izgalommal várjuk a Polestar TRX modell 1:64-es méretarányú megjelenését, ami bekerül a Hot Wheels izgalmas történetébe.

MATTEL

Az 1945-ben alapított globális játék- és családi szórakoztatóipari vállalat, a világ egyik legikonikusabb márkaportfóliójának tulajdonosa. Kínálatukban játékok, tartalom, fogyasztói termékek, digitális és élő élmények szerepelnek, termékeit a világ vezető üzlethálózatai és e-kereskedelmi vállalatai értékesítik.

A fogyasztókat és a rajongókat franchise partnerein keresztül vonzza olyan márkákkal, mint a Barbie®, Matchbox®, Hot Wheels®, Fisher-Price®, American Girl®, Thomas & Friends™, UNO®, Masters of the Universe®, Monster High®, MEGA® és a Polly Pocket®.

POLESTAR

A 2017-óta működő kínai tulajdonú és göteborgi székhelyű Volvo svéd autómárka csak elektromos modelleket gyárt. Termékei 27 piacon kaphatók Észak-Amerikában, Európában és Ázsia-csendes-óceáni térségben. A Polestar 2025-ben tovább terjeszkedik és három modellel bővíti kínálatát: jön a Polestar 2-es elektromos sportkocsi, a Polestar 3-as SUV és a Polestar 4 crossover. 2026-ra öt nagyteljesítményű elektromos autó lesz a kínálatban, a Polestar 5, a négyajtós GT és a Polestar 6 elektromos roadster.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.12
A BYD szédületes tempót diktál Brazíliában, tavaly megnégyszerezte az eladásait, és ezzel a dél-....
2025.01.11
Téli izgalom a jégen: a Lamborghini Esperienza Neve debütált Belső-Mongóliában. A Revuelto, a....
2025.01.11
Az autósok között kettős Mini-sikerrel zárult a Szaúd-Arábiában zajló 47. Dakar-rali hatodik....
2025.01.11
Naná, hogy a Tokiói Autószalonon debütál majd a japán Drift King által fémjelzett Hyundai Ioniq 5 N....
2025.01.11
Az Alpine Forma-1-es istálló tartalékversenyzőjeként folytatja pályafutását Franco Colapinto, aki....
2025.01.11
A Szegeden autógyárat építő BYD három új márkakereskedéssel bővíti magyarországi értékesítési és....
2025.01.11
A baleset vétlen elszenvedőjének fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt, január 8-án, este.   ..
2025.01.11
A teljes egészében megújuló nyersanyagokból készült üzemanyag (HVO100) a hagyományos dízelhez....
2025.01.11
A koreai autógyártó a mai napon bejelentette, hogy stratégiai együttműködésre lép az NVIDIA....
2025.01.11
Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki ittasan vezetve egy bejárati kapu....