Mitsubishi

Kis négyajtóst mutatott be a Mitsubishi

2015.01.20.

A Space Star kisautó szedán változatának tekinthető Attrega a Brüsszeli Autószalonon mutatkozott be Európában.

Ázsiában és Észak-Amerikában már egy ideje piacon van az Attrega, de a Mitsubishi úgy gondolta, érdemes Európában is megpróbálkozni a Thaiföldön készülő kis négyajtós modell forgalmazásával. Bár a négy méteres kocsi a 3,7 méteres Space Star kisautón nyugszik, ez alig látszik rajta, mert nem csak a farát, de az orr-részét is teljesen áttervezték. A 0,29-es légellenállási együttható kiemelkedően jónak számít a kategóriában, akárcsak a 9,6 méteres fordulókör.

Mindössze egyetlen motorral, egy 80 lóerős, változó szelepvezérlésű 1,2 literes, háromhengeres szívó benzinessel lehet majd megvenni az Attregát, a motort ötfokozatú kézi váltóval vagy ezer eurós felár ellenében fokozatmentes CVT automatával lehet párosítani. Előbbivel mindössze 4,5 liter a kocsi átlagfogyasztása, ami csak 0,2 literrel nőtt meg a Space Starhoz képest, de erre magyarázat a 85 kilogrammal nagyobb, 930 kilogrammos tömeg.

Az Attrega csomagtartója 450 literes, tehát közel duplája a ferdehátú változat 235 literének. Belgiumban a kocsi alapára 13390 euró, ami 4,26 millió forintnak felel meg. A hazai árról még nincs információ.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....