Lewis Hamilton

Kincseket rejt Hamilton magánistállója

2020.12.21.

Évi 42 millió eurós fizetésével Lewis Hamilton kettős életet él. A „munkanapjait meghatározzák a Forma-1 szigorú és józan keretei. De ha ezek közül kiszabadul, magánemberként átlép a szinte korlátlan luxusba. Egyrészt fényűző ingatlanokban él (nemrég vette 36 millió euróért második lakását New Yorkban), másrészt tobzódva hódol örök szenvedélyének, a motorok világának. Ebbe beletartoznak a magánrepülőgépek, motorkerékpárok és és természetesen az autók. A Stevenage-ből származó fiúnak ma már álomautó gyűjteménye van. Kétségtelenül az övé „száguldó cirkusz” versenyzői közül a legexkluzívabb „magánistálló”.

Hamilton olyan luxus- és sportkocsikkal vette körül magát, amilyenek legfeljebb a Juventus portugál világklasszisának, Cristiano Ronaldónak pazar garázsában találhatóak. A Forma-1-ben elért hetedik világbajnoki címe, és az idei évad lezárása alkalmából összegyűjtöttük a brit forma 1-es pilóta legexkluzívabb autóit. Ezek között természetesen megtalálható a Mercedes és a McLaren. Vagyis azoknak a nagy Forma-1-es csapatnak a „civil” autói, amelyeknek színeiben karrierje során versenyzett. De természetesen ebből a gyűjteményből kihagyhatatlan a nagy rivális, a Ferrari is.  

Ez a rivalizálás adott alkalmat nemrégiben egy internetes csipkelődésre. Hamilton közösségi oldalán közzétett egy fotót, amelynek hátterében a Ferrarija látható. A Mercedes-AMG Petronas persze élt a lehetőséggel, és így komentálta a képet: „A Ferrari mindig Lewis mögött van”. A Ferrari sem volt rest, visszacsípett: „Kedves Mercedes, igaz, hogy olykor egy-egy Ferrari Lewis háta mögött van, de csak azért, mert azért néha ki kell szállnia belőle.”

És most lássuk Hamilton négykerekű ékszereit!

1. Ferrari LaFerrari

A Ferrarik non plus ultrája, és a brit pilóta autókollekciójának egyik csúcsmodellje. Az F1-ből érkező érkező HY-KERS hibrid technológiával elképesztő menetteljesítményeket tud felmutatni Ráadásul V12-es, 6,3 literes csodamotorja önerőből állítja elő 800 lóerős teljesítményét, amelyre a KERS rádob még 163-at. Vagyis összesen 963 lóerőre képes. Maximális nyomatéka meghaladja a 900 Nm-t. 6,9 másodperc alatt gyorsul 200 km/h-ra, végsebessége pedig 350 km/h.

2. Mercedes SLS AMG Black Series

A modell a híres 300 SL (W198) sirályszárnyú modern interpretációja, csúcsminőségű változatban.  A Black Series topmodelljéről van szó, amely 70 kg-mal könnyebb a „hétköznapi” változathoz képest. Motorja egy 6,2 literes, 631 lóerős V8-as.

3. McLaren P1

Az angliai Wokingban gyártott hiperautó Hamilton-gyűjtemény egyik drágaköve. 2015-ig csupán 375 egyedi példányban állította elő a McLaren Special Operations részlege. Az árlista 866 000 fontba, azaz több mint egymillió euróba került.  Az ikerturbós hibrid V8-as motor teljesítménye 916 LE és 900 Nm.

4. Mercedes AMG-GTR

A Mercedesnek ez a sportkocsija látható leggyakrabban a brit pilóta Instagaram-profilján. Egy olyan „civil” autóról van szó, amely a versenypályán is megállja a helyét. A Forma-1 utolsó két szezonjában ezt az 577 lóerős, 4,0 literes ikerturbós V8-as modellt használták biztonsági autóként (Safety Car).

5. Shelby Cobra 427

Lewis Hamilton garázsában olyan különlegességek is vannak, mint az 1967-es Shelby GT500, vagy a 1966-os Shelby Cobra 427-es. A Shelby Cobra 427 az egyik legritkább és legdrágább Ford-modell, melyet először 1965-ben gyártották. Amikor amilton megvásárolta ezt a klasszikus szörnyet, körülbelül 1,6 millió dollárt adhatott érte.

A Cobra 7,0 literes motorral rendelkezik a fokozott teljesítmény és gyorsulás érdekében. Eredetileg  versenyzésre „tenyésztették”, de a gyártás túl sokáig tartott, és a Ford kihagyta a szezont. hamarosan kiderült, hogy a vállalkozás pénzügyi kudarc, ami arra kényszerítette Carroll Shelbyt, hogy állítsa le az autót gyártását. A Cobra az egyik előkelőbb autó Hamilton sokmillió érő flottájában.

6. Mercedes-Maybach S600

Mercedes pilótáról lévén szó, Lewis Hamilton nem hagyhatta ki gyűjteményéből az exkluzív limuzint, a Maybachot. Még 2015-ben került hozzá a Classe S, amit 2018-ban adott el 105 000 fontért, vagyis körülbelül 120 000 eurós áron.

7. Pagani Zonda 760 LH

„LH”, mint a brit pilóta nevének kezdőbetűi. Hamiltonról köztudott, hogy autókollekciójának talán legféltettebb kincse a Pagani Zonda 760 LH, amelyet azonban a zsúfolt versenynaptár miatt csak ritkán használ. A garázsában egy személyre szabott, kézi váltós 6 sebességes változat parkol. Akik közelről követik a brit versenyző karrierjét, talán még emlékeznek rá, hogy ez volt az az autó, mellyel nekiment egy parkoló SUV-nak a Monacói Hercegség egyik utcájában. 

Lewis Hamilton személyesen is részt vett a Forma-1-ből átvett, több mint 1000 lóerős plug in hibrid EQ Power Plus hajtáslánccal rendelkező modell fejlesztésében és marketingjében. Néhány hónappal ezelőtt pedig tippet kért rajongóitól, milyen színt válasszon a személyes használatra szánt modelljéhez.

8. Vision Mercedes Maybach 6 Cabriolet

A Maybcy pazar koncepció-autójáról van szó, amely – hasonlóan a One-hoz- nem kerül normál piaci forgalomba. Hamilton az Instgramon tette közzé egy fotót, melyen az autóval pózol, azzal a megjegyzéssel: I want this car! – Akarom ezt a kocsit!

9. Mercedes EQS

A csillagos márka a közelmúltban vonta be a brit pilótát a német vállalat jövőbeli elektromos szedán kupéjának, az EQS-nek a fejlesztésébe. Az autó 2021-ben debütál

10. Mercedes EQC

Hamiltonról köztudott, hogy elkötelezett támogatója a veganizmusnak. Olyannyira, hogy rávette a Mercedest, hagyjon fel az állati eredetű alapanyok használatával. Az már kevésbé tudott, hogy nemrégiben az Instagramon kijelentette: a versenypályán kívül, ha csak lehet, elektromos autóval jár. Ezek között nyilvánvalóan helye van az  EQC-nek, amely ma a stuttgarti márka 0-kibocsátású startégiai projektjének szimbolikus modellje.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....