Tesla

Kínában is készülnek majd Teslák

2017.06.21.

A Tesla Motors Kínában kezd gyártani elektromos autókat. Az erről szóló megállapodást akár már a héten bejelenthetik. 

A Bloomberg amerikai hírügynökség azt közölte, hogy a Tesla már befejezte az egyeztetést Sanghaj hatóságaival, és minden kérdésben megállapodtak a felek.  A Bloomberg úgy tudja, hogy a Tesla-autók gyártása egy kínai céggel közösen történik majd, vegyes vállalati formában.

Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója a múlt év elején először beszélt arról, hogy három éven belül Kínában is gyárt elektromos autókat az amerikai cég. A kínai gyártás lényegesen csökkentené a Tesla autók árát az ázsiai országban, mivel mentesülnének a magas, 25 százalékos importvám alól. 

A Tesla tavalyi kínai bevétele 1 milliárd dollár körüli volt, megháromszorozódott egy év alatt. Márciusban a Tencent Holdings, Kína legnagyobb internetes cége 5 százalékos részesdést vásárolt a Teslában, 1,8 milliárd dollárért.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.12
A nyolcszoros világbajnok 7,9 másodperccel előzte meg a Hyundai versenyzőjét, Ott Tänakot. ..
2024.05.12
A MÁV-Start a vakáció előtt már egy hónappal, május 13-tól az előszezoni menetrend szerint,....
2024.05.12
A kormány marad, de kecsesebb arcot kap és változik a fénytechnikája. ..
2024.05.12
A heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Így marad tiszta az autó. ..
2024.05.12
Úgy tűnik, hogy a Toyota Gazoo Racing zakatoló vonatán nincs fék, ugyanis kiterjedt sport- és....
2024.05.12
Hat jármű sérült a közlekedési balesetben a Róbert Károly körúton – írta a katasztrófavédelem. ..
2024.05.12
Az elektromos autók iránti kereslet közelmúltbeli csökkenése arra készteti az autógyártókat, hogy....
2024.05.12
Különleges pályázatot írt ki külső szakértők számára a Toyota kutatóintézete: jelentős támogatással....
2024.05.12
Élénk, sárga színű, a nagyobb méretű járművek holtterére figyelmeztető matricákat helyez ki....
2024.05.12
A Nissan bemutatta a Townstar Evalia változatát, ami egy élvonalbeli kombi autó, amely egyaránt....