motor

Kigyulladhatnak az euro 6-os motorú tűzoltó autók

2016.01.25.

- A tűzoltóautóban - mentés közben, azaz álló helyzetben - túlmelegszik az euro 6-os motor kipufogó rendszere, amely tüzet okozhat, ezért a jövőben is elegendő ezekbe a járművekbe euro 4-es kibocsátású motorokat szerelni - a belügyminiszter erről szóló rendelettervezetét hétfőn hozták nyilvánosságra a kormány honlapján.

A tervezet indoklása szerint az euro 6-os motorokban a 200 fokra felmelegedő kipufogógáz képes meggyújtani azt a tarlót, amit éppen oltanak, illetve szintén gyulladásnak van kitéve a mentett kocsiból szivárgó üzemanyag.

A másik indok arra, hogy rosszabb emissziójú motorokkal szereljék a tűzoltóautókat az, hogy a tisztább motoroknak kisebb a teljesítményük, amely "hátrányosan befolyásolja a tűzoltó feladatának végrehajtását, alkalmazhatóságát".


Egy a sok euro 6-os motorú jármű közül - illusztráció

A tervezet kitér arra is, hogy a már forgalomba helyezett, a fogvatartottak szállítására szolgáló járművek 2025 végéig a jelenlegi felszereléssel működtethetők. Vagyis nem kell hozzájuk átalakítási engedély, és nem követelhető meg a tervezet mellékletébe meghatározott egyéb követelmény sem.

Így nem szükséges minden fogvatartott részére legalább kétpontos biztonsági övet beszerelni, és a rácsnak sem kell olyannak lennie, hogy az veszélyhelyzet esetén gyors mentést tegyen lehetővé.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.27
Igaz, hogy eddig még csak a naptár mutatta, hogy milyen évszakban járunk, de nem kell sok, hogy....
2025.12.27
Folyamatosan korszerűsödik a járműállomány - mondta Fülöp Attila, a Belügyminisztérium....
2025.12.27
A Hyundai elektromos egyterű óriás bemutatására készül a Staria modellcsaládból. A nyugati....
2025.12.27
A Budapesti Közlekedési Központ és az Irányító Hatóság aláírta azt a támogatási szerződést, amely....
2025.12.27
Miközben Európa évek óta küzd a súlyos sérülések visszaszorításáért és több országban is....
2025.12.27
Mindhárom vezető japán autógyártó novemberi visszaesésről számolt be az előző év azonos hónapjához....
2025.12.27
A háromrészes, profi produkció a gyári csapat felkészülését követi nyomon, a fejlesztési és....
2025.12.27
Év vége felé a szarvasvonulás gyakori, látványos és egyben veszélyeket is hordozó természeti....
2025.12.27
A Toyota legújabb reklámja kreatív, látványos és – mindenekelőtt – emlékezetes. A hatóságok szerint....
2025.12.27
A Saic Motorhoz tartozó Maxus egy erős, takarékos és meglepően tágas utastérrel rendelkező....