autósport

Kevés a merénylet? Rendezz autóversenyt!

2021.07.19.

Gőzzel indult, de először a benzin győzött az autósportban, az elérhetetlennek látszó bűvös százas tempót viszont villanyautóval érték el, és egyre erősebb az elektrosokk.

Vezető anyag a Kis újságban

Néhány soros írás is megrengetheti a világot, bár amikor Pierre Giffard, a Le Petit Journal főszerkesztője nekiállt cikkjének, mindössze némi példányszámnövekedésben reménykedett. Mert az 1893-as esztendő nem volt éppen eseménydús, legalábbis az újságíró szerint, akinek kevés volt a szerbiai államcsíny, a párizsi merénylet és néhány expedíció, amely felkelthette az olvasók érdeklődését. Így aztán kitalált egy eseményt, nem is akármilyet, amit felhívásban fogalmazott meg.

Versenybeszámoló 1894. augusztusábó  Forrás: Le Petit Journal 

Családcentrikus vezércikk.

A következő év korszakalkotó eseményét így tette közzé Pierre Giffard a Kis újságban: A kerékpár nagyon jó, egy embernek, a tricikli nagyon jó két embernek. De mit tegyen a többi családtag? Szomorúan kuksoljanak otthon, amikor a papa és a mama kerékpáron kihajt Párizs felséges környékér? Vajon nekik nincs joguk az országút örömeihez, az utazás élvezetéhez?

Csak olyan jármű érdemli meg nagy nemzetünk támogatását, amely a családtagoknak is megteremti ezt a jogot. Egyedül a gépi erővel hajtott kocsi alkalmas erre.

A Le Peit Journal újság elhatározta, hogy minden eszközzel előmozdítja a közlekedésnek ezt az új, forradalmi fajtáját. E célból versenyt ír ki magas pénzjutalmakkal. A versenyben részt vehet minden rendű és rangú jármű, hajtsa akár gőz, vagy gáz, benzin, vagy villamosság.

Korszakalkotó ötlet

Újságcikkben Giffard nevezte először családi járműnek az automobilt, melyből 102 nevezett a versenyre. Mert az ötezer frankos első díj alaposan megmozgatta a vállalkozó kedvet és igen csak színes lett a mezőny: szerepelt a listán rugóhajtású, melyet indulás előtt az órához hasonlóan kellett felhúzni, meg sűrített levegővel, vagy víznyomással működő, öt elektromos kocsi, valamint 38 benzines és 39 gőzüzemű. A kiírásnak 14 benzines és 7 gőzkocsi felelt meg, ezek rajtolhattak el 1894. július 22-én, reggel 8 órakor a Párizs-Rouen útszakaszon.

Családi Peugeot, 1994-ből Forrrás:PSA

Lovak is besegítettek

A 126 kilométeres táv elején sokáig De Dion gróf vezetett 20 lóerős gépével, mögötte haladt egy Panhard & Levassor és egy Peugeot, ám egy sóderes szakaszon megelőzték a motorgróf elakadt gépét. A 12 órás menetidőt alaposan lerövidítették a versenyzők, mert az élre visszatérő De Dion 4 óra 40 perc múlva haladt át a Rouen-i célvonalon, igaz, kavicsban elakadt súlyos gőzgépét lovak húzták ki a süppedős terepen, így külső segítséggel ismét megelőzte a mezőnyt. Befutója után öt perces időközönként érkezett egy Peugeot, majd az Emil Levassor vezette Panhard & Levassor automobil.

Megosztott díj

A versenybíróság a másodikként és harmadikként befutó autókat hirdette ki győztesnek, mert ezek feleltek meg leginkább a családi autó kritériumának. A két könnyű és négyszemélyes díjazott automobilt megbízható Daimler benzinmotor hajtotta, ellentétben a nehézkes gőzhajtásúval, aminek mellőzését De Dion gróf is megértette. Egy évvel később, 1895-ben Van Zuylen van Nyevelt megszervezte a világ első hivatalos autóversenyeként számon tartott Párizs-Bordeaux-Párizs futamot, amin Peugeot Phaeton Type 16-os modell nyert, vagyis vitathatatlan volt a benzines diadal.

Az első százas gép                                 Fotó: Boros Jenő

Elektrosokk

Az első autóversenyen az elektromobil alaposan lemaradt, viszont elsőként lépte át a bűvös határt és megszerezte a leggyorsabb címet. Camille Jenatzy építette és vezette a két 25 kilowattos teljesítményű villanymotorral hajtott torpedó alakú autót, mellyel 1899. április 29-én elsőként sikerült túlszárnyalni a százas tempót, egészen pontosan elérni a 105,9 kilométer/órás sebességet. A jármű neve La Jamais Contente, vagyis Örök Elégedetlen.

Formula E

EV hódítás

A gokart világában, különösen a fedett csarnokokban már évtizede népszerű a villamoshajtás, mely újabb kategóriákban hódít.

A 2022-es Dakaron indul a hidrogéncellás elektromos teherautó, melyet a hidrogénmeghajtású vonatokat és közúti járműveket gyártó Gaussin cég fejleszt.

A Michelin a Goodwod-i Sebességfesztiválon mutatta be a hidrogén-elektromos GreenGT MissionH24-es versenyautóját, mellyel a LMPH2G jelzésnek megfelelően 2024-ben rajthoz áll a 24 órás Le Mans futamon, ahogy a Red Bull és Toyota csapat is.

Le Mans 24 óráson indul a hidrogén-elektromos autó             Forrás: Michelin 

Formula E

A Forma 1-ben 2014 óta hibrid rendszerűek a hajtásláncok, melyekben elektromos rásegítő működik.

Hét éve rajtolt és egyre népszerűbb a tisztán elektromos Formula E, melyben az Audi, a BMW, a DS, a Jaguar, a Nissan és a Mercedes-Benz versenyez.

Idén először rajtolt el az FIA több földrészes Extreme elektromos ralija, melyen részt vesz Jensen Button, Seabstien Loeb és Carlos Sainz, miközben saját csapattal nevezett Nico Rosberg és Lewis Hamilton.

Extreme E futam

Pikes Peak győztes VW

A 19,99 kilométer hosszú és 156 kanyarból álló legendás hegyi felfutón 1916 óta versenyeznek autók, a klasszikus hosszúságú pályán 2018-ban 7 perc 57.148 másodperces idővel nyert a Volkswagen 1100 kilogrammos I.D. R Pikes Peak villanyautója.

Hegyi felfutón a VW ID.R                            Forrás: VW AG

EV rali Skoda                     Fotó: Harald Illmer

Rally EV

Az osztrák Kreisel Electric és a Škoda Motorsport egy Fabia Rally2 evo versenyautót épített át, a SkodaRE-X1 Kreiselt 860 V-os nagyfeszültségen üzemelő villanymotorja 260 kW (356 LE) csúcsteljesítmény leadására képes, maximális forgatónyomatéka 600 Nm. Az autón módosítani kellett a futóművet és a padlólemezt, hogy elférjen az 52,5 kWh kapacitású folyadékhűtéses akkupakk.

A Pure E-TCR sorozat úttörői: Cupra, Alfa Romeo és Hyundai

Pure ETCR

Nyáron elrajtolt a Pure E-TCR sorozat, melyben az elektromos túraautókat fejlesztő magyar M1RA team az olasz Romeo Ferraris csapattal versenyez, a fiatal magyar mérnökgárda a Formula Student sorozatban már közel évtizede fejlesztett villanyautókat, az egyetemisták FRT csapatának idei monopostója 1,8 másodperc alatt gyorsul százra.

A Pure ETCR mezőnyének első nevezője a Hyundai volt, de már ott van a mezőnyben a Cupra is és újabb csapatok belépése várható. A bokszutca különleges biztonságú tankolóállomásán hidrogénből készül az autók hajtását szolgáló elektromos áram, a folyamat végterméke pedig iható víz.

Hidrogénből nyert áramot tankolnak a villanyautók a bokszban    

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!



 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....
2024.04.18
Óriási árkülönbségek vannak – írja a Kronen Zeitung. ..