AMTS
Zsúfolásig megtelt a Hungexpo A-pavilonja a vasárnapi zárónapon, amikor a nagyszínpadon leparkolt az egyedi MINI, meg a két főszervező, Nokta Balázs és Szőke László bejelentette a győztest. Negyvenkétezren váltottak jegyet, de ennél többen akarták megnyerni az Autó Motor Tuning Show minijét, ami ráadásul különleges modell.
Az AMTS 15. nyereményautója Fotó: Boros Jenő
Program Kánaán
Ahogy a korábbi években, a 15-ik kiállításra is extra programokkal csábították a szervezők a Hungexpóra a nagyérdeműt: szokás szerint volt nemzetközi tuningshow, oldtimer kiállítás és az immár öt éve hagyományos Magyarok a világ járműgyártásában tárlat, igényes és egyedi darabokkal.
A kényszerszünet után minden eddiginél felfokozottabb volt az érdeklődés az AMTS iránt, ami nem okozott csalódást, mert a hosszú kényszerpihenő után, rendkívül színes autós műsort produkált a csapat a Hungexpón.
A nyeremény MIni Fotó: Boros Jenő
Elsőre kifogta
Az idei Automobil és Tuning Show utolsó napján ismét autót sorsoltak ki a rendezvény látogatói között. A különleges Mini Cooper Coupét már májusban építették át teljes nyilvánosság előtt a Lurdy Házban, szerencsés új tulajdonosa pedig Keczkó András lett. Mázijáról a nyertes elmesélte az Autószektornak, hogy fiával életében először látogattak az AMTS-re.
Mustra: Szőke László, Keczkó András, Keczkó Tamás és Nokta Balász Fotó: Boros Jenő
Kertész nyert
A 47 éves nyertes másfél évtizede Nyíregyházán kertészkedik, Keczkó András sokat vezet, de nem csak munka miatt, hanem élvezetből is több mint nyolcszázezer kilométert autózott eddig. Első élménye a családi 1200-es Ladához fűződik, első saját kocsija egy 1980-as évjáratú I-es Golf volt. Azóta is imádja a német autókat, mert ahogy fogalmazott, benzinkutas korában volt alkalma közelebbről kiismerni a járgányokat.
Második saját kocsija egy Multijet motoros dízel Fiat Uno volt, ami jól szolgált, de aztán megint Volkswagen Golfra váltott. Ezután következett egy Ford Escort, majd barátnője által Mazda 6-osra váltott. Éppen árulták a japánt, hogy kombira cseréljék, ám ekkor megnyerték a csodás Minit, amit az AMTS megnyitása előtt a Lurdy házban alakítottak át nyilvánosan.
Az első üléspróba a nyereményautóban Fotó: Boros Jenő
Garázsmenet
Jó családba került a Mini, mert fedett garázs várja és Keczkó András fia, a 16 éves Tamás is megszállottja a kocsiknak, ennek megfelelő pályaválasztása is: terveiben a győri egyetem szerepel, méghozzá az Audi tanszék. Állandóan autósműsorokat néz, szakportálokat figyel, élete álma egy Porsche GT. És persze már visszaszámolja a hónapokat, mert készül a jogosítvány megszerzésére, meg majd a felvételire, szakmai tervében határozottan a járműmérnökség szerepel.
Korai kelés
A nyereményautó átvételéhez hajnali hatkor keltek, és a takarékosság jegyében telekocsival tették meg a kétórás utazást, hogy aztán az érkezési ponttól taxival érkezzen a Gyömrői úti helyszínre, ahol a 101EVPARK villanyautóbázisa adott helyet az október 8-i ceremóniának, ahol Nokta Balázs és Szőke László adta át némi sajtókörítéssel a 121 lóerős nyereményautót és a mellé járó MOL üzemanyagkártyát.
Indulás előtt Fotó: Boros Jenő
Mini Cooper Coupe
A járvány miatt második éve húzódó 15. rendezvényre a már korábban megépített Porsche Boxstert
az AMTS Online Edition keretében sorsolták ki, ám a szervezők úgy döntöttek, hogy a jubileumi show nem szenvedhet hiányt semmilyen téren, így nyereményautóban sem. Választásuk egy Mini Cooper Coupéra esett, melyet élőben és mindenki szeme láttára teljesen átépítettek.
A jól bevált mesterembereket természetesen ezúttal sem cserélték másra. Bara Laciék átbőrözték a Mini kormányát, oldalkárpitjait, valamint az utastér számos műanyag elemét.
Az átépítő csapat Forrás: Carstyling
Hifi, multimédia
A hifit idén is a Grandvoice csapata építette Sámpi vezetésével: komoly Hertz szett került a gépbe, minőségi Audison kábelezéssel és rengeteg StP-vel, a Hififutár webshopjának köszönhetően.
Multimédia egy régi partner márka új forgalmazója, a Gálffy Tuning kínálatából származik: az egyedi, kör alakú középső műszerblokkja helyére került a félig digitális, félig analóg CMP fejegység nemcsak az utastér dísze lett, de funkcióiban is hoz mindent. A kijelző mellett DVD-s lemezegységet, kihangosítót és tolatókamerát is kap az autó, természetesen mindent tökéletesen a gyári helyre illeszkedve.
Komoly cucc a csomagtérben Fotó: Boros Jenő
AMTS '22
A következő show időpontja 2022. március 11-13, a helyszín ugyanaz, tehát a Budapest, Hungexpo.
A rendezők a 16-ik AMTS-re is gazdag programot ígérnek: ezernél több autókülönlegesség, tíz tematika és legalább ennyi önálló rendezvény 120 ezer négyzetméternyi területen, öt pavilonban és szabadtéren. Ja, és jövőre is lesz nyereményautó.
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!