Cannes

Kétszáz elektromos BMW-t és egy premiert villant a márka a Cannes-i Filmfesztiválon

2023.05.10.

2023-ban a BMW másodjára is visszatér Cannes-ba, hogy a világ egyik legnagyobb tekintélyű filmfesztiválját ismét hivatalos partnerként támogassa. Az esemény vendégeinek és kiemelt meghívottjainak mobilitását a bajor prémiummárka több mint 200 darab tisztán elektromos meghajtású autóval és a plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával szerelt, új BMW XM modellel segíti.

A nemzetközi filmipar dél-franciaországi ünnepe a BMW Films új, akciódús alkotásának premierjéhez és a THE ICON névre keresztelt, innovatív vízi jármű leleplezéséhez is páratlan reflektorfényt biztosít. Cannes-ban ráadásul a nemrégiben bemutatott, új BMW i7 M70 xDrive modell – a bajor prémiumgyártó teljes portfóliójának legerősebb és leggyorsabb tisztán elektromos meghajtású modellje – is kigurul az utakra, most először.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy ismét a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál hivatalos partnerei lehetünk” – mondta Jens Thiemer, a BMW ügyfélélményért és márkáért felelős vezető alelnöke. „A fesztivál elkötelezett amellett, hogy egyre fiatalosabbá, modernebbé és digitálisabbá váljon, amely partnerségünket ideális platformmá emeli luxuskategóriájú BMW termékeink számára. Cannes-ban ünnepeljük a BMW Films új alkotásának premierjét, miközben a THE ICON és a BMW i7 M70 xDrive mentén a luxus, az innováció és a fenntarthatóság magával ragadó egységét is megteremtjük” – tette hozzá.

„2022-ben a BMW hivatalos autóipari partnerként csatlakozott a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválhoz, az esemény vezérelvét képviselve 80 darab példaértékű, száz százalékig elektromos modellel. Boldogak és büszkék vagyunk, amiért idén is támogatásáról biztosít minket a BMW, akit történelmi kapcsolat fűz a hetedik művészeti ághoz, és aki ismét végigkíséri vendégeinket a hozzánk és tőlünk vezető utakon” – fogalmazott Iris Knobloch, a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál elnöke.

A BMW Films új alkotása tovább folytatja a bajor prémiummárka azon, immár több mint két évtizede íródó hagyományát, amely mentén a legújabb megjelenések főszerepében mindig a legújabb BMW modellek láthatók. Az elismert hollywoodi rendezők által jegyzett rövidfilmekben rendre elsőszámú filmcsillagok ülnek be a vezetés élményét kínáló modellek volánja mögé. Az egyik legismertebb ilyen alkotás a Star, amelyben a BMW M5 drámai akciójelenetekkel ünnepelte filmpremierjét. A BMW Films legutóbbi, The Escape című alkotásának főszerepében egy BMW 5-ös limuzin parádézott, lélegzetelállító autós jeleneteket varázsolva a képernyőre. A Cannes-ban debütáló, sztárokkal fűszerezett új alkotás ismét gyors tempójú, látványos akciójelenetekkel kápráztatja majd el a rajongókat.

A Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál látogatói a dél-franciaországi város partjainál egy másfajta világpremiernek is szemtanúi lehetnek: itt mutatkozik be először a THE ICON névre keresztelt, innovatív vízi jármű, amelyet a BMW a TYDE hajóépítő vállalattal együttműködve fejlesztett ki és épített meg. A THE ICON a végtelen vizeken kínál emisszió-mentes mobilitást, megtestesítve ezzel a luxus újabb progresszív értelmezését.

A THE ICON a BMW i divízió elektromos mobilitás terén felhalmozott, több éves tapasztalatát a TYDE hajóépítési szaktudásával és a BMW Group leányvállalataként működő Designworks jövőbe mutató dizájn-innovációival egyesíti. Az exkluzív jármű Cannes-ban ünnepelt világpremierje ismét reflektorfénybe helyezi a BMW azon holisztikus megközelítését, amellyel a holnapok mobilitásának fenntarthatóságáról gondolkodik.

Május 16-27. között a világ minden tájáról érkeznek filmkészítők, színészek és mozirajongók a Côte d'Azur egyik legkedveltebb üdülőhelyeként számon tartott Cannes-ba, hogy megtekintsék a legfontosabb új alkotásokat és tanúi legyenek az Arany Pálma-díj átadásának. A Palais des Festivals et des Congrés kongresszusi központban megrendezendő esemény főszereplőinek, vendégeinek és kiemelt meghívottjainak mobilitásáról a BMW gondoskodik. A legkorszerűbb hálózatról tölthető hajtáslánc-technológiákkal szerelt BMW modellekből álló flotta szinte hangtalanul, károsanyag-kibocsátás nélkül közlekedhet a Cannes-i forgalomban, a fesztivál résztvevői így első kézből tapasztalhatják meg a fenntartható luxus magával ragadó élményét.

A Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál vendégeinek és kiemelt meghívottjainak mobilitását a luxusszegmensben elérhető hálózatról tölthető BMW modellek széles palettája biztosítja. A híres Boulevard de la Croisette környékén a tisztán elektromos meghajtású BMW iX M60 xDrive és a BMW M GmbH első hálózatról tölthető nagyteljesítményű modellje is elegánsan korzózik majd. A BMW XM utasait nem csupán az M HYBRID hajtáslánc-technológia exkluzív menettulajdonságai, de az utastér BMW M Lounge komfortkörnyezetének egyedülálló hangulata is el fogja varázsolni. A hidrogén-meghajtású üzemanyagcella-technológiával dolgozó BMW iX5 Hydrogen eközben a fenntartható mobilitás jövője felé vezető egyik alternatív utat képviseli.

A filmfesztivál tizenkét napja a tisztán elektromos meghajtású BMW i7 M70 xDrive közúti bemutatkozásának is lehetőséget biztosít, a fenntartható luxus abszolút élményét helyezve a középpontba. 485 kW / 660 lóerő maximális rendszerteljesítményének és 1 100 Nm csúcs rendszer-forgatónyomatékának köszönhetően az új nagyteljesítményű modell a BMW Group teljes portfóliójának legerősebb és leggyorsabb tisztán elektromos meghajtású modellje.

A 76. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál azon vendégei, akik a BMW i7 tisztán elektromos meghajtású luxuslimuzinnal utaznak, a hátsó üléssorban a BMW Films új alkotását is megtekinthetik majd – a 31,3” képernyő-átmérőjű BMW Theatre Screen jóvoltából.

A tetőkárpit első ülések mögötti részéből lenyíló BMW Theatre Screen szinte a luxuslimuzin utasterének teljes szélességét felöleli, páratlan szórakozási lehetőséget garantálva. Az egyedülálló BMW Theatre Screen és a Bowers & Wilkins surround audiorendszer így kerekeken guruló privát moziteremmé varázsolja az új BMW 7-es sorozat hátsó üléssorát.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....