vadászgép

Kétezer négyszáz milliárd forintért vásárolna vadászgépeket egyik szomszédunk

2023.09.27.

Ötödik generációs harci repülőgépek beszerzéséhez kérte a parlament jóváhagyását a román védelmi minisztérium (MAPN), az erről szóló átiratot kedden iktatta a kétkamarás parlament egyesített házbizottsága - közölte az Agerpres hírügynökség.

A román védelmi minisztérium 6,5 milliárd dollárt fordítana ötödik generációs harci repülőgépek beszerzésére. A program első szakaszának lebonyolítása a MAPN becslése szerint 6,5 milliárd dollárba fog kerülni.

Az Agerpres által idézett jóváhagyási igénylés szerint, ezért az összegért Románia 32 amerikai gyártmányú F-35-ös többcélú harci repülőgépet, működtetésükhöz szükséges logisztikai csomagot, kiképzési programot, szimulátorokat, valamint levegő-levegő és levegő-föld rakétákat vásárolna az Egyesült Államoktól.

Fotó forrása: hirado.hu

A program második szakaszában egy harmadik (16 harci repülőből álló) F-35-ös rajjal egészítenék ki az ötödik generációs flottát, ennek költségére azonban a most közzétett dokumentum nem terjed ki.

A MAPN átirata szerint a román légierő további fejlesztését az tette lehetővé, hogy 2023-tól kezdődően az ország védelmi kiadásait a GDP 2 százalékáról, 2,5 százalékra emelték.

A román legfelsőbb védelmi tanács (CSAT) áprilisban hagyta jóvá a román légierő ötödik generációs, többcélú harci repülőgépekkel történő felszerelését. A nemzetbiztonsági testület arra hivatkozott, hogy az F-35-ösök fejlett érzékelőkkel és nagy pontosságú, intelligens lövedékekkel rendelkeznek, valós idejű, titkosított kommunikációra képesek a földi légvédelemmel és más repülőgépekkel, mindez pedig alkalmassá teszi őket a légi fölény megszerzésére és megőrzésére, a légtér szuverenitásának megvédésére.

Romániában 2019 márciusában állt szolgálatba az első, Portugáliából beszerzett, 16 darab használt F-16-os gépből álló repülőraj. A MAPN szerint az országnak legalább három, egyenként 16 többcélú harci gépből álló repülőrajra van szüksége légtere védelméhez. Románia tavaly írt alá szerződést Norvégiával további 32 használt F-16-os harci repülőgép megvásárlásáról. Ezeket várhatóan idén és 2024 folyamán fogják leszállítani.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.28
Csütörtökön rendkívüli eset történt a tátrai villamosvasúton, amelynek következtében kb. másfél....
2025.12.28
Kóspál Ágnes, a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly Thege Miklós....
2025.12.28
Az autókban számos olyan apró funkció rejlik, amelyek a kényelmet és a biztonságot szolgálják,....
2025.12.28
A CUPRA újra a határokat feszegeti a nagy teljesítményű design világában: visszatér a legendás,....
2025.12.28
Elkezdődött a visszaszámlálás, hamarosan az utakon a Volkswagen ID. Polo! - írja Facebook-oldalán a....
2025.12.28
Szombat este Leondingban (Linz-járás) a B1-es autóúton egy gyorshajtót kaptak el, aki majdnem 100....
2025.12.27
Igaz, hogy eddig még csak a naptár mutatta, hogy milyen évszakban járunk, de nem kell sok, hogy....
2025.12.27
Folyamatosan korszerűsödik a járműállomány - mondta Fülöp Attila, a Belügyminisztérium....
2025.12.27
A Hyundai elektromos egyterű óriás bemutatására készül a Staria modellcsaládból. A nyugati....
2025.12.27
A Budapesti Közlekedési Központ és az Irányító Hatóság aláírta azt a támogatási szerződést, amely....