ERC

Két magyar duóval a mezőnyben rajtol ma Portugáliában a Rali Eb

2023.03.10.

A hétvégi portugáliai futammal kezdődik a rali Európa-bajnokság (ERC) idei szezonja, melynek a tervek szerint nyolc állomása lesz, és október elején a Rally Hungary magyarországi viadallal ér véget.

Az idénynyitó verseny a pénteki prológgal kezdődik, aztán szombaton és vasárnap összesen 17 gyorsasági szakaszt, 180 kilométeres távot kell teljesíteniük az indulóknak. A mezőny népes lesz, 55 páros adta le a nevezését az év első ERC-futamára, közte a Csomós Miklós, Nagy Attila és a László Martin, Berendi Dávid magyar kettős. Mindketten Skoda Fabia Rally2 típusú versenyautóval állnak rajthoz, Csomóséknak a GR Motorsport, Lászlóéknak a Topp-Cars szervízcsapata készíti fel a gépet a megméretésre.

Fotó: FIA ERC

A magyarok már teszteltek a helyszínen, Csomóséknak közben balesetük volt, de sem a versenyző, sem pedig a navigátor nem sérült meg, így az autó megjavítása után rajthoz tudnak állni pénteken.

Ami a többieket illeti, a magyar bajnoki címvédő norvég Mads Östberg ezúttal az Európa-bajnokságon indul, az itinert a svéd Patrik Barth diktálja majd neki, és egy Citroen C3 Rally2-vel vesznek részt az ERC idényében. A címvédő spanyol Efrén Llarena az indiai MRF gumigyártó csapatának színeiben vág neki a mostani idénynek Sara Fernandez navigátorral az oldalán egy Skoda Fabia RS Rally2-vel. Az indiai abroncsgyártó erős csomagot rakott össze az idei évre, öt párost indít a kontinensbajnoki sorozatban, ugyanis a címvédő, valamint Östberg mellett két olasz és egy lett duó is az MRF istálló tagjaként vág neki a szezonnak szintén Skoda Fabiával.

Az Eb első, portugáliai versenyének minden gyorsasági szakasza élőben lesz követhető a sorozat weboldalán (fiaerc.com). A korábban közölt versenynaptár alapján pedig ezt követően májusban a Kanári-szigetek és Lengyelország, júniusban Lettország, júliusban Svédország és Olaszország, augusztusban pedig Csehország következik, az idényzáró fordulót pedig a zempléni régióban sorra kerülő Rally Hungary jelenti majd.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.27
Igaz, hogy eddig még csak a naptár mutatta, hogy milyen évszakban járunk, de nem kell sok, hogy....
2025.12.27
Folyamatosan korszerűsödik a járműállomány - mondta Fülöp Attila, a Belügyminisztérium....
2025.12.27
A Hyundai elektromos egyterű óriás bemutatására készül a Staria modellcsaládból. A nyugati....
2025.12.27
A Budapesti Közlekedési Központ és az Irányító Hatóság aláírta azt a támogatási szerződést, amely....
2025.12.27
Miközben Európa évek óta küzd a súlyos sérülések visszaszorításáért és több országban is....
2025.12.27
Mindhárom vezető japán autógyártó novemberi visszaesésről számolt be az előző év azonos hónapjához....
2025.12.27
A háromrészes, profi produkció a gyári csapat felkészülését követi nyomon, a fejlesztési és....
2025.12.27
Év vége felé a szarvasvonulás gyakori, látványos és egyben veszélyeket is hordozó természeti....
2025.12.27
A Toyota legújabb reklámja kreatív, látványos és – mindenekelőtt – emlékezetes. A hatóságok szerint....
2025.12.27
A Saic Motorhoz tartozó Maxus egy erős, takarékos és meglepően tágas utastérrel rendelkező....