rali

Két hatodik helyet hozott el Poznanból Vogel Adrienn

2019.06.11.

Két hatodik hely és egy pole pozíció - ez Vogel Adrienn poznani mérlege. A Kia Platinum Cup magyar versenyzője küzdelmes hétvégén van túl, értékes pontokat hozott Lengyelországból. 

Nyoma sem volt lengyel-magyar barátságnak a pályán a Kia Platinum Cup legutóbbi, poznani hétvégéjén. A lengyel márkakupában szereplő magyar versenyző, Vogel Adrienn saját bőrén tapasztalhatta, hogy versenytársai hazai pályán mindent megtesznek a minél jobb eredményért.

Az időmérő harmadik részében a hatalmas káoszban esély sem volt tiszta kört futni, így Adrienn a 9. idővel zárt, miközben a Q2-beli legjobb köridejével a rajtrács elejére tudta volna kvalifikálni magát. A szombati első futamon a hatodik helyet szerezte meg, ami a vasárnapi második, fordított rajtrácsos versenyre pole pozíciót jelentett. A lengyel pilótákkal teli mezőny tagjai azonban hazai pályájukon a szokásosnál is többet vállaltak be, baleset is lassította a versenyt, és technikai gondjai is adóttak a Roger Racing Team versenyzőjének.

“Nagyon orrtolós volt az autóm eleje, ezért voltam lassabb az élmezőnynél. Volt nagy baleset is, sokan túlvállalták magukat, de szerencsére megúsztam, habár baktattam én is a füvön, de ez benne van. Két hatodik helyet szereztem, az elsőnek örülök, a másodiknak abszolút nem. Várom a következő versenyt, ami július elején lesz Szlovákiaringen.”

Vogel Adrienn a Kia Platinum Cup aktuális fordulója miatt kihagyta a Kia Platinum Rally Cup múlt hétvégi futamát a Székesfehérvár Rallye-n.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.24
Két személygépjármű frontálisan ütközött szerda este a 47-es számú főút 212-es....
2025.12.24
Fabrice Cambolive szeretné, hogy a Savane 4X4 koncepcióból valós modellt csináljanak a Renault 4-es....
2025.12.24
A jövő évi nyári menetrendben heti háromszor közlekedik a török és a magyar főváros között a Wizz....
2025.12.24
Mikor láthatjuk utakon az első újkori Jaguar modellt és miért éppen ebbe az irányba mentek el a....
2025.12.24
Az Európai Unió nagysebességű vasúti hálózat kiépítésével, valamint a légi és a vízi közlekedésben....
2025.12.24
A Kia Seltos a gyártó egyik legnépszerűbb autója és a crossover jövőre Európában is kapható lesz. ..
2025.12.24
Baleset miatt megállították az M5-ös autópálya forgalmát Örkény térségében, a Budapest felé vezető....
2025.12.24
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a karácsonyi ünnepi időszakban és szilveszterkor a megváltozó....
2025.12.24
A határátkelés megkönnyítése érdekében 116 digitálisan vezérelhető kijelzőt telepítenek tizenhárom....
2025.12.24
2026. július 1-jétől vége a kiskapuk korának: a 2,5–3,5 tonnás kisteherautók is ugyanabba az....