járműipar

Két és félmilliárdos autóipari beruházás Győrben

2014.08.30.

Két és fél milliárd forintos beruházással új üzemcsarnokot épített és szerelt fel Győrben a járműipari beszállító Qualitative Production Zrt.; a cég hosszabb távon első körös beszállítóvá kíván válni a szektorban.

Bogisich Ferenc a Qualitative Production Zrt. tulajdonos-vezérigazgatója - Fotó: Krizsán Csaba, MTI

Bogisich Ferenc tulajdonos-vezérigazgató az új csarnok pénteki avatásán az MTI-nek elmondta: néhány éve felvett új profiljukat fejlesztve immár évi egymillió hengerfejet tudnak megmunkálni a szintén győri Nemak gyár számára a 2500 négyzetméteres csarnokban. Itt foglalkoztatják a teljes létszám háromnegyedét, mintegy 150 embert, a többiek továbbra is az egyedi gépek, berendezések tervezése, gyártása területén dolgoznak. Bogisich Ferenc elmondta, a társaság történetének legnagyobb fejlesztését körülbelül ötödrészben önerőből állták, a fennmaradó hányadot banki forrásból és növekedési hitelből fedezték.

Fotó: Krizsán Csaba, MTI

A bővítés eredményeként 14 gépsoron tudnak hengerfejeket megmunkálni, a munka indításakor, 2008-ban még csak két ilyen állomásuk volt. Eddig a vállalkozás mintegy 4000 négyzetméteren dolgozott szintén Győrben működő, 2008 őszén felavatott telephelyén. Az MTI érdeklődésére a tulajdonos-vezérigazgató jelezte: céljuk, hogy néhány éven belül ne csupán elő-megmunkálást folytasson a cég, hanem a további feldolgozás "egy bizonyos szegmensét" átvállalják. Borkai Zsolt (Fidesz), Győr polgármestere az eseményen hangsúlyozta: a városban kis- és középvállalkozások a multinacionális cégekkel közösen jelölik ki azt az utat, amely mindannyiuk sikeréhez vezet.

Forrás: MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.28
Nagy teljesítményű, 800 voltos elektromos hajtásláncot fejlesztett a Bosch nagyobb méretű vízi....
2025.01.28
Előző héten 14 olyan sofőrt szűrtek ki a rendőrök, akik ittasan ültek volán mögé, egyikük egy....
2025.01.28
Utasforgalmi próbaüzemre indult az Alstom Astride-villanymozdony a Mecsek IC-k élén - közölte a MÁV....
2025.01.28
A BMW Steyr-i gyára teljes egészében távfűtésre áll át: a rendszeres működéséhez szükséges energiát....
2025.01.28
Ha tetszik a VW T3 stílusa, de inkább járnál egy modern, erős és megbízható furgonnal, költözz....
2025.01.28
Minden eddiginél nagyobb, 9 milliárd font (4370 milliárd forint) értékű megrendelést kapott a Rolls....
2025.01.28
Balesetet szenvedett két kisteherautó az M3-as autópálya 160-as kilométerénél, a Budapest felé....
2025.01.28
A Tokiói Autószalonról és a Dakar Rallyról szólt a január autós szempontból, így kevésbé meglepő,....
2025.01.28
Komoly bírságra számíthat, aki elfeledkezik arról, hogy nagyon fontos határidő jár le autósoknak....
2025.01.27
Két újabb könyv jelent meg Horváth Edéről, a Rába Vagon és Gépgyár (MVG) hajdanvolt vezetőjéről,....