Átlátva a reklámok és a tévésorozatok, a progresszív ideológia és a fogyasztói társadalom hamis mennyországán, könnyű felismerni, hogy egyre elbizonytalanodottabb a nyugati világ, a nagy egyéni szabadságban dezorientáltak, kiábrándultak az emberek, különösen a Z-generációs fiatalok. Háborúk, járványok, erőszakos migránstüntetések, terrorcselekmények keltenek egyre nagyobb aggodalmat, kiábrándultságot, kiszolgáltatottságot. Hogyan szerezhetjük meg a földi paradicsom illúzióját? Netán a szükségesnél drágább, nagyobb, fényűzőbb, túlzott teljesítményű kocsi vásárlásával, használatával? Sekély e kéj, mondaná József Attila. 

Igazi örömöt, elégedettséget, boldogságot hagyományos értékek nyújtanak, mint a meghitt családi élet, gyerekek nevelése, közös, tartalmas programok, hogy el tudjuk csábítani a kicsiket a képernyő elől. Ehhez szemléletváltáson, erős elhatározáson kívül többek között idő kell. Elsőként saját életünket kell megreformálni, mert szeretteinek boldogságot csak az tud adni, aki maga is boldog.

Nézzünk bele kritikus szemmel életmódunkba! Reggel beülünk egónkat simogató, kényeztető autónkba, besorolunk az akadozó forgalomba. Ne akarja senki bemagyarázni, hogy neki pozitív élmény az előtte araszoló jármű farát félóra hosszat nézni, még ha közben szól is kedvenc zenéje. Ez bizony kellemetlen, felőrlő időfecsérlés, egyszerűen szenvedés! Ha oda-vissza egy órát töltünk vele, az egy év 250 munkanapja alatt kiteszi harminc munkanapunk teljes munkaidejét. Tehát ennyit túlórázunk évente, ingyen, mert a munkába járást is munkaidőnek kell tekinteni. Órabérünket kalkulálgatva önbecsapás lenne, ezt nem beszámítani.

Éppen ezért fontos, hogy közel legyen munkahelyünk, akár rövid sétával elérhessük, nem kellene autóba ülni, drága pénzt kidobni az ablakon, sem közösségi járműveken tülekedni.

Feleségemmel már a hatvanas években erre törekedtünk. Lakóházunktól kiindulva a legközelebbi munkaadókat kerestük, találtunk pár háznyira egyet, és mikor váltani kellett, másik is akadt az utcánkban. Gondoljuk meg, hogy Budapesten egymással szembe robogó, utasokkal teli villamosokban, vagy a föld alatt suhanó metrószerelvényekben, illetve az egy sávra szűkített autóforgalomban hány csereszabatos képzettségű, gyakorlatú munkavállaló utazik? Az újpesti bolti eladó, pénztáros, könyvelő, iskolai tanító, a többi foglalkozásról nem is beszélve, Csepelre utazik, szakmai megfelelőik pedig Csepelről Újpestre. Van ennek értelme? Nincs! 

Már régen megszületett ötletem a megoldásra, most előállok vele. A Kormányzatnak kellene kidolgoznia, meghirdetni és népszerűsíteni egy időmegtakarító programot, egy ügyes online felülettel. Mindenki, aki sejti, hogy lennének cserepárjai, beírhatja iskolai végzettségét, szakképzettségét, jelenlegi munkahelyét, munkakörét, fizetésigényét, elérhetőségét, és hamarosan kaphat több ajánlatot munkahely-cserére. Lehet, hogy egy irányban háromnegyedórai csúcsforgalomi közlekedés helyett olyan közel járhatna, gyalog, mint kissráca általános suliba. Netán együtt is mehetnének. Hazafelé pedig milyen egyszerű lenne bevásárolni. Hamar összefutna a család, lenne idő segíteni a gyereknek a leckében.

Nemigen bízom benne, hogy fantazmagóriámat elolvassa egy kormányzati potentát, mögéje áll, és megvalósítja. Addig sem reménytelen a helyzet. Aki túl messzire utazik dolgozni, felkeresheti a lakóhelyéhez legközelebbi üzleteket, cégeket, nagyon sok küszködik létszámhiánnyal, könnyen előfordulhat, hogy kap egy vonzó ajánlatot. Tinédzserek se járjanak távoli szakmunkásiskolákba, gimnáziumokba, hacsak nincs rá különösebb ok, például zenei, képzőművészeti, matematikai képesség, ilyenkor automatikusan adódik az adott szakban legjobb intézmény. Ha közben mégis kiderül, hogy nem akkora tehetség a lurkó, hogy érdemes lenne áldozni rá, akkor keressen közelebbit. 

Ami a felnőtteket illeti, a reménybeli új helyen várhatóan megkérdezik, miért váltana? Szerintem nem szégyen, hogy a közelség miatt, jobb kedvvel ér be, miközben mindenki más bánatos arccal jön fel a mélygarázsból, a gyalogló kolléga nem késik el, forgalmi dugó, metrófelújítás miatt, ő lesz a pontosság mintája. 

Természetesen jól szolgálja az időmegtakarítást a covid miatt bevezetett otthonról dolgozás, a home office is. Már az is megfizethetetlen előny, ha egy héten nem ötször kell bejárni, hanem csak, mondjuk, kétszer. Aki kifoghat ilyet, csapjon le rá!

Tudom, hogy ötletem csak nagyvárosban működik, faluhelyen sokkal szerényebbek a választási lehetőségek. Sokaknak kényszer városba járni, és egy kisebb városnál nagyjából mindegy, hogy az innenső vagy a túlsó végére kell eljutni. Megélhetési kérdés lehet autózni.

Fölösleges, sőt káros autóhasználatunk visszafogása hozhat magával egy nem várt előnyt. Eddig kocsinkban zömmel szenvedtünk, balesetveszélynek tettük ki magunkat, munkánk részeként. Az autó egyik legfontosabb értéke szerintem, hogy örömöt szerez. Amint kiküszöböltük a gépkocsit a munkába járástól, majd csak akkor vesszük elő, ha családtagokat látogatunk, kirándulunk, élvezetes hétvégi programokat csinálunk, nyaralni megyünk. Nem kényszerből, hanem mosolyogva nyitjuk ki ajtaját, hozzájárul életörömünkhöz, már csak ezért is megérte a hercehurca.