vádemelés

Kábítószer hatása alatt száguldozott, majd menekült a rendőrök elől

2023.06.27.

Vádat emeltek egy szombathelyi férfi ellen, aki autójával - kábítószer hatása alatt -száguldozott, majd menekült a rendőrök elől 2021 júliusában - közölte a Zala Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

A Zalaegerszegi Járási Ügyészség vádirata szerint a 33 éves, büntetett előéletű férfi, akit korábban bódult állapotban elkövetett járművezetés miatt már eltiltottak a vezetéstől, 2021. július 20-án kora délután ismét kábítószer hatása alatt vezette a városban személygépkocsiját, amelyben négy utast - köztük egy kiskorút - szállított.

A sofőr többször is szabálytalanul váltott sávot, a rendőri jelzésre nem állt meg, hanem a városon keresztül menekülni kezdett. Zalaegerszeget elhagyva Keszthely felé a 76-os úton, majd Zalaköszvényes külterületén haladt, mintegy óránkénti 130 kilométeres sebességgel, végül az autós üldözés után a rendőrök összehangolt akciójával sikerült őt megállítani.

A férfi a közlekedési szabályokat többszörösen és durván megsértő magatartásával öt autó vezetőjének és utasainak testi épségét tette ki közvetlen veszélynek - írták.  

Az autó vezetője ellen járművezetés eltiltás hatálya alatt bűntette, bódult állapotban elkövetett járművezetés, kábítószer-birtoklás és közúti veszélyeztetés miatt emeltek vádat - olvasható a közleményben.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.07
Összeütközött két autó az M3-as sztráda és az M0-ás autóút csomópontjában, Csongrádon a Budai Nagy....
2024.05.07
A legendás konstrukció régóta az erő és a presztízs szimbóluma, de egyben a mérnöki szenvedély és a....
2024.05.07
A BMW Group mexikói gyára magasabb fokozatba kapcsolja a Neue Klasse modellgeneráció érkezésére....
2024.05.07
Igazi szerelemes levelet írt a DirtFish magazin annak a cseh tervezőnek, aki elmondásuk szerint a....
2024.05.07
Pozitív tapasztalatokkal zárt és csapatának dicséretét is megkapta Losonczy Levente az elmúlt....
2024.05.07
Kissé a szervezőket is meglepő, nagy érdeklődés mellett zajlott az I. Mercedes-Benz klasszikus....
2024.05.07
Peugeot a robogók gyártása terén is komoly múltra tekinthet vissza, s mióta létrejött, mindig....
2024.05.07
- Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá....
2024.05.07
Összeütközött egy nyerges vontató és egy tehervonat a Heves vármegyei Adácson, a Kossuth Lajos....
2024.05.07
Az elmúlt években a globális ellátási láncokra soha nem látott nyomás nehezedett a világgazdaság....