Autós életút

Közlekedési projektekkel kapcsolatos közbeszerzésekben hirdettek eredményt

2013.07.15.

Eredményt hirdettek a jövőbeni budapesti metró-, villamos- és gyorsvasúti fejlesztési nagyprojektet tervezési, előkészítési feladataira a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) által kiírt nyílt közbeszerzési eljárásokban. A szerződések összértéke 1 milliárd 213 millió 600 ezer forint.

A Közbeszerzési Hatóság hivatalos honlapján hétfőn közzétett dokumentum szerint a millenniumi földalatti vasút rekonstrukciójának és meghosszabbításának megvalósíthatósági tanulmányát, továbbá a 2-es metró és a gödöllői HÉV összekötésének, valamint a rákoskeresztúri szárnyvonalnak a megvalósíthatósági tanulmányát a FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt. készítheti el. Előbbi szerződés 376 millió 900 ezer, utóbbi 469 millió 900 ezer forint értékű.
  

Az Észak-déli regionális gyorsvasút déli szakaszának megvalósíthatósági tanulmányát a TRENECON COWI Tanácsadó és Tervező Kft. és UTIBER Közúti Beruházó Kft. közös ajánlata nyerte el. Ennek értéke 97 millió 900 ezer forint. Ugyanez a két társaság készítheti el a fővárosi villamos- és trolibuszhálózat egységes fejlesztési koncepciójának megvalósíthatósági tanulmányát, valamint az 1-es villamos Kelenföld vasútállomásig történő meghosszabbításának részletes megvalósíthatósági tanulmányát, egyesített engedélyezési és kiviteli tervét. Ennek értéke 268 millió 900 ezer forint.
    

A BKK által kiírt eljárás mindegyik elemére 3-3 ajánlat érkezett.

MTI
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.17
Ahogy minden évben, idén is személyes élményekkel jelentkezünk majd a Rally Croatia-ról, azaz....
2024.04.17
Eddigi legnagyobb projektjébe vágott bele az Autistic Art Alapítvány annak érdekében, hogy egy....
2024.04.17
És egyetemistákkal együtt tervezték.   ..
2024.04.17
Állványon elhelyezett és menet közbeni sebességmérő eszközzel is dolgoztak BRFK XVIII. Kerületi....
2024.04.17
Lássuk azokat az ikonikus autótípusokat, amiket sikerült a modern korba is sikerrel átültetni. ..
2024.04.17
Éves összevetésben 7 százalékkal nőtt az autóipari termelés az első negyedévben - derül ki a....
2024.04.17
Új kiskereskedelmi koncepció hirdetett meg a Toyota, amelynek jegyében megújulnak és gyökeresen....
2024.04.17
- A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a régiós üzemanyagárak összehasonlíthatósága érdekében....
2024.04.17
Nyugat-Európában már egyre gyakoribb, és 1-2 éven belül itthon sem lesz ritka, hogy a kereskedők....
2024.04.17
- Újabb pályázati kör nyílt meg kedden az Európai Unió ingyenes InterRail-bérleteket biztosító,....