audi hungaria

A környezetvédők megint nekimennek az Audinak

2013.11.25.

Beadvánnyal fordult az Európai Parlamenthez (EP) Zsák Ferenc Tibor, a Tiszántúli Környezetvédők Társulatának nevében, mert úgy ítéli meg, hogy az Európai Bizottság a közösségi joggal ellentétesen adott pozitív értékelést a győri Audi-gyár természetvédelmi területen történő bővítéséről. Az ügyben hétfőn tartottak meghallgatást.

Zsák Ferenc Tibor szerint beadványát az EP környezetvédelmi bizottságának is érdemben meg kellene vizsgálnia, mert olyan szakmai természetű kérdésekre is választ kellene találni, hogy a magyar hatóságok minden szóba jöhető alternatív helyszínt megvizsgáltak-e, a panaszos szerint ugyanis nem ez a helyzet.

A petíciós bizottság úgy döntött, napirenden tartja a kérdést, továbbá az Európai Bizottság és a környezetvédelmi bizottság álláspontját is kikéri.

A petíció benyújtója szerint példátlan, hogy az Európai Bizottság veszélyeztetett élőhelyek megsemmisítéséhez adta hozzájárulását, amikor pozitív véleményt adott ki az autógyár bővítésére az uniós Natura 2000 rendszerbe tartozó természetvédelmi területen. Zsák szerint ugyanakkor a magyar hatóságok nem bizonyították megfelelően, hogy máshol ne lehetne megvalósítani a beruházást.

Vizsgálták Szikszót, de nem vizsgálták az autóipar számára minden szempontból alkalmas Miskolcot, ahol van műszaki egyetem, autópálya-összeköttetés, és a városban az országos átlaghoz mérten magas a munkanélküliség. Vizsgálták Dunaújvárost, de nem vizsgálták Budapestet - magyarázta az MTI-nek a beadványt jegyző környezetvédő, aki szerint a beruházó által felkínált kompenzáció sem volt megfelelő.

Zsák Ferenc Tibor szerint a szükséges engedélyeket kiadó magyar hatóságnak is voltak környezetvédelmi aggályai, ám a pozitív brüsszeli értékelésre hivatkozva végül kiadták az engedélyt a beruházásra.

Az Európai Bizottság képviselője a petíciós bizottságban elmondta: Brüsszel mindössze véleményt mondott a beruházásról, és ez egyáltalán nem kötelezi a magyar hatóságokat arra, hogy kiadják az engedélyt, meg is tagadhatták volna azt. A tisztviselő rámutatott, hogy az élőhelyek védelmét szavatoló uniós irányelv akkor ad lehetőséget környezetvédelmi területeken beruházásra, ha megfelelő hatástanulmány készül, a beruházás máshol nem valósítható meg, égetően sürgős közérdek fűződik hozzá, és a fejlesztő megfelelő kompenzációt nyújt.

"A magyar kormánytól származó információk alapján a bizottság megállapította, hogy a beruházás teljesíti ezeket a feltételeket" - közölte a bizottsági tisztviselő, kitérve arra, hogy a nekik átadott dokumentáció szerint a bővítés máshol nem lett volna megvalósítható, a tervek egy sor kompenzációs intézkedést tartalmaztak, a sürgős közérdek pedig a megteremtendő temérdek új munkahely volt.

"A beruházás a hatályos környezetvédelmi előírások betartásával valósult meg" - hangoztatta a bizottság képviselője az ügyben a petíciós bizottság előtt. Írásos válaszában az Európai Bizottság azt is leszögezte, nem látja bizonyítottnak, hogy a beruházásról kiadott véleménye "nem megfelelő vagy téves tájékoztatásokon alapult volna", így annak felülvizsgálatát nem tartja indokoltnak.

Zsák Ferenc Tibor az MTI-nek a meghallgatás után elmondta, azt szeretné elérni, hogy több ilyen véleményt az Európai Bizottság ne adjon ki, valamint örömét fejezte ki, hogy szakbizottságként az EP környezetvédelmi bizottsága is állást foglal az ügyben.

"Ez a beruházás Németországban sehol sem valósulhatott volna meg, akkora közfelháborodás lett volna" - közölte a petíció benyújtója, aki szerint már 2008-ban eldőlt, hogy merre bővítsék a gyárat, minden más szerinte "csak látszat" volt.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....