vasút

Jövőre is kitart a vasútépítés lendülete

2017.10.20.

- Jelentős vasúti beruházások indulnak a jövő év elején, amikor kezdetét veheti a Százhalombatta-Pusztaszabolcs és a Rákos-Gödöllő-Hatvan közötti vonalak korszerűsítése, a mostani európai uniós ciklus két legjelentősebb vasúti projektje is - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. a napokban Magyar Hírlapban.

A két beruházás értéke meghaladja a kétszázmilliárd forintot. Mindkettőben közös, hogy minden megújul a vonalakon, így a pálya, a biztosítóberendezések, a vasúti felső vezeték, az útátjárók és az állomások is. A Százhalombatta-Pusztaszabolcs közötti 25 kilométer hosszú vonalon 12 kilométernyi pálya épül külön nyomvonalon, a szakasz jelentősége abban is megmutatkozik, hogy az állomások úgy épülnek át mindkét vonalon, hogy az utasok csak aluljárókon vagy lifteken közelíthetik meg a peronokat.



A pusztaszabolcsi vonal tervezett költségvetése 97, a hatvanié 124 milliárd forint. Jelentős projektnek ígérkezik továbbá a Szeged és Hódmezővásárhely közötti tram-train rendszer kiépítése, amelynek révén városi villamosok a vasúti pályán is közlekedhetnek a két település között. Ez a beruházás már idén megkezdődött, jövőre a nagyvasúti munkálatok következnek, és új szerelvényeket vásárol a MÁV. ++

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.24
Fabrice Cambolive szeretné, hogy a Savane 4X4 koncepcióból valós modellt csináljanak a Renault 4-es....
2025.12.24
A jövő évi nyári menetrendben heti háromszor közlekedik a török és a magyar főváros között a Wizz....
2025.12.24
Mikor láthatjuk utakon az első újkori Jaguar modellt és miért éppen ebbe az irányba mentek el a....
2025.12.24
Az Európai Unió nagysebességű vasúti hálózat kiépítésével, valamint a légi és a vízi közlekedésben....
2025.12.24
A Kia Seltos a gyártó egyik legnépszerűbb autója és a crossover jövőre Európában is kapható lesz. ..
2025.12.24
Baleset miatt megállították az M5-ös autópálya forgalmát Örkény térségében, a Budapest felé vezető....
2025.12.24
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a karácsonyi ünnepi időszakban és szilveszterkor a megváltozó....
2025.12.24
A határátkelés megkönnyítése érdekében 116 digitálisan vezérelhető kijelzőt telepítenek tizenhárom....
2025.12.24
2026. július 1-jétől vége a kiskapuk korának: a 2,5–3,5 tonnás kisteherautók is ugyanabba az....
2025.12.24
A BMW Group müncheni üzeme készen áll a következő nemzedék sorozatgyártására. A gyártóberendezések....