autógyártás

Jövőgépek magyar autógyárakból: új modellek és fiatalított darabok

2013.12.25.

Dinamikusan fejlődik a hazai járműipar, melynek nem csak kapacitása, de termékválasztéka is egyre nagyobb és 2014-ben újabb modellekkel gazdagodik.

Szerző: Boros Jenő

Két prémiumgyártó és egy kisautó specialista telepedett meg Magyarországon, jövőre is jut mindegyiknek premier modell: a győri Audi, a kecskeméti Mercedes és az esztergomi Suzuki is újdonságokkal készül a 2014-es évre. Az A3-as Cabriolet után újabb sportos modell gyártása indul az Audi Hungáriánál, mely jövő nyáron dobja piacra a TT következő nemzedékét, melynek erősen álcázott és agyonmatricázott próbapéldányait még nyúzzák a sarkvidéki utakon és befagyott tavakon. A Coupé továbbra is 2+2 üléses változatban készül és hivatalos fotóra még tavaszig várni kell, de annyit azért sejteni lehet, hogy a Sport Quattro tanulmánymodell stílusában készül, győri motorokkal és 4x4-es hajtással is. Az előző kettőhöz hasonlóan a harmadik nemzedéket is csak Magyarországon gyártja majd a német konszern, ám az új TT már a teljesen új üzemben készül.

A Nanuk és Sport Quattro stílusában készül a következő győri Audi TT

Korábban a fényezett karosszériák az anyacég központjából, a hatszáz kilométerre fekvő Ingolstadtból vasúton érkeztek Győrbe, ahol helyben készült motorokat építettek be és tulajdonképpen csak végszerelték a sportkocsikat.

Jön a III. generációs TT

A régi járműüzemben a továbbiakban hajtóművek készülnek majd. A harmadik generációs TT gyártását áttelepítik az A3-as Limousine modell nyáron felavatott új gyárába. Jelentős változás, hogy teljes egészében győri az új modell, melynek karosszériaelemeit helyben préselik, hegesztik, fényezik és természetesen magyarországi gyártású motort szerelnek bele. Az új TT már az MQB stratégia keretében a moduláris keresztmotoros platformra épül, csakúgy, mint a többi A3-as Audi és az ugyancsak testvérmodell VW Golf. A TT után jön majd a kétüléses nyitott változat, vagyis a győri Roadster és már kész a jelenleg futó A3-as Limousine ötajtós sportos kombi változata: az Audi A3 Vario néven futó modell megjelenése 2015-re várható.   

Ezzel újabb szegmensben folytatja a versengést a két magyarországi prémium autógyártó: a győri Audi és kecskeméti Mercedes négyajtósai után kombikkal is rivalizál: már elkészült a CLA ötajtós változata is, igaz a német márka hagyományaihoz híven Shooting Brake típusjelzésű sportkombik tesztpéldányait még Németországban rakták össze, de a sorozatgyártás már Kecskeméten történik, a piaci értékesítés pedig 2015. tavaszán indul az európai, kínai és észak-amerikai piacon.

Kecskeméti Shooting Brake

A kompakt család, vagyis az A, B, CLA és GLA modelljeihez hasonlóan a CLA Shooting Brake alapváltozata is első-kerékhajtású lesz, de készül majd Kecskeméten alaposan felpaprikázott AMG modell is 4Matic szerkezettel. A közönségigényeknek megfelelően ennél a típusnál is inkább a sportos megjelenésen van a hangsúly és nem annyira a csomagtér méretén, amit az erősen csapott farrész is bizonyít. A jelenleg futó CLA, vagyis négyajtós kupé-limuzinhoz képest azért jelentősen megnőtt a fejtér a második üléssorban, amit a hátul utazók díjaznak majd. Közben az első kecskeméti Mercedes, a Rastattban is készülő B osztályú modell is átesik némi arcplasztikán, hogy továbbra is divatos legyen a piacon. Nagy változástól nem kell tartani, csak az első és hátsó lámpák kapnak divatosabb fazont.

Modelloffenzíva Esztergomból

A SX4 S-Crossnál nagyobb sportterepjáró, vagyis a Vitara utója is a Magyar Suzukinál készül majd

Már korábban igazi modellmegújulásba kezdett az esztergomi Suzuki. A japán márka egyetlen európai autógyártó bázisának szüksége is van a kínálat bővítésében, mert hamarosan lejár a Fiattal és Opellel kötött bérmunkaszerződés, melynek keretében Sedicik és Agilák készülnek Esztergomban. Az új SX4 S-Cross beváltotta a reményeket, de a japánoknak ennél többet akarnak, és minden évre új modell bevezetését tervezik az európai piacon. Az már biztos, hogy Magyarországon készül majd egy újabb és az SX4-esnél nagyobb Suzuki sportterepjáró. A Vitara utódjának szánt, de még csak iV-4-essel jelzett tanulmányautó eleje kifejezetten a katonás Jeep hűtőmegoldását idézi, oldala pedig szolid polgári sportterepjárót mutat.

Suzuki Crosshiker mini sportterepjáró tanulmány

Az Agila-Splash mini páros kifutása után kerülhet az esztergomi szalagra az egyelőre még YRA kóddal jelzett, de várhatóan 2015-ben Wind néven piacra kerülő kisautó, melynek árát az igényes és persze drágább prémium kategóriás versenytársakhoz igazítják majd, mert ezekre van kereslet. Ennek szerkezeti elemeire épül majd a legkisebb sportterepjáró, melynek koncepciója a Crosshiker nevet kapta.

A dinamikusan bővülő termékválaszték része az újabb reneszánsz programnak, melynek keretében a Suzuki megduplázná európai eladásait, ami évi 300 ezer autót jelentene, ez nagyjából megegyezik az esztergomi gyártókapacitásnak, melyet 2008-ban már majdnem teljesen kihasználtak, ám a válság miatt csökkenteni kellett a termelést és a létszámot, mert a tavalyi 156 ezres és az idei 171 ezres eladások is messze elmaradtak a maximális teljesítménytől.   

Prémium kidolgozású A:Wind modell gyártását tervezik Esztergomban

 

MAGYAR AUTÓIPAR

           (darab)

2007-ben         289,2 ezer

2008-ban         342,4 ezer

2009-ben         212,6 ezer

2010-ben         208.5 ezer

2011-ben         211,5 ezer

2012-ben         229.5 ezer

2013-ban         330 ezer*

 *előrejelzés

Forrás: Audi, Mercedes, Suzuki

 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....