kiállítás

Jövő szerdán nyitja meg kapuit az Automotive Hungary szakkiállítás

2015.10.23.

Az Automotive Hungary nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítást idén október 28. és 30. között rendezik meg a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban, 11 ország 300 kiállítójára számítanak - jelentette be Ganczer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója sajtóbeszélgetésen szerdán Budapesten.

Kiemelte: a rendezvény iránt évről-évre nagyobb az érdeklődés, a kiállítók száma idén 15 százalékkal emelkedik a tavalyihoz képest. A szakkiállítás az egyetlen olyan esemény Kelet-Közép-Európában, ahol a járműgyártás teljes spektruma képviselteti magát - tette hozzá. A négy magyarországi gyártóbázissal rendelkező autóipari cégen - Audi, Mercedes, Opel, Suzuki - kívül most először a BMW is saját standdal képviselteti magát. Az autógyárak mellett az első körös beszállítók közül jelen lesz például a Bosch, a Takata, a Flextronics, a Rába, a Thyssen Krupp és a Luk Savaria - közölte. A külföldi cégek között idén első alkalommal török gyártók és fejlesztők is lesznek.

Szilvási Krisztina, az Automotive kiállítás igazgatója elmondta: a rendezvényt szakmai programok kísérik, például állásbörzét, illetve beszállítói fórumot tartanak, amelynek szervezői a Magyar Járműalkatrész-gyártók Országos Szövetsége (Majosz), és a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA). A kiállításon szó lesz például a gépjárművek újrahasznosításáról és a robottechnológia fejlődéséről, illetve megrendezik a Techtogethert, amelyen három napig kreatív autóépítő mérnökhallgató csapatok versenyeznek majd. A megmérettetésen a hazai felsőoktatási intézményeknek kiírt autóipari versenyek legjobb 17 csapata vesz részt.

Forrás: MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.11
Téli izgalom a jégen: a Lamborghini Esperienza Neve debütált Belső-Mongóliában. A Revuelto, a....
2025.01.11
Az autósok között kettős Mini-sikerrel zárult a Szaúd-Arábiában zajló 47. Dakar-rali hatodik....
2025.01.11
Naná, hogy a Tokiói Autószalonon debütál majd a japán Drift King által fémjelzett Hyundai Ioniq 5 N....
2025.01.11
Az Alpine Forma-1-es istálló tartalékversenyzőjeként folytatja pályafutását Franco Colapinto, aki....
2025.01.11
A Szegeden autógyárat építő BYD három új márkakereskedéssel bővíti magyarországi értékesítési és....
2025.01.11
A baleset vétlen elszenvedőjének fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt, január 8-án, este.   ..
2025.01.11
A teljes egészében megújuló nyersanyagokból készült üzemanyag (HVO100) a hagyományos dízelhez....
2025.01.11
A koreai autógyártó a mai napon bejelentette, hogy stratégiai együttműködésre lép az NVIDIA....
2025.01.11
Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki ittasan vezetve egy bejárati kapu....
2025.01.11
A villanyautópiac fejlődése Németországban tavaly elmaradt a várakozásoktól. A szövetségi gépjármű-....