Autós Nagykoalíció

A jövő elkezdődött! Korszerű szakmai vezetés a fellendülő autópiacon

2014.11.13.

Az Autós Nagykoalíció (ANK) mint az autós szakma közösen vállalható értékeit, érdekeit és céljait erőteljesen, egységesen és koncentráltan képviselő szakmai érdekképviselet a hosszú évekig tartó recesszió okozta pangás végét tapasztalja.

Ezzel együtt jelentős változások indulnak mind az ANK életében, mind a kereskedői tagozatában. Ezen változások markánsan jelentkeznek a kereskedői tagozat elnökségében, amelyben a jelen, és a jövő márkakereskedői fogtak össze, hogy válaszokat találjanak a javuló piac kihívásaira. Az ANK és a gazdaságkutatók tapasztalatai is összecsengve az ágazatban egyre javuló piaci tendenciát látnak Magyarországon. Ennek szakmai, szervezeti lekövetése megújult, főleg fiatalokból álló, korszerű vezetői ismeretekkel és tapasztalatokkal rendelkező személyek előtérbe helyezését hozta a tagozat elnökségében.


Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke

A korszerű szemlélettel felálló, megújult tagozatvezetés 2014. november 12-én tartotta első megbeszélését Budapesten, amelyen döntés született arról, hogy minden hónapban nyilatkozik, tájékoztatva a szakmai nyilvánosságot az autópiaci helyzet alakulásáról, a gazdálkodási környezetről, az aktuális törvényi szabályozókra tekintettel.

Az új kereskedői tagozat elnökség a szakmában elismert személyekből áll, akik a következők: Juhász Tibor, Schiller Gábor, Pásztor Tamás, Csősz Viktor, Ifj. Máté Márton, Máté Gergely, Barta Richárd, Ifj. Ivanics Lajos, Ifj. Orbán András, Ivanics Zita.

A megújult kereskedői tagozat elnöksége arról is döntött, hogy 2014. december elején az ANK teljes tagságával közösen tartanak egy találkozót, ahol további jelentős változások bejelentése is megtörténik. Minderről időben tájékoztatót és meghívót küld az ANK a sajtó képviselőinek.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.24
Fontos lépés történt Kínában, amely az „intelligens járművezető-támogató rendszerekre” vonatkozó....
2025.12.24
A korábbi F1-es versenyző és versenybíró, Johnny Herbert úgy véli, 2026-ban senki sem érezheti majd....
2025.12.24
Szándéknyilatkozatot írtak alá heti két alkalommal közlekedő Pécs–München menetrend szerinti....
2025.12.23
Több mint egy évtizede nem változtak akkorát a szabályok, mint amekkorát jövőre fognak. Mutatjuk,....
2025.12.23
A Volkswagen jövőre ünnepli a GTI 50. évfordulóját. Egy exkluzív modell érkezik a jubileumra: a....
2025.12.23
Az Osztrák Autóklub (VCÖ) elemzése szerint Burgenland autópályáin egyes területeken jelentősen....
2025.12.23
Második helyezést ért el Azerbajdzsánban Novák Bence, a Széchenyi István Egyetem járműmérnök....
2025.12.23
A közforgalmú közlekedés jövőjéről szólt a 26. Nemzetközi Közlekedési Konferencia Szegeden. Szóba....
2025.12.23
Az ember mobilitása a talpra állásnál, a lábak mozdításánál, a járás képességénél kezdődik. A....
2025.12.23
Vármegyénk nagyvárosaiban a rendőrök a következő hónapokban több száz gépkocsi esetében ellenőrzik....