Indy 500

Jött, látott, győzött, és visszavonult a Kis professzor

2021.04.10.

Hosszú futam, de utolsó másodperceiben is mindig izgalmas, olykor halálosan drámai.

Emléknapi rajt

Történhet bármi, a száztizedik születésnapját ünneplő Indianapolis 500-ast idén is megrendezik a háborús hősök emléknapján, május 30-án. Az immár kőbe vésett dátum kiválasztásában főleg üzleti szempontok szerepeltek: a verseny idején ne legyen más rendezvény a környéken, sőt, az USA-ban sem és a mezőgazdasági munkák is szüneteljenek.

A pálya négy tulajdonosa Carl Fisher, James Allison, Arthur Newby és Frank Wheeler ötlete volt, hogy sok kisebb nézettségű és kevésbé népes mezőnyű versenyek helyett évente egyetlen nagyot rendezzenek, de azt komoly díjakkal. Volt miből összeszedni a pénzt, mert ötszáz dollár volt a nevezési költség, akkoriban annyiba került egy T-Ford.

Repülő rajt az oválpályán    Forrás: IMM

12 másodperces limit

Az első 500 mérföldes autóverseny selejtezőjére negyvenhét autó nevezett, közülük negyven ért el 75 mérföld/óránál nagyobb sebességet az időmérőn, melyen csak 1043 kilónál nehezebb és 9800 köbcentisnél kisebb motoros autók indulhattak. A repülőrajtos kvalifikáción azok juthattak tovább, akik a legjobb köridőhöz képest 12 másodpercen belül voltak, ami már ekkor izgalmas csatát és persze sok balesetet eredményezett.

Tükör a Darázson

1911-ben a kétszáz körös futamot saját építésű kocsijával Ray Harroun nyerte 74,602 mérföldes átlagsebességgel. Az autók többsége kétszemélyes volt, ám a tömegcsökkentés érdekében a Kis professzornak becézett Haroun kidobta az anyósülést. Ő volt az, aki a világon elsőként szerelt visszapillantó tükröt versenyautóra, melyet 9,8 literes soros hathengeres motor hajtott.

A 32-es rajtszámú és fullánkfenekű sárga Marmon Wasp (Darázs) napjainkban az Indy múzeumban parkol.

Kis professzort elsőnek intették le, de az 1 perc 48 másodperces hátránnyal érkező második helyezett óvásában azt állította, hogy ő lekörözte Harount. A bírók viszont megállapították, hogy Haroun háromszor állt ki és négy abroncsot cserélt, míg Milford négyszer, ráadásul egyszer hosszan kalapálni kellett deformálódott felnijét. Első, egyetlen és utolsó győzelme után Harount mérnökként fejlesztett versenyautókat.

Az 1911-es győztes Marmon Wasp autóra Ray Harroun elsőként szerelt vissza-pillantótükröt Forrás: IMM

Technikai csemegék

Néhány műszaki érdekesség a legendás sorozatból: 1948-ban Pat Clancy hatkerekű kocsival, 1952-ben Abagashian Cummins turbófeltöltős dízelmotorossal állt rajthoz, ez volt minden idők legnehezebb Indianapolis-i versenyautója. A másfél tonnás kocsi sokáig negyedik helyen állt, aztán motorhiba miatt kiesett, a versenyen Troy Ruttman győzött nyolcszázötven kilós Agajanian Speciallel. A hatvanas években már rugalmas biztonsági benzintankot építettek az autókba, 1967-ben pedig négykerékhajtású gázturbinással győzött Parnelli Jones.

A mezőny autóit Chevrolet, Honda, vagy Lotus motorok hajtották, a titán-alumínium ötvözetű és kerámia csapágyas turbófeltöltőket a Borgwarner szállítja.

Gördülő rajt

Már az első Indy 500-as is izgalmasan indult és tragikusan végződött: 14-en nem értek célba, a balesetekben egy ember meghalt. A legendás versenyen használtak először pace car-t, vagyis felvezető autót: a Stoddard-Dayton modellt az első öt évben az Indianapolis Motor Speedway alapítója, Carl G. Fisher vezette. A mezőny előtt haladó pace car feladata volt, hogy a felvezető és bemelegítő körben diktálja a tempót a versenyzőknek, akik repülő, pontosabban gördülőrajttal kezdték a futamot. 1979. óta a felvezető autó verseny közben a safety car feladatát is ellátja.

Pontiac Bonneville felvezető                         Forrás: General Motors

Eladó szerep

Jó üzleti érzékkel Fisher később átadta a volánt hírességeknek, a típusválasztás jogát pedig az autógyártóknak. A külsőségeiben is kellően felkészített modellek volánja mögött ült Fred Duesenberg, Louis Chevrolet, E. L. Cord, Edsel Ford, Jackie Stewart, Carrol Shelby és Morgan Freeman színész is.

Az autógyártók éltek a jó reklámlehetőséggel és a limitált szériás utcai autókat drágábban kínálták: jellegzetes stíluselem volt az autók karosszériáján végig futó kettős csíkozás. A Chrysler és a Ford után az elmúlt két évtizedben a Generel Motors volt a hagyományos pace car beszállító: a márka megszűnéséig Oldsmobile szolgált, majd 2002-tól Chevrolet Camarok és Corvettek váltogatták egymást.

Corvette a megmaradt célvonalon                   Forrás: General Motors

Célvonal téglából

Az 500 mérföldes (800 km) táv kétszáz versenykört jelent. Az 1909-ben épített Indianapolis Motor Speedway-en először motorkerékpárokkal, versenyeztek. A kátránnyal és kaviccsal leszórt pálya burkolata sok sérülést okozott, ezért az autóversenyző Carl Graham Fisher vállalkozó 3,2 millió tégla lerakásával még az első év őszén átépítette.

A pálya jellegzetes építménye az 1914-ben avatott japán stílusú pagoda torony 1925-ben leégett, az 1941-es verseny rajtja előtt is tűz pusztított a garázsokban, ám a show nem maradt el, csak a rajt késett két órát.

1936-ban már a pálya jelentős részét aszfalttal burkolták, 1961 októbere óta már csak egyetlen méternyi szélességű téglasor emlékeztet a múltra, igaz nem akárhogy, mert ez a célvonal.

Formula kocsik versenye 1950 és 1960 között szerepelt a Nemzetközi Autósport Szövetség ( FIA) bajnokságában is, több F1-es pilóta is versenyzett a legendás pályán, 2000. és 2007.között az F1 Világbajnokságnak otthont adott a pálya. Az Indy 500-as csak a háborús években maradt el, vagyis 1917-1918-ban és 1942 és 1945. között nem rendezték meg a kétszáz körös versenyt.

1952-ben Abagashian dízele negyedik helyről esett ki                   Forrás: IMM

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....