DeLorean

John Delorean kalandos élete

2022.02.15.

A Delorean DMC/12 a történelem egyik legismertebb autója, de az autó mellett alkotója, John Z. Delorean legalább olyan érdekes pályát futott be, mint kreálmánya.

John Zachary DeLorean 1925. január 6-án született, bevándorlók gyermekeként és Detroit keleti részén, egy elsősorban munkásosztálybeli negyedben nőtt fel. Apja, Zachary szakszervezeti szervező és öntödei munkás volt a Fordnál.

Tanulmányait megszakította a második világháború, szolgált is a hadseregben de végül autómérnöki diplomát, majd M.B.A. fokozatot is szerzett a Michigani Egyetemen. 1952-ben kezdte autóipari karrierjét, amikor csatlakozott a Packard Motor Car Company kutató-fejlesztő csapatához. Hamar felfigyeltek tehetségére és idővel a vállalaton belül, majd az egész iparágban ismert személyiséggé vált.

1956-tól DeLorean a General Motorsnál dolgozott mérnökként a Pontiac részlegnél. Abban az időben a GM volt a világ legnagyobb vállalata, de a Pontiac küszködött a márka identitásával, és nem volt népszerű a fiatalok körében. Úgy tűnt, a Pontiac csak unalmas autókat gyárt idősebb felnőttek számára.

A GM legtöbb vezetője alapvetően arra összpontosítottak, hogy impozáns autókat építsenek, amelyek látszólag felhőkön lebegve haladtak az utcán. DeLoreannek más tervei voltak, a szerinte unalmas autókat sportosabb járművekre akarta cserélni, olyan gépekre, amelyek vonzzák a fiatalokat, akiket jobban érdekelt a gyors haladás, mint a kényelmes élet. Amikor 1961-ben Pete Estes átvette a Pontiac vezetését, és DeLoreant a részleg főmérnökévé nevezték ki, megragadta a lehetőséget és mérnökcsapatával egy nagy V8-as szerelt be a hatalmas Pontiac Bonneville-ből egy középkategóriás autóba. Ez lett a Pontiac Tempest. Az eredmény egy egészen jól manőverezhető és nagyon erős autó lett.

DeLorean az új modellt Pontiac Tempest LeMans GTO-nak nevezte el, és létrehozta ezzel az autók új kategóriáját, amely az izomautó néven vált ismertté. A GM vezetői azonban nem engedélyezték, hogy kisebb autókba ilyen nagy motorok kerüljenek, ezért Delorean keresett egy kiskaput. Azt a megoldást találta, hogy a nagy motor nem volt alaptartozék a modellhez, hanem a GTO csomag részeként lehetett megvásárolni. A GTO csomag azonnali siker volt, ömlöttek a megrendelések. A GM a gyártás első évében 32.450 darab GTO-t adott el.

DeLorean a kitartásáért szép jutalomban részesült: 1965-ben több ígéretes, nála jóval magasabb beosztású mérnököt megelőzve 40 évesen a Pontiac legfiatalabb vezérigazgatója lett. Négy évvel később a Chevrolet legfiatalabb menedzsere lett. 1972-ben pedig a GM észak-amerikai személygépkocsi- és teherautó-műveleteinek vezetőjévé nevezték ki.

Delorean sokat változott új pozíciójában. Korábban konzervatív életet élt, de a csúcs felé haladva elhagyta feleségét, fiatal barátnője lett, elkezdett edzeni és igazán extravagáns életet élt. A munkát nem élvezte és néhány évvel később, 1973-ban, amikor egy, a GM többi vezetőjével szemben nagyon kritikus beszédének vázlata nyilvánosságra került, le is mondott pozíciójáról. Később azt mondta a New York Timesnak, hogy „egyébként sem akarta az állást, mert a GM felsővezetői posztja abból áll, hogy egész nap meetingeken ül. Még évi 650.000 dollárért is, ha a munka nem kielégítő, valami mást kell csinálni” – mondta.

Öt héttel később már új életet is kezdett, szabadulva Detroit bilincseitől. Feleségül vette Cristina Ferrare szupermodellt egy zártkörű ünnepségen Los Angelesben, és azonnal házat építettek New Yorkban. DeLorean egy autógyártó cég alapításának tervein is elkezdett dolgozni.



Cikkünk következő részében bemutatjuk John Delorean későbbi, tragikus történetét.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2022.11.26
Útszéli bajok és műszaki elakadások, amiket tudatlansággal még tovább lehet fokozni, ráadásul....
2022.11.26
Egy egyedi építésű, kedvező árú hobbidriftautó mellett a Toyota bemutatta Las Vegasban a GR86 gyári....
2022.11.26
Az Euronews is nosztalgiával számolt be legendás buszainkról.     ..
2022.11.26
Az eredetileg kiválasztott 27, Európában legkésőbb 2023-ban forgalmazásra kerülő új típusból már....
2022.11.26
Egy magyar autós vesszőfutása irányította rá figyelmemet egy eléggé általános csapdahelyzetre.....
2022.11.26
Gyakori helyzet, hogy bezárul például egy napsütéses időjárási „ablak”, nyaralók balszerencséjére,....
2022.11.26
A Forma-1-ben teljesen természetes, ha a nem megfelelő teljesítményt nyújtó versenyzőt lecseréli....
2022.11.26
Az országan 69 ezer 524 autót gyártottak októberben, 7,4 százalékkal többet az egy évvel korábbinál....
2022.11.26
Három baleset is történt az érintett útszakaszon, Torony és Gencsapáti között. ..
2022.11.26
Egy év kihagyás után újra rali Európa-bajnoki (ERC) versenyt rendezhet Magyarország a Zempléni-....