közlekdésbiztonsági kampány

Járművezetés ősszel

2017.10.26.

Ősszel a közlekedési balesetek bekövetkezésében jellemzően szerepet játszik, hogy a járművezetők nem az időjárási-, látási-, és útviszonyoknak megfelelően vezetik járműveiket. A járművezetőknek időszerű az őszi közlekedésre történő felkészülés.

Az évszakkal együtt járó változások jelentős hatást gyakorolnak a közúti közlekedésre is, hiszen kedvezőtlenebbé válnak az út-, az időjárási- és a látási viszonyok. Fontos, hogy a járművezetők mindig az időjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelően vezessék gépjárműveiket, próbáljanak meg fokozatosan alkalmazkodni a megváltozott látási és útviszonyokhoz, tekintettel az esetleges ködös, esős időjárásra. Nagyobb követési távolság tartásával megelőzhetőek az erre az időszakra leginkább jellemző balesetek. Lassabb, körültekintőbb, előrelátóbb vezetéssel meg lehet előzni a gyalogos baleseteket, még ha azt a gyalogos figyelmetlensége is váltaná ki. Ebben az időszakban fokozott figyelemmel kell lenni a gyalogos átkelőhelyek, iskolák, buszmegállók környékén figyelmetlenül az úttestre lépő gyalogosokra.

Az úttestre lehullott falevelek jelentős közlekedésbiztonsági kockázatot jelenthetnek, különösen akkor, ha a reggeli pára, eső, vagy más csapadék miatt azok csúszóssá válnak, de elfedhetik a burkolat esetleges hiányosságait, közöttük a mély kátyúkat is.

A hajnali, illetve kora reggeli fagyok is komoly veszélyt jelenhetnek, hiszen jeges foltok alakulhatnak ki az úttesten. A gépjárművezetőknek ezért különös figyelmet kell fordítaniuk a tapadási viszonyok váratlan, jelentős és kedvezőtlen megváltozására, amennyiben hidakon, felüljáróban, árnyékos területeken, vagy éppen erdős útszakaszokon közlekednek.

Fontosnak tartjuk felhívni a figyelmet arra, hogy:

  • Minden esetben ellenőrizze gépjárművét indulás előtt!
  • Győződjön meg arról, hogy az első és hátsó fényszórók, az irányjelzők, a féklámpák és a ködlámpák tiszták és megfelelően működnek!
  • Gondoskodjon a szélvédők tisztaságáról, és belső párátlanításáról (speciális kendővel, légkondicionáló használatával stb.)!
  • Az ablaktörlő lapátokat cserélje ki, ha azok megrepedtek, vagy más okból nem képesek betölteni a funkciójukat!
  • Az ablakmosó berendezés legyen mindig feltöltött állapotban!
  • Ha a gumiabroncs mintázatának mélysége nem megfelelő, vagy az abroncs egyéb okból alkalmatlan a biztonságos közlekedésre, gondoskodjon a cseréjéről!
  • Közlekedjen körültekintőbben, óvatosabban, tartson nagyobb követési távolságot az elöl haladó jármű mögött és tervezzen hosszabb menetidőt!
  • Nedves, csapadékos úttesten számoljon a féktávolság jelentős növekedésével!
  • Lakott területen kívül, éjjel, vagy korlátozott látási viszonyok esetén számítani kell fényvisszaverő mellényt nem viselő gyalogos, vagy kerékpáros közlekedésére!
  • Tartsa észben, hogy az úttestre lehullott falevelek különleges közlekedésbiztonsági kockázatot jelentenek!
  • Ködben történő vezetés esetén válasszon lassúbb haladási sebességet, nagyobb követési távolságot, tartózkodjon az előzéstől, kapcsolja be a ködfényszórót, s mellőzze a távolsági fényszórók alkalmazását. A szem pihentetése érdekében iktasson be több pihenőt.
  • Minden esetben használja a biztonsági övet.

További tanácsaink a biztonságos őszi vezetéssel kapcsolatban:

Legyen mindig napszemüveg a gépjárművünkben! Ősszel a napfény a szokásosnál is ragyogóbb lehet, az erős napfény gyakran okozhat olyan jelentős tükröződéseket, melyek korlátozhatják a látást. Különösen a napfelkeltét követő, valamint a naplemente előtti órákban – ami gyakorlatilag egybe esik a reggeli és késő délutáni csúcsforgalom idejével – számolnunk kell a napsugarak vakító hatásával. A napellenző ilyenkor nem nyújt elégséges megoldást, a napszemüveg viselése azonban csökkentheti az ilyen jellegű balesetek kialakulásának a veszélyét. A napfény vakító hatása szennyezett szélvédő esetén fokozódik, ezért fontos, hogy azok tiszta és páramentes állapotban legyenek.

Ügyeljünk a vadveszélyre! Ősszel gyakrabban következnek be vadelütések, ezért óvatosabban és körültekintőbben közlekedjünk olyan útszakaszokon, ahol vadon élő állatok megjelenésére számíthatunk (ezt jelzőtábla is jelzi), a fokozott óvatosság különösen hajnalban és alkonyatkor indokolt.

(police.hu)

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.17
Ahogy minden évben, idén is személyes élményekkel jelentkezünk majd a Rally Croatia-ról, azaz....
2024.04.17
Eddigi legnagyobb projektjébe vágott bele az Autistic Art Alapítvány annak érdekében, hogy egy....
2024.04.17
És egyetemistákkal együtt tervezték.   ..
2024.04.17
Állványon elhelyezett és menet közbeni sebességmérő eszközzel is dolgoztak BRFK XVIII. Kerületi....
2024.04.17
Lássuk azokat az ikonikus autótípusokat, amiket sikerült a modern korba is sikerrel átültetni. ..
2024.04.17
Éves összevetésben 7 százalékkal nőtt az autóipari termelés az első negyedévben - derül ki a....
2024.04.17
Új kiskereskedelmi koncepció hirdetett meg a Toyota, amelynek jegyében megújulnak és gyökeresen....
2024.04.17
- A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a régiós üzemanyagárak összehasonlíthatósága érdekében....
2024.04.17
Nyugat-Európában már egyre gyakoribb, és 1-2 éven belül itthon sem lesz ritka, hogy a kereskedők....
2024.04.17
- Újabb pályázati kör nyílt meg kedden az Európai Unió ingyenes InterRail-bérleteket biztosító,....