Szeged

Járműgyártók és -beszállítók a szegedi őszi állásbörzén

2022.11.16.

Októberben a hagyományokhoz híven a József Attila Tanulmányi és Információs Központ adott otthont az Szegedi Tudományegyetem őszi állásbörzéjének. Az eseményt Prof. Dr. Széll Márta, az SZTE stratégiai rektorhelyettese nyitotta meg.

Az egész napos rendezvényen 64 kiállító várta az érdeklődőket, akik információkat gyűjthettek a nyitott gyakornoki pozíciókról, állásajánlatokról és a későbbi lehetőségekről, ami az elhelyezkedést segíti. Megismerhették a munkáltatók elvárásait, feltérképezhették, miben érdemes fejlődniük ahhoz, hogy frissdiplomásként nagyobb eséllyel indulhassanak el a munka világába vezető úton.

Portálunk a járműiparhoz kapcsolódó kiállítókat látogatta meg, elsőként a régóta visszatérő Mercedest. A kecskeméti gyár közel van, az mindig kiemelt szereplője szegedi állásbörzésnek. Bérelt már nagyobb standot is, de az idei is tökéletesen megfelelt a célnak. Prospektusra nem igazán pazarolták a pénzt, a mercedesgyarkarrier.hu oldalon minden fontos információ elérhető, ahogy a közösségi portálokon is aktívan jelen vannak.

Mechatronikus szakoktatót keres például Mercedes-Benz Academy Kecskemét, új szériák bevezetéséhez IT koordinátort a gyár, de az üzem, -és létesítménytervezés területére is keresnek szakmebert. Gyakornokokat is szívesen látnak a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában, például a logisztika, minőségirányítás, műszaki üzemeltetés, beszerzés, pénzügy és kontrolling, jog, HR, és kommunikáció területén.

Ugyancsak visszatérő kiállító a Continental, már megszoktuk a szegedi és a makói gyár standját egymás mellett. Idén azonban budapesti fejlesztőközpont a korábbiaknál is hangsúlyosabban mutatta meg magát. Ami nem csoda, hiszen az önvezetéshez kapcsolódó szoftverfejlesztés Szegeden is elindítja.

A Vácon és Makón is több nyitott pozíciót hirdető ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. legutóbb azzal került be a pozitív hírek közé, hogy 3 millió forint összeggel támogatja a „hagymaváros” önkormányzatát az energiaválság okozta nehéz helyzetben. – A jelenlegi körülmények mellett kötelezettségünknek éreztük a város legnagyobb munkáltatójaként, hogy a mostani lehetőségeinknek megfelelően enyhítsük a város terheit. Ezt a döntést hozta vezetőségünk annak ellenére, komoly kihívásokkal küzdünk és a makrogazdasági környezet is nagy költségnyomást gyakorol az üzletmenetünkre – nyilatkozta Szűrszabó Levente gyárigazgató.

A támogatást a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. a Makó Város Fejlődéséért Alapítványon keresztül juttatja el az önkormányzathoz. Ez biztosítja a rászoruló makói családok számára a tűzifaosztást, a nehéz sorsúak támogatását és tartós élelmiszerek adományozását.

A Continental makói gyára hamarosan évközi béremelést tervez adni a dolgozóknak a reálbérek védelme érdekében. – Az energiaárak és a nyersanyagok mellett a logisztika is jelentősen drágul, mely hatásokat az elmúlt hónapokban elnyert új projektek és a munkatársak együttműködésének is köszönhető hatékonyságnövekedés sem tudta teljesen kompenzálni. Jó úton járunk, hogy a makói gyárunk stabilizálódjon, de egyre több irányból érkeznek a kihívások, még nem jelenthetjük ki, hogy megoldódtak a problémáink – összegezte az aktuális helyzetet Szűrszabó Levente, a makói ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. gyárigazgatója.

– Látom a zöld karszalagodon, hogy mérnök vagy – szólítottak meg egy érdeklődőt az AVL Magyarország standján. A cég, amely az elmúlt 20 évben élvonalbeli kutató-fejlesztő centrummá vált a hajtásláncrendszerek területén, és egyre nagyobb hangsúlyt fektet az elektromos és a hibrid technológiára is, először vett részt a szegedi állásbörzén.

Nem pusztán egy-egy alkatrész „megalkotását végzik el, hanem rendszerszinten befolyásolnak folyamatokat: teljes motorcsaládok fejlesztésében vesznek részt a tervezéstől a tesztelésen át a kalibrációig.

Az önjáró autókhoz kapcsolódó rendszerek és szoftverek fejlesztése az AVL mérnökeinek a mindennapok részét jelenti. Jelenleg például egy olyan szoftver fejlesztésén dolgoznak, amely a hibrid járművek energiamenedzsment-rendszerét optimalizálja. A szoftvert már szimulációs környezetben tesztelik biztató eredményekkel.

Nyitott pozícióik között van tesztpadi fejlesztőmérnök, aki már igazi alkatrészekkel, motorokkal dolgozik, ezek teszteléseit végzi a budapesti fékpadokon. És első kézből tudósít arról, hogy az adott alkatrész teljesítette-e az előírt követelményeket, azaz elkezdődhet-e a szériagyártás. De tervezőmérnöki állást is kínálnak azoknak, akik szeretnék, hogy egy járműben olyan alkatrészek legyenek, amelyeket jelentkező a jövőben ő tervez. A kollégák az érdi központ és a két budapesti telephely mellett már Kecskeméten és Zalaegerszegen is csúcstechnológiás fejlesztői környezetben dolgozhatnak.

Ugyancsak először állított standot a szegedi állásbörzén az Airbus gyulai gyára. Az anyacég vezető és úttörő szerepet tölt be a repülőgép-ipari termékek, szolgáltatások és megoldások tervezésében, gyártásában és szállításában az egész világon. Gyulán a precíziós fémalkatrészeket gyártják a teljes Airbus helikoptercsalád dinamikus rendszereihez.

Számos nyitott pozíciójuk van, keresnek egyebek között minőségbiztosítási- projekt- és gyártómérnököt, NC programozót, műszakvezetőt és mérnökségi gyakornokot is.

A repülés területéről találtunk más kiállítót is, a Szegeden is fejlesztő irodát működtető Lufthansa Systems Hungária már visszatérőnek számít. A légiközlekedési informatika egyik piacvezető vállalataként szoftverek fejlesztésével foglalkoznak, tobb mint 600 munkatárs dolgozik a budapesti székhelyen és a szegedi irodában.

A Szegedi Tudományegyetem nem titkolt célja, hogy minden téren a dél-alföldi régió nélkülözhetetlen és megkerülhetetlen szereplőjévé váljon. Ezt bizonyítja az is, hogy az intézmény több mint 100 éve Szeged és a régió fejlődésén dolgozik. Negyedik generációs egyetemként, nagy horderejű, gazdaságélénkítő programok motorja és zászlóshajója. Emellett aktív kezdeményezője a térség versenyképességét fokozó, valamennyi innovációnak is. A tavasszal és ősszel megrendezett SZTE Karriernapok kiemelt feladta éppen ezért az, hogy minél szélesebb körű együttműködés alakuljon ki az egyetem és partnercégei között.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....