járműfényezés
A másfél éves képzés szeptemberben indult és februárban végeznek majd az első fecskék az államilag finanszírozott programban – mondja Katona Ferenc oktatásért felelős vezető, aki hozzáteszi, szeptemberben indítják a második évfolyamot, erre már várják a jelentkezőket. Érdeklődőben nem szűkölködnek, az ország minden részéből megkeresték már őket.
A felnőttképzést a Szegedi SZC Csonka János Technikummal közösen szervezik, a szakközépiskola részéről az elméleti oktató a szigorú, de következetes Lakos László, míg a gyakorlati részért Bodó András fele, aki több évtizede műveli vállalkozóként ezt a szakmát magas színvonalon.
Megtudjuk, húsz fővel indultak, szerencsére nincs lemorzsolódás. A hétfő és a kedd elméleti oktatásé, a szerda és csütörtök pedig a gyakorlaté. Minden fogalakozás délután 4 órakor kezdődik, vagyis munkája vagy vállalkozása mellett is belevághat a képzésbe bárki, ahogy ezt sokan tették is már az elsőévesek közül.
Munkanélküliek is jelentkezhetnek az államilag finanszírozott képzésre, amely sikeres vizsga esetén szakmát biztosít, az oktatás ideje alatt pedig ösztöndíj segíti a tanulókat. Kifejezetten erre a célra elméleti és gyakorlati oktatóközpont épült a Roncs Autó Kft telephelyén, a barnamezős beruházás eredményeként minden igényt kielégítő körülmények között várják a szakmát tanulni vágyókat.
Portálunk a nyári szünet előtt látogatta meg az oktatási bázist és egy nagyon jó hangulatú csapattal találkozott. Lelkesen meséltek arról az 1969-es évjáratú állólámpás kupé Mercedesről, ami az együk tanulójuk gyűjteményéből származik és gyakorlati munkadarabként szolgált.
– Végigmentünk a munkafázisokon, négy hónapon keresztül készült az autó, itt nem az idő és a gyorsaság számított, hanem az, hogy ezen minden munkafolyamatot megtanultak. Az adott lehetőségekhez képest jó munkát végeztek, így azután adom hozzá a nevemet – mondja Bodó András.
A szakoktató egy régi álmát látja megvalósulni ebben a szakképzési együttműködésben. Már több évtizede akart egy műhelybázist, az volt a terve, hogy 10-15 fős szakmunkástanuló képzéssel foglalkozzon. Erre vállalkozásának telephelyén nem voltak adottak a feltételek, ám itt, a Roncs Autó Kft. szegedi, városszéli autóbontójában minden feltétel adott. Úgy látja, itt nincsenek felesleges körök, aki akar, az jön és megtanulhatja ezt az egyre értékesebb szakmát.
Hosszú évtizedekig egyszerre jellemzően csak egy tanulóval foglalkozott Bodó András, de szinte mindig volt mellette olyan fiatal, aki tőle akarta megtanulni a szakmát. – Szeretem átadni a tudást, öröm, ha látom, hogy fejlődik a kezeim alatt a tanuló. Nem úgy, mint azok az öreg nénik, akik inkább elviszik a recept titkát a sírba, minthogy megosztanák azt az utánuk jövőkkel – mondja a szakoktató.
Gergő fia Ausztriában él, kiváltotta már az ipart és ott dolgozik fényezőként. A legkisebb fia, Ruben is fényező, ő ott dolgozik az édesapja mellett, neki szeretné majd idővel átadni a műhelyt Bodó András. Ruben egyszer-egyszer már helyettesítette is a „mestert” a gyakorlati oktatásban, ami a tanulóknak nem volt ellenére. Szerették, mert – ahogy mondták – az ő kezéből könnyebben ki lehetett venni a szórópisztolyt, mint az édesapjáéból. Az öreg Bodó mindezt hallva azért megjegyezte, hogy volt is utána egy kis megfolyás…
A most futó csoportban csak egyetlen hölgy, Szűcs Szilvia képviseli a szebbik nemet, az ősszel indulóban ez a szám azonban minimum megduplázódik. – A következő csapatba két hölgy már beiratkozott – mondja Katona Ferenc oktatásért felelős vezető.
Elhangzott, hogy a nők máshogy látják a színt, amit e sorok írója először viccnek vélt. Aztán rövid úton kiderült, hogy ez nem humor, tanítják is az elméleti képzésben.
Ebben a szakmában ugyanis komoly elmélet alapozza meg a gyakorlatot. Ehhez elég csak átpörgetni a fényezéstechnikai mini lexikont, melynek első szócikke mindjárt elég komoly: Adhézió. „Atomi és molekuláris vonzóerők hatása szilárd anyagok és/vagy folyadékok közötti érintkezési felületeken, melynek következtében tapadás jön létre. Az adhéziós határfelületek részecskéi között nem jön létre kémiai kötés, … festékbevonatoknál a lemezfelület és az alapozórétegek között adhéziós erők lépnek fel.
Az utolsó szócikk azért sokkal egyszerűbb, merthogy a zsírtalanításról szól. „A fényezendő felület mentesítése az olaj- és zsírtartalmú szennyeződésektől… ehhez speciális oldószereket és TORK 606-ot használnak.”
– Mi a professzort kerestük és nem adtuk alább, örültünk, hogy a Bodó András igent mondott. Végig arra hivatkoztunk, hogy ennyivel tartozik a szakmának, neki ez ó az élete, ő az egyik legprofibb a szakmában Szegeden – mondta érdeklődésünkre Dobó József.
A Roncs Autó Kft. tulajdonosa hozzátette, az iskola szinten teljesen szabad kezet adott nekik, az oktatáshoz használhatják a Szegedi SZC Csonka János Technikum fényezőkamráját és a fényező szimulátort is.
– Bontóként már csak tudjuk, hogy az autóiparban a fényezés és a karosszériajavítás együtt jár, tervezünk is egy karosszériás képzést ennek a mintájára. Jó lenne, ha mások is a legjobb szakembereket győznék meg arról, hogy van jövője a felnőttképzésnek – hangsúlyozza a szakember, akinek cége és munkatársai egyfajta zászlóvivő szerep mellett egyszerre tanítanak és tanulnak is. Úgy oktatnak, hogy közben maguk is tanulnak a diákoktól, a szakmától.
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!