szankciók
A 758 termék tilalmára vonatkozó szankciós csomag részeként a japán kormány augusztus 9-től megtiltotta az 1,9 liternél nagyobb hengerűrtartalmú benzin- és dízelüzemű, továbbá az összes, elektromos és hibrid motorral felszerelt autó exportját, illetve megtiltotta a gumiabroncsok szállítását is Oroszországba. A büntetőintézkedésekkel a szigetország követte az Európai Unió és az Egyesült Államok hasonló lépéseit, amelyek Ukrajna megtámadása miatt vezettek be Oroszország ellen.
A szankciók miatt olyan népszerű japán modellek kerültek tiltólistára, mint például a Toyota Land Cruiser, a Toyota RAV4, a Nissan Patrol, a Nissa X-Trail, illetve a kisteherautók közül a Toyota Voxy, a Noah, az Esquire és az Alphard. Harmadik országokon keresztül, úgynevezett párhuzamos importtal elvileg ezután is be lehet majd hozni ezeket az autókat, de nyilvánvalóan csak jelentős felárral.
Igor Morzsaretto ismert orosz autópiaci szakértő szerint a japán büntetőintézkedések megváltoztatják az orosz autópiacot, s részben az lesz a hatásuk, hogy el fogják árasztani az orosz piacot használt kínai járművek, miután az új kínai autók már egy év leforgása alatt már amúgy is túlsúlyba kerültek. A szaksajtó szerint az igen népszerű japán crossovereket olyan kínaiak válthatják fel, mint a Haval M6, Changan Alsvin vagy a BAIC U5 Plus.
Az orosz fogyasztók egyre tájékozottabbak a kínai autóipar újdonságait illetően, de a másodlagos kínai autópiac még kevéssé ismert terep számukra. Morzsaretto szerint legfőbbképpen az Oroszországba behozni tervezett kínai használt autók minőségére érdemes lesz ügyelni. Ellentétben például Japánnal, ahol minden használt autót szigorúan ellenőriznek aukciós rendszerben, Kínában nincs ilyen gyakorlat.
"Egyelőre nehéz megítélni a kínai másodlagos piac autóinak minőségét, de a japán piachoz képest eléggé labilis (a minőségük)" - mondta a szakértő. Morzsaretto a kialakult helyzetben csak azt tartja kedvezőnek, hogy az orosz használtautópiac változatosabbá válik, sok új, korábban nem importált modell jelenik meg Oroszországban.
Alekszander Kolevinszkij, aki húsz éve hoz be japán autókat az országba, úgy látja, hogy a szankciók következtében az intézkedések hatálya alá nem eső, 3-5 éves japán autók ára akár másfél-kétszeresére is emelkedhet! De szerinte az ennél idősebb autókra is lesz kereslet: utánuk nagyobb vámilletéket kell ugyan majd fizetni, de Japánban tapinthatóan csökken az áruk.
Oroszországba eddig legyinkább 3-5 éves használt autókat hoztak be Japánból, értük köbcentinként 2,2-2,5 eurós vámilletéket kell fizetni, az ötévesnél idősebb autókra az illeték már köbcentiként öt euró, 2008 előtt gyártott járműveket pedig nem szabad importálni.
Egy 2019-es Honda Vezel például 14 ezer dollárba kerül japán aukción, míg egy 2014-es ugyanilyen autót feleannyiért, hétezer dollárért lehet megvásárolni. Még a magasabb illeték megfizetése esetén is az idősebb autó jóval, mintegy 4,2 ezer euróval olcsóbb a fiatalabbnál. A japánok vigyáznak az autóikra, fegyelmezetten betartják a karbantartási határidőket, ezért egy 2014-es jármű egyáltalán nem mondható autóroncsnak - mondta Kolevinszkij, aki szerint a szankcióktól függetlenül az orosz piac előbb-utóbb megtelik majd behozott autókkal, csak a kínálat fog változni.
A tokiói döntés komoly érvágás az orosz autópiacnak, tekintettel arra, hogy a használt japán autók importjában Oroszország világelső. Éves összevetésben az idei év második negyedéveben negyven százalékkal nőtt a behozataluk. Tavaly rekordszámú, 205 ezer használt autót hoztak be a Japánból Oroszországba, ami 33,5 százalékos növekedés volt az azt megelőző évhez képest. Összehasonlításképpen: a használt japán autók importjában tavaly az Egyesült Arab Emírségek volt a második 129 ezres darabszámmal. A top 5-ben benne van még Új-Zéland, Kenya és Tanzánia.
Egyébként Georgia (korábbi Grúzia) augusztus 1-től korlátozta az amerikai autók szállítását Oroszországba. Grúzia messze elmarad Japántól az Oroszországba irányuló autóexportban, de egyik fontos csatornája a szállítási láncnak. Az idei év első hat hónapjában a kaukázusi köztársaságból több mint 3700 autót exportáltak több mint 52 millió dollár értékben.
Tény az, hogy egy-másfél év leforgása alatt – amióta a Nyugat szankcionálta Oroszországot – a harmadik országokon keresztül érkező nem hivatalos import nem tudta kielégíteni a keresletet, emiatt pedig a külföldi autók sokkal drágábbak lettek. A tömegautók szegmensében az áremelkedés 30-50 százalék közötti volt. A szállítások volumene pedig a vizsgált időszakban több mint a felére, 150 ezerről 60 ezer darabra csökkent. Párhuzamos importtal csak akkor éri meg behozni az autókat az országba, ha legalább 3-5 millió rubeles (12,7-21,3 millió Ft) számlát tudnak kiállítani róluk az importőrök.