baleset

Ittasan vezetett, két gyermek is megsérült a balesetben - fotók

2023.03.10.

Személyi sérüléssel végződő közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre március 9-én a 8-as számú főútról, Székesfehérvár külterületéről a kora esti órákban.

A kiérkező rendőrök a helyszíni szemle során megállapították, hogy egy 43 éves polgárdi férfi gépjárművével a 63-as számú főút felé közlekedett a belső forgalmi sávban. A sofőr haladási sebességét nem megfelelően választotta meg, melynek következtében egy balra ívelő kanyarban elvesztette uralmát a járműve felett, és miután az úttestről lesodródott több alkalommal fának ütközött, majd felborult.

A baleset következtében a személyautóban utazó 5, valamint 9 éves gyermek egyaránt megsérült. A 43 éves gépjárművezetővel szemben felmerült az ittasság gyanúja, ezért a rendőrök a helyszínen alkoholszondát alkalmaztak nála, amely pozitív értéket jelzett, a további orvosszakértői vizsgálat eredményei pedig ugyancsak megerősítették, hogy férfi a vezetés megkezdése előtt alkoholt fogyasztott.

A gépkocsivezetővel szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Székesfehérvári Rendőrkapitányságon.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.27
Karácsony első napján országszerte 137 tűzoltói beavatkozásra volt szükség, 35 alkalommal tűzhöz,....
2025.12.27
Akik klasszikus luxuslimuzinokra gondolnak, nem csak olyan márkákról álmodoznak, mint a Duesenberg....
2025.12.26
Tizenegy gépkocsi ütközött pénteken Romániában, a Craiova és Pitesti közötti gyorsforgalmi úton. A....
2025.12.26
Szépségkirálynő és sztárfocista reklámozta, de hiába. ..
2025.12.26
Akadálymentes peron épül a budapesti Keleti pályaudvaron - közölte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport....
2025.12.26
Egy tanulmány szerint a szülők 73%-a menetiránynak megfelelően fordítja gyermeke autósülését,....
2025.12.26
A rangos AUTOBEST az autóipar legfontosabb idei innovációit, kimagasló teljesítményeit és....
2025.12.26
Bár egy versenyt ki kellett hagynia, mégis sikerült megismételnie a bravúrt: Gilyén Krisztián  (....
2025.12.26
Baleset történt a 7-es főúton, árokba hajtott egy autó – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi....
2025.12.26
A Leapmotor a 2026-os Brüsszeli Autószalonra időzíti a B03X európai premierjét, a B05 modell belső....