szállás

Itt laktak az autószerelő verseny résztvevői

2022.11.15.

Az idei Young Car Mechanic verseny döntőjének szállásadójával beszélgettünk.

Lezajlott a 2022-es YCM verseny és örömmel jelentjük, hogy Ölbei Zsolt tavalyi sikere után idén Kovács Bálintnak sikerült itthon tartania a nemzetközi döntő kupáját. Bálinttal még a hazai győzelme után interjúztunk, de hamarosan a döntőben szerzett élményeiről is mesél nekünk.

Mielőtt azonban a döntő részleteit megismernénk, szeretnénk a verseny egyéb körülményiről is tudósítani, például a verseny teljes stábjának otthont adó szállodáról.

Gyirmót Sport & Wellness Hotel

Nagy-Keglovich Júlia, a szálloda vezetője állt rendelkezésünkre, hogy bemutassa a hotelt és beszámoljon a verseny kapcsán szerzett tapasztalatairól.

Az új, győri, négycsillagos szálloda hivatalos megnyitása 2021. augusztusában volt az első vendégek érkezésével. A Gyirmót FC Kft. tulajdonában álló szálláshely fő profilja a bajnoki mérkőzésekre érkező labdarúgó csapatok méltó elszállásolása, de a szabad kapacitásaikat természetesen bárki igénybe veheti.

A szállodában 43 szobát alakítottak ki, amelyhez 150 fő megvendégelésére alkalmas étterem tartozik. A kétágyas szobák pedig tágasak, így igény esetén az összes pótágyazható. A normál szobák 26, a superior szobák 29 m2-esek, utóbbiakban kétszemélyes ággyá alakítható kanapé is van, így egy négyfős család is kényelmesen megszállhat bennük. Ahogyan az a hotel nevéből is kitűnik, a szállodában minden igényt kielégítő wellness részleg működik, finn- és infra szaunával, a hozzájuk tartozó merülőmedencével és pezsgőfürdővel.

A részleg magában foglalja a sporthotel büszkeségének számító 25 méteres úszómedencét és még egy termálvizes medencét is, ugyanis a hotel területén saját termálkút működik, amelyből 65 fokos gyógyhatású víz tör fel.

Nem csak fürdőzésre használják

A hotel építésnél tudatosan igyekeztek kihasználni a hőforrás minden előnyét. Mire a kúttól a szállodához ér a víz, 45-50 fokosra hűl, a melegvíz pedig hőcserélő rendszeren keresztül fűti nem csak az úszómedence vizét, hanem az egész szállodát is.

A szálloda területén korábban egy lápos rész volt, ide létesült az összesen 10 hektáron elterülő komplexum, amely nem csak magát a hotelt foglalja magában, de helyet ad két horgásztónak és a 8 új futballpályának is, amelyeken az érkező csapatok edzhetnek a nagy meccsek előtt.

A folyamatos haltelepítéssel frissen tartott horgásztavakat a szálloda vendégei ingyen használhatják, de természetesen elérhetők napijeggyel, vagy bérlettel is.

A sportrendezvények sajtóeseményeinek is helyet biztosító konferenciateremben ma már egyre gyakoribbak a kisebb konferenciák, céges rendezvények, de a szálloda adottságai miatt kiválóan alkalmas lazább programok, például csapatépítő tréningek lebonyolítására.

Gasztronómia

Ma már nem lehet egy „sima” étteremmel megnyitni egy szállodát, kell valami plusz a gasztro-területen is és a Gyirmót Hotel ebben is tud újat mutatni. Egyébként a szobaárak alapvetően reggelit tartalmaznak, de lehetőség van félpanziós ellátás kérésére is.

Az étterem nem csak a modern catering követelményeinek felel meg, de kiszolgál bármilyen kötött étrendet is. Kevesen tudják, de a csapatok általában előre megküldik, hogy milyen menüt szeretnének a csapattagoknak rendelni így a szálloda szinte személyre szabottan főz a sportolóknak.

Autószerelők a szállodában

Nem éppen sportesemény, de mindenképpen csapatmunka volt az idei, Magyarországon megrendezett Young Car Mechanic döntő. Nem csak a versengő fiatalok szálltak meg a Gyirmót hotelben az idén, de velük tartott minden felkészítő tanár, a szponzorok delegációi és természetesen a rendezők is.

 

A szállodavezető nagyon szívesen emlékezett vissza a jeles eseményre: az első említett dolog a sztárallűröktől mentes lebonyolítás volt. A nyitás óta eltelt egy évben levezényelt megannyi rendezvény közül biztosan dobogós helyet foglalt el a YCM döntő, így kérdésemre, hogy jövőre is otthont adnak-e a verseny résztvevőinek azonnal egyértelmű igen volt a válasz.

„Pihenés természetesen”

A szálloda mottója jól jellemzi a hotel ars poetica-ját. A festői környezetben elhelyezkedő szálloda területén egy pihentető, két kilométeres sétát lehet tenni. A komplexum atmoszférája megfelelő légkört biztosít a sportolók mérkőzések előtti felkészüléséhez és pihenéséhez egyaránt.

A megnyitás időszaka üzleti szempontból nem volt a legelőnyösebb. 2021-ben még bőven érezhetőek voltak a covid-járvány hatásai, ezt követően pedig az egyre nagyobb mértéket öltő gazdasági nehézségek akadályozták a profitábilis működést. Nagy-Keglovich Júlia szállodavezető mégis arról számolt be, hogy az első év üzleti tervét még az úgy nevezett „soft opening” (különösebb marketingkampány nélkül, a belső piacra építve) stratégiával is sikerült túlszárnyalniuk.

Cikkünk megjelenését az Inter Cars támogatta.

További autós tartalmakért kövesse az Autószektor Facebook oldalát!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....