inter cars

Inter Cars – Tiszta viszonyokat a javítóiparban!

2017.12.23.

Furcsának hat, hogy ez alkatrészforgalmazó és szervizhálózatot fenntartó cég célul tűzte maga elé, hogy tisztuljon meg az autójavítók piaca, pedig az Inter Cars éppen ezért küzd a maga eszközeivel.

Az Inter Cars nemzetközi autó alkatrész kereskedelemmel foglalkozik és egyre több szerviz csatlakozik a cég égisze alatt üzemeltetett Q-Service hálózathoz. Az olvasók érdekesnek találhatják, hogy az Inter Cars, mint alkatrész kereskedő, nem üzemeltet kiskereskedelmi üzleteket, amelyekben bárki vásárolhat, minőségi szolgáltatásait kizárólag regisztrált céges partnereik felé nyújtja.

Ma már ott tartunk, hogy nem létezik olyan ember, aki valamelyik ismerőse révén ne rendelkezne óriáskedvezményre jogosító ügyfélkártyával valamelyik alkatrészes hálózatban, de Piri András, az Inter Cars projektmenedzsere szerint ez nem feltétlenül tesz jót a javítóiparnak, sőt…

Alulról építkező folyamatnak kell lennie

Van ez az ördögi kör, a 22-es csapdája, hogy amíg a környezet lehetővé teszi, hogy számla nélkül, átláthatatlan rendszerben, szürkén-feketén javíttassunk, addig lesznek – nem is kevesen –olyanok, akik így is tesznek. Ehhez véleményem szerint nagyban hozzájárul az úgynevezett egyezséges kárrendezés, de tegyük a szívünkre a kezünket és valljuk be, vevőként, ügyfélként sem szoktunk nagyon ellenkezni, ha 27%-al olcsóbban kapunk meg valamit.

Tiszta, rendezett körülmények

Szemléletváltásra van szükség, méghozzá egyszerre mind a két oldalon! Az autósok alapvető érdeke az, hogy a járműveiken elvégzett javításokról bizonylatuk, számlájuk legyen, mert a vitás esetekben, reklamációknál ez az első, amit kérnek, ha nincs, akkor az olyan mintha a karbantartás meg sem történt volna.

Érdekes, hogy például egy elektronikai áruházban nem kérdezzük meg, hogy számla nélkül mennyi lenne a tévé… Sőt, már egy ventilátort sem veszünk a szobába jótállási jegy nélkül, miközben az adott esetben az életünkért felelős fékrendszert simán javíttatjuk fusiban.

Ezt az üzenetet muszáj eljuttatni az autótulajdonosokhoz, hogy egyre kevesebben járjanak úgy, hogy az olcsóbb végül drágább lesz.

Bánjunk az autóval értékének megfelelően

Piri András úgy fogalmaz, hogy általában egy átlagos családnak, az ingatlanján kívül, az autója a legértékesebb vagyontárgya. Gyorsan hozzáteszi, hogy autóink biztonsága kiemelkedő fontosságú, ráadásul nagyon könnyen és gyorsan megtörténik „a baj”, ha nem megfelelő módon tartjuk azt karban.

Jó példával viszont csak a szervizek járhatnak elöl. A cél mindenkinél az, hogy a meglévő ügyfeleket megtartsák, illetve újakat szerezzenek. Ha minden rendben megy műszakilag és az adminisztráció területén is, akkor vélhetően nem veszít ügyfelet a műhely. Amolyan bizalmi kérdés, hogy kire bízzuk rá az autónk karbantartását, hiszen – talán túlzás nélkül állíthatjuk – hogy az életünket tesszük a kezükbe.

A korrekt módon működő szervizek ügyfelei is korrekté válnak, már ami elszámolást, számlázási kérdéseket illeti. Azonban a piac szabadságfokait egy-egy szerviz, vagy egy hálózat tagjai nem lesznek képesek visszafogni.

Van egy másik út a tisztulásra

Ha már az ügyfelek részéről nem számíthatunk jelentősebb változásra, akkor a saját portánkon kell körülnézni – mondja az alkatrész kereskedelemmel foglalkozó Inter Cars menedzsere. Piri András és a cég véleménye szerint megoldásul szolgálhat egy olyan jogszabályi előírás, mely kötelezi az autóalkatrész kereskedőket arra, hogy csak meghatározott ügyfélkör részére értékesíthessenek.

De mire gondolnak pontosan? A legérzékenyebb terület a fékalkatrészek kérdése, és talán ezzel is lehet a legjobban szemléltetni az elképzelést:

Ne kaphasson senki fékalkatrészeket, akinek nincsen hivatalos papírja arról, hogy ő ezeket be is szerelheti a járművekbe!

Ugye, mennyire durva lépésnek hangzik? Elsőre, de ha jobban belegondolunk, hogy boldog-boldogtalan vehet fék hozzávalókat, amit akár otthon be is szerelhet magának, akkor döbbenetes lesz a felismerés, hogy bárki, aki azt hiszi magáról, hogy ért hozzá, neki is tud fogni a szerelésnek. Ez mindaddig nem is probléma, amíg nem a mi hozzátartozónk előtt nem tud megállni a zebrán…

Ehhez előbb azonban megfelelően használható adatbázisra lenne szükség, hogy a cégek tudják egyáltalán, hogy ki van feljogosítva mondjuk fék-, vagy futómű szerelésre Magyarországon, de ilyennel még nem találkoztam  – mondja Piri András.

Az ezt követő lépés a kereskedelmi törvény módosítása lehetne, hogy az alkatrész kereskedő cégek az érintett árut csak azoknak adhassák el, akik rendelkeznek a felhasználáshoz, beszereléshez valódi szakértelemmel. Mondják ezt úgy, hogy közben teljesen világos, hogy ezzel a lépéssel a saját piacukat is szűkítenék. Talán ez támasztja alá a legjobban a cég elköteleződését a rendszer tisztítása felé.

Jól átgondolt szűrőre van szükség

A vezető szerint éppen ezért valami jól körülhatárolt feltételrendszerre van szükség, hogy az „egydalos sztárok” ne tudják kijátszani a szabályokat.

Tisztában vannak azzal az Inter Cars-nál, hogy ez az elképzelt szabályozás nyilvánvalóan emberi erőforrásokat igényelne minden alkatrész kereskedőnél, ezzel együtt állítják, hogy az egész rendszert tekintve több előny származna ebből, mint hátrány.

Ha működne ilyen rendszer

Amennyiben a fentiekben vázolt rendszer szerint működne az alkatrész eladás, a feketegazdaság szereplőinek azonnal rendkívüli fejtörést okozna, hogy hogyan jutnak egyáltalán alkatrészhez!? Persze az internet korában a rendszer bevezetése után is maradna lehetőség például külföldi beszerzésre, azonban a távolságok miatt a beszerzés ideje jelentősen megnőne, ahhoz képest, hogy most a megrendeléstől számított akár 1-2 órán belül megérkezik a kért hozzávaló.

Ez a szürke-fekete szervizek versenyképességét elképesztő módon visszaszorítaná, és talán ez lehetne az újabb kulcsa a tisztulási folyamat elindításának.

100%-os siker nincs

Bár a fentiek jól átgondoltnak tűnhetnek, de az Inter Cars-nál tisztában vannak azzal, hogy nem lesz egy csapásra teljesen tiszta és átlátható a javítóipar. Határozott véleményük azonban, hogy valahol el kell kezdeni és már részsiker is siker! Ja, és ebben az ideális világban az autóvezető, mint felhasználó, autóalkatrészt saját csomagolásában nem is látna.

A cikkhez nyújtott segítséget és támogatást köszönjük az Inter Cars-nak!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....