Magyar Honvédség

Ilyen volt a Kecskeméti Repülőnap

2021.08.31.

Nyolc év után tért vissza hazánk égboltjára a Kecskeméti Repülőnap. Ki voltunk éhezve az utánégetők hangjára, és a talaj dübörgésére - hát most megkaptuk a magunkét.

Csak számolgattam vissza, és nem akartam felfogni, hogy már 8 éve volt az utolsó Kecskeméti Repülőnap. Pedig mintha csak tavaly lett volna, hogy kint sátraztunk a reptér mellett napokig, hogy egyetlen érkező repülőgépről, és gyakorlásról se maradjunk le. Minden nagyon más volt akkoriban: mi fiatalabbak (és talán lelkesebbek is) voltunk, és mivel a Kecskeméti Repülőnap állandó program volt kétévente, akkor még nem is sejtettük, hogy jó ideig elköszönhetünk ettől az élménytől.

Egy olyan élménytől, aminek minden percére a mai napig emlékszem, és most végre újra átélhettem a 2021-es Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai bemutató keretében. Amit minden nehézség ellenére újra sikeresen meg tudott rendezni a Magyar Honvédség és az 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis. Mindezt egy világméretű pandémia, és az újra fellobbanó afgán konfliktus kellős közepén is sikerült abszolválniuk, maximum a résztvevők számán lehetett érezni, hogy ez az év most bizony más, mint a többi.

Azért kijelenthetjük, hogy nem indult könnyedén az esemény, és erről talán mindenki értesült a hírekben. Szombaton sokan órákig álltak tömött sorokban, hogy eljussanak a kijelölt parkolókba. Voltak, akik inkább visszafordultak. Mi ebből okulva a hajnali órákban érkeztünk a bázisra, és semmilyen fennakadást nem tapasztaltunk a parkolás során. Külön kiemelném, hogy a buszoztatás mennyire gördülékenyen ment. Hiába volt néha végeláthatatlan a sor, rendkívül jól haladtunk, ami a katonák irányátásának is köszönhető volt – ezzel a résszel nem is volt gond.

A távolságokkal már annál inkább. A sajtós parkolót sikerült a legmesszebbre tenni, ezért alsóhangon 8 000 lépés simán bennünk volt, mire elértünk az első fotópontig. Ugyanakkor ezt a parkolót nem csak mi, de további több száz autóval érkező néző is használta, így nem miattunk panaszkodom, hanem a többi család miatt, akiknek ugyanezt kellett végiggyalogolniuk, miközben széket, napernyőt vagy esernyőt nem vihettek be a bázis területére.

Szerencsére idén kegyesebb volt az időjárás, mint 8 éve. Délelőtt napos, délután felhős idő volt mind a két napon, amit a 2013-as kánikula után szerintem senki sem bánt. Ráadásul a Royal Air Force Typhoon bemutató pilótája elárulta, hogy az éjszakai esőzés miatt rendkívül sűrű, párás volt a levegő, ezért alakulhattak ki rendkívül látványos páraleválások a repülőgépek szárnyain, ráadásul ilyen közegben még hangosabb az utánégető. „Ugye éreztétek, ahogy dübörög alattatok a talaj? Na, az ezért volt!” – tette hozzá nevetve.

Tényleg mozgott a föld, a dobhártyánk beleremegett, és olyan bemutatókat láthattunk, amik világszinten is egyediek, többek között a Turkish Stars vagy a Saudi Hawks csapatától, de úgy gondolom, hogy a magyar pilóták is rendkívüli showt raktak össze. Megtekinthettük azokat a szállítógépeket, amik pár napja még Kabulban menekítették ki a NATO tagokat, és a menekülteket, és olyan programmal is elkápráztattak minket, ahol összehangoltan vizsgálhattuk meg a légi és a szárazföldi csapatok munkáját.

Szujó Zoltán, és a szakértők kommentálása csak tovább emelte az esemény színvonalát. Egy pokrócra kifeküdve, a kivetítőket és a mögötte elhaladó repülőket csodálva volt csak igazán nagy élmény ez a show. Aztán lehetett aláírásokra vadászni a csapatoknál. Úgy gondolom, hogy mindenki elégedetten távozhatott, a repülőgép spottereket is ide értve. Ugyanis egyáltalán nem mondható szokványosnak itt Európa keleti régiójában, hogy egy légi bázis ennyire nyitott lenne, és ennyire odafigyelne a repülést kedvelő közösség minden kívánságára.

Nagyszerűen felismerték, hogy az igényes fotók által könnyebben eljuthatnak olyanokhoz, akik esetleg a Honvédség kötelekében képzelik el jövőjüket, és megszólíthatnak egy teljesen új közeget is. Most ismét szükségük van utánpótlásra, holott egy olyan légi bázison dolgozni, ahol két Airbus A319 és két Dassault Falcon 7X mellett jó néhány Gripen vadászgép is állomásozik, nem lehet annyira rossz élmény. Ráadásul most először megcsodálhattuk annak a KC-391-es taktikai szállítógépnek a prototípusát is, amiről 2020 novemberében írt alá szerződés a Magyar Honvédség, és ami szintén az 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison fog állomásozni.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.25
Az autógyártó amerikai részlege készítette el stop-motion technikával az aranyos ünnepi videót. ..
2025.12.25
Néhány hete még csak terv volt, mára azonban egész pontos adatok kerültek napvilágra arról, hogy....
2025.12.25
Megérkezett az új GLC, ami már a Merci jövőjét mutatja. Beszámolónk a bemutatóról rengeteg képpel! ..
2025.12.25
Az elektromos Type 00 már túl van az első sajtóbemutatóján, de egyelőre még csak az anyósülésére....
2025.12.25
A gyors reakción múlt, hogy a videó beküldője el tudta kerülni a súlyos balesetet az autóút egyik....
2025.12.25
Bardóczky Kornél önhibáján kívül szenvedett balesetet. ..
2025.12.25
A januári kiállításon a közönség végre találkozhat a márka kínálatának legnagyobb villanyautójával....
2025.12.25
Dirk Arnold saját kérésére nyugdíjba vonul az év végén – írja honlapján az Audi. Utódja Carolin....
2025.12.25
Ismertette a rendőrség a múlt heti Roadpol akció eredményeit. ..
2025.12.25
Az A7-es autópálya újabb, mintegy 50 kilométeres szakaszával már megszakítás nélkül gyorsforgalmi....