Mercedes-Benz CLA

Ilyen lesz a jövő Mercedes-Benz CLA-ja

2023.09.13.

Látványos koncepción vetíti elő a Mercedes-Benz, hogy milyen stílusváltáson mehetnek át a közeljövőben.

A Müncheni Autószalon egyik egyértelmű sztárja a Mercedes-Benz CLA koncepciója, ami a német prémium autógyár kompakt városi autóinak jövőbeli formavilágát és tudását vetíti elő. Amikre ráadásul nem is kell olyan sokat várni, hiszen már a következő generációjuk erre a koncepcióra építhet majd. Úgy tűnik, hogy az alapvető kupés sziluettjét megtarta a CLA, és a Panamericana hűtőrács miatt jól felismerhetően Mercedes marad, bár azt erőteljesen újragondolták pontvilágításokkal. Legmeghökkentőbb részlete mindenképp a Mercedes-csillagot formázó fényszórók, elől és hátul egyaránt. Hogy meddig lehet elmenni az autók kivilágításában, azt erősen súrolják azok a fényhídak, amik az autó közepétől indulnak és szinte majdnem összeérnek az autó oldalán. Ugyanakkor egy Mercedes-Benz esetében talán még ez is belefér.

Az biztos, hogy komolyabban vehető, minden részletében luxust sugárzó koncepcióról van szó, hatalmas ablakfelületekkel, látványos, csillogó felnikkel, és úgy tűnik, hogy az apró LiDAR púp már itt is megjelenik, hogy szokja a szemünk a jövő önvezető autóinak elkerülhetetlen kiegészítőjét. Egyébként a felnik nem kevesebb, mint 21-colosak és az üvegtetőre animált csillagokat is képes kivetíteni. A kabin a „technológia-fókuszú minimalista elegancia” jegyében született. Összesen 5 kijelző van odabent, ebből a három nagyot vízhűtésű Nvidia táplál, valamint a Mercedes saját operációs rendszere. Széles körben személyre szabható lesz a grafika, annak színvilága, de a legfurcsább mindenképp a két oldalsó légbeömlő, amik digitális klíma menüként funkcionálnak. A fizikai szellőzőket állítólag diszkréten a képernyők mögé helyezték.

Már ez a koncepció is a Mercedes MMA padlólemezére épül, ami állítólag kétféle akkumulátorral is elérhető lesz: a belépőszintet a lítium-vas-foszfát alapanyagú jelenti, míg a csúcsváltozatba akár a nagyobb energiasűrűségű szilikon-oxide tartalmú kerülhet. Utóbbi nem csak kissebb, de könnyebb is lehet, például azért, mert a cellákat ragasztják, és nem csavarozzák. WLTP szinti hatótávját 750 km környékén várják az előzetes számítások alapján, illetve a 800-voltos rendszer akár 250 kW-os gyorstöltést is képes lesz kezelni, amivel akár 15 perc alatt beletölthető 400 km elektromos hatótáv. Erejét egy 235 lóerős villanymotorból nyerheti, amihez állítólag sokkal kevesebb nehéz ritkaföldfémeket fognak felhasználni, mint a korábbi motorokhoz.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2023.09.23
A 2022-ben hagyományteremtő szándékkal életre hívott Big MINI Day, a MINI márka rajongóinak....
2023.09.23
Teljes szélességében lezárták a 10-es főutat a 29-es kilométernél, mivel szombaton délelőtt....
2023.09.23
Szeptember 18-án új, akár egy egész életpályát megalapozó szakképzési program indult Debrecenben. A....
2023.09.23
A Ford tovább tekerte az őrületvezérlőt, a korábbi Raptort V6-os motorral emelte új dimenzióba. Nem....
2023.09.23
Az előzetes várakozásoknak megfelelően a címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red....
2023.09.23
Összeütközött két személyautó a Tápiószecsőt és Tápióságot összekötő úton – írta az Országos....
2023.09.23
Óriási szintkülönbséggel és fagypont alatti hőmérséklettel is meg kellett küzdeni annak a két....
2023.09.22
Érdemes rákeresni a cégre szerződéskötés előtt. ..
2023.09.22
Újabb fontos mérföldkőhöz érkeztek a balatoni fejlesztések azzal, hogy kifutottak első útjukra a....
2023.09.22
Ugyanakkor sok egyéb funkció válthat előfizetős modellre a jövőbeli bajor modellekben. ..