ittas járművezetés

Ilyen indokkal aligha loptak még autót

2021.12.07.

Lekéste a buszt, ezért kölcsön vett egy kocsit, amivel aztán jogosítvány nélkül, ittasan balesetet szenvedett – írta a police.hu.

 

A rendőrségre 2021. december 4-én 21 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy Berettyóújfaluban valaki nekihajtott egy villanyoszlopnak. Az egyenruhások azonnal a helyszínre mentek, azonban már csak a sofőr hűlt helyét találták az autóban. Sokat nem kellett keresni a fiatal férfit, egy utcára sétált a balesettől, amikor a rendőrök megállították és igazoltatni kezdték.

Hamar egyértelművé vált, hogy miért érezte szükségét annak, hogy hátrahagyja az összetört gépkocsit. Soha nem rendelkezett jogosítvánnyal, ivott mielőtt a volán mögé ült, és ha ez nem lett volna elég, a Ladát a baleset előtt kötötte el egy ingatlan kapubejárójából.

Mint kiderült, a 24 éves férfi lekéste a hencidai buszt, majd úgy döntött, hogy gyalog indul haza. Útközben egy ingatlan előtt parkoló autóra lett figyelmes, ami nyitva volt, és az indítókulcsot is megtalálta benne. Rövid hezitálást követően beindította és elindult vele, azonban messzire nem jutott, nekihajtott egy villanyoszlopnak.

A járőrök előállították hencidai lakost a rendőrkapitányságra, ahol jármű önkényes elvétele bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, engedély nélküli vezetés szabálysértés elkövetése miatt pedig őrizetbe vették.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.13
Egy észak-svédországi, eldugott faházból leplezték le az új EX30 Cross Country modellt, rávilágítva....
2025.02.13
A HangZóna mai vendége Bogyay Norbert, a gyári állapotú Simsonok hazai gyűjtője. ..
2025.02.13
Egy vasúti felüljárónál történt a baleset – írta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. ..
2025.02.13
Még nem sokan ismerik.   ..
2025.02.13
A Toyota és leányvállalata, a Daihatsu, valamint az utóbbi években a Toyota Csoporttal több....
2025.02.13
A DS Automobiles is új főnököt kapott.  ..
2025.02.13
Megnézték a Használtautó.hu-nál, hogy 2023 és 2024 között miként alakult a kínai autómárkák közötti....
2025.02.13
21 éve gyártásban lévő, elpusztíthatatlan igáslovat vett kezelésbe Modellista. ..
2025.02.13
Lovaskocsival, majd utánfutóval ment vasakat lopni egy tanyáról egy tolvaj, akit aztán a üldözőbe....
2025.02.13
Filmforgatás miatt a hétvégén lezárják a Lánchidat, illetve a pesti alsó rakpartot az Eötvös tér és....