Waberer's

Ilyen erősen kezdte az évet a Waberer's

2023.05.10.

A Waberer's International árbevétele 11 százalékkal 176,4 millió euróra, a rendszeres kamat- és adófizetés előtti eredménye (EBIT) 146 százalékkal 11,2 millió euróra emelkedett az év első három hónapjában az előző év azonos időszakához képest - derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett pénzügyi jelentésből és közleményből.

A csoport eredményének növekedéséhez leginkább a nemzetközi fuvarozási és a biztosítási szegmens teljesítménye, valamint a kedvezőbb energiaköltségek járultak hozzá - közölték.

A nemzetközi fuvarozási szegmens (ITS) árbevétele 16,9 százalékkal, a regionális kontrakt logisztika szegmensé (RCL) 3,6 százalékkal és a biztosítási szegmens 1,4 százalékkal emelkedett.

A pénzügyi eredmény 600 ezer euró nyereséget mutatott az első negyedévében ez előző év azonos időszaki 2 millió eurós veszteség után. Az év első három hónapjában a forint erősödésével 2,2 millió euró nem realizált pénzügyi nyereséget könyvelt el a társaság. A rendszeres nettó eredmény 10,4 millió euróra nőtt 2023 első negyedévében, ami 8,7 millió eurós javulás a tavalyi bázishoz képest.

Barna Zsolt elnök-vezérigazgató a cég közleményében  kiemelte: a jó első negyedéves számok megerősítik az idei terveket, a vállalat konzervatív tervezés mellett mérsékelt árbevétel-növekedéssel számol. Eközben az egyszeri tételek nélkül számolt EBIT meghaladhatja a tavalyi 33,3 millió eurót, ami nem tartalmazza az áprilisban bejelentett egyik tehergépjármű-gyártó céggel kötött peren kívüli egyezség egyszeri pozitív pénzügyi hatását.

Az akvizíciós tervekről kifejtette: az idén lezárulhat az első regionális akvizíció az RCL szegmensben, amely hozzájárulhat ahhoz, hogy a Waberer's valós regionális fókuszú, komplex logisztikai szolgáltatást biztosítson. Emellett más, a stratégiába illeszkedő akvizíciós lehetőségeket is vizsgálnak - tette hozzá. 

A Waberer's részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek, az elmúlt egy évben a részvény árfolyama 1735 forint minimumot és 2310 forint maximumot ért el.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.24
Két személygépjármű frontálisan ütközött szerda este a 47-es számú főút 212-es....
2025.12.24
Fabrice Cambolive szeretné, hogy a Savane 4X4 koncepcióból valós modellt csináljanak a Renault 4-es....
2025.12.24
A jövő évi nyári menetrendben heti háromszor közlekedik a török és a magyar főváros között a Wizz....
2025.12.24
Mikor láthatjuk utakon az első újkori Jaguar modellt és miért éppen ebbe az irányba mentek el a....
2025.12.24
Az Európai Unió nagysebességű vasúti hálózat kiépítésével, valamint a légi és a vízi közlekedésben....
2025.12.24
A Kia Seltos a gyártó egyik legnépszerűbb autója és a crossover jövőre Európában is kapható lesz. ..
2025.12.24
Baleset miatt megállították az M5-ös autópálya forgalmát Örkény térségében, a Budapest felé vezető....
2025.12.24
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a karácsonyi ünnepi időszakban és szilveszterkor a megváltozó....
2025.12.24
A határátkelés megkönnyítése érdekében 116 digitálisan vezérelhető kijelzőt telepítenek tizenhárom....
2025.12.24
2026. július 1-jétől vége a kiskapuk korának: a 2,5–3,5 tonnás kisteherautók is ugyanabba az....