közlekedébiztonság
Nagy test, nagy élvezet, és persze nagyobb kockázat, különösen az európai utakon, ahol a közlekedésben résztvevő gépjárművek között a tehergépkocsik aránya csak három százalék, miközben a közúti balesetek 15 százalékáért felelősek.
A tehergépkocsik létfontosságú szerepet játszanak a termelésben és logisztikában, ezért a biztonsági eszközök fejlesztése segíthet a statisztika javításában, és persze a vészhelyzetek, balesetek számának csökkentésében.
Ezért tesz egyre többet a Euro NCAP, mely nemzetközi közlekedésbiztonsági szakértőknek és az iparági közönségnek is bemutatta, hogy milyen elemeket vesz figyelembe a jövőbeni tehergépkocsik biztonsági minősítésekor, hogyan kívánja értékelni és összehasonlítani a kamionokat.
A kamionsofőr nehezen észleli a bringást Forrás: EuroNCAP
Az adatok azt mutatják, hogy Európa-szerte aránytalanul magas a tehergépkocsik által okozott halálos balesetek száma. Az Euro NCAP jövőbeni minősítési rendszere a jelenlegi uniós tehergépjármű-biztonsági előírásoknál gyorsabban halad, miközben az innovációt is ösztönzi, és egyensúlyt teremt a különböző európai haszongépjármű-ágazatok igényei között.
A program keretében jelentős állomásához érkezett a Euro NCAP Truck Safe minősítési rendszer, ami azért fontos, mert a tehergépkocsik mérete és tömege miatt nagyobb a halálos balesetek kockázata, különösen a veszélyeztetettebb többi úthasználó esetében.
A volán mögül alig látszik az autók között bóklászó gyerek Forrás: Mercedes
Az Euro NCAP szerint a kamionokat jobban fel kell szerelni életmentő technológiákkal, különösen az ütközéselkerülés, az észlelés és a baleset utáni mentés szempontjából. A szakmai tapasztalatok azt mutatják, hogy a személygépkocsikra az elmúlt évtizedben kidolgozott és bevált vizsgálati módszerek hasznosíthatók a jövő biztonságosabb kamionjainak tervezéséhben.
Az NCAP24-en rendezvényhez csatlakoztak az ágazat legfontosabb szereplői, a járműgyártók, köztük a DAF, a Scania, a Volvo és a ZF, melyek bemutatták a legkorszerűbb technológiáikat.
Bringás bábú és kamion teszt Forrás: EuroNCAP
A fejlesztések eredményeit a fórumon ismertette Dr. Michiel van Ratingen, az Euro NCAP főtitkára: Az elmúlt 12 hónapban szorosan együttműködtünk a járműgyártókkal a tesztek kidolgozásában, és konzultáltunk az érdekelt európai felekkel, köztük a forgalmazókkal, fuvarozókkal, biztosítókkal, városi hatóságokkal, jogalkotókkal és stratégiai közúti szervezetekkel, hogy teljes mértékben megértsük a tehergépjárművek és az utak biztonságosabbá tételének összetettségét.
A jövőbeli Truck Safe minősítés ösztönözni fogja a jó biztonsági teljesítményt mind a városokban, mind az autópályákon, és lehetővé teszi az üzembiztonság és a költségek optimalizálását. Az új szabályozási követelmények arra kényszerítették a gyártókat, hogy növeljék járműveik biztonságát. Célunk, hogy a személygépkocsiknál elért sikereket a megismételjük a teherautóknál is.
Látványos és a hétközapokon veszélyes bemutató Forrás: Mercedes
Matthew Avery, az Euro NCAP stratégiai fejlesztési igazgatója: A tehergépkocsik és a veszélyeztetett úthasználók közötti balesetek jelenleg az összes halálos kimenetelű uniós baleset 25 százalékát teszik ki; a gyalogosok és a kerékpárosok ennek több mint negyedét.
A tehergépkocsi-balesetek jelentősen eltérnek az útviszonyok típusától (városi vagy országúti), valamint az ütközési partnertől (személygépkocsi, vagy közúti jármű) függően. Az új tesztek a való világbeli ütközéseket utánozzák, és arra ösztönzik a gyártókat, hogy ezeknek megfelelően alakítsák járműveik biztonsági berendezéseit.
A fejlesztések között egyre több olyan eszköz szerepel, mely a sofőr figyelmetlensége ellenére is elkerüli a vészhelyzetet, mert felügyeli a járművet, vagyis olyan figyelő rendszert és autonómiát kap, hogy szükség esetén magától lassít, léfékez a kamion.
Automata vészfékrendszerrel magától megáll az autó Forrás: EuroNCAP
Intelligens sebességadaptáció (ISA/ Intelligent Speed Adaptation)
A sebesség az egyik legfontosabb tényező a baleseteknél és bár a tehergépkocsik az autópályákon rendelkeznek sebességkorlátozóval, ezek nem akadályozzák meg a gyorshajtást más úttípusokon.
Az ISA képes automatikusan leolvasni a sebességkorlátozást és szabályozni a jármű sebességét, ami azt jelenti, hogy a járművezető az útra koncentrálhat, és nem kell aggódnia a szabálysértés miatt.
A rendszer kamerák és GPS-térképek segítségével azonosítja a helyes sebességhatárt, és figyelmezteti a vezetőt, ha túllépi a határt, vagy akár meg is akadályozza, hogy a teherautó gyorsítson. Ezek a rendszerek még az autópályákon és az autóutakon látható alkalmi/változó sebességkorlátozásokat is képesek leolvasni.
Autonóm vészfékezés (AEB/Autonomous Emergency Braking)
Az AEB-t néhány éve már felszerelik a tehergépkocsikra, és az elülső részen elhelyezett radarokat, olykor kamerákat használ az ütközés tárgyának azonosításához. Ezek hatékonysága azonban elmaradt a személygépkocsikénál, melyeknél 40 százalékkal csökkent az ütközések száma.
A Euro NCAP számítása szerint ezek a rendszerek jobbak is lehetnének, és a személygépkocsiban ülők halálos áldozatainak számát 9 százalékkal, a tehergépkocsiban ülők akár 17 százalékkal is csökkentenék az olyan baleseteknél, amikor a kamion hátulról belerohan egy másik járműbe.
Ez nem csak a konvojban hirtelen változó sebességű haladáskor, hanem álló, vagy lassabban haladó autó megközelítésekor is életmentő lehet.
Veszélyeztetett úthasználók (AEB VRU/Vulnerable Road Users)
Az Euro NCAP 2016 óta teszteli gyalogosoknál az AEB-t, amivel minden új autó képes reagálni és fékezni az átkelő gyalogosokra, felnőttekre és gyerekekre. A kamionok között egyelőre csak egy szériamodell rendelkezik olyan rendszerrel, ami egyesíti a kamera/radar-adatokat és figyelmezteti a vezetőt, vagy akár automatikusan fékez. Pedig ezzel a tehergépkocsi-gyalogo balesetek egyharmada megelőzhető.
Az Euro NCAP célja, hogy minden gyártó szereljen teherautóiba olyan AEB-rendszert, ami nemcsak az átkelő gyalogosokat, hanem a kerékpárosokat, robogósokat is észleli.
Sávtartó rendszerek (LSS/Lane Support Systems)
Az útról letérő, vagy a szemközti sávba áttérő tehergépkocsik az egyjárműves balesetek halálos áldozatainak 40 százalékát, a frontális ütközések 4 százalékát okozzák. A sávtartó rendszerek megakadályozhatják ezeket a baleseteket és bár az új járműveken kötelező a figyelmeztetés, az Euro NCAP olyan rendszereket vizsgál, amelyek a jármű aktív kormányzásával képesek megakadályozni a sávból való kilépést.
Sávtartó asszisztens (LKA/Lane Keep Assist)
A sávtartó rendszerek kamerák segítségével azonosítják a fehér vonalakat és az útszéleket, ahol nincsenek fehér vonalak, csökkentve ezzel a fáradtságot és megelőzve az elalvásos baleseteket.
Vannak olyan balesetek, amelyeknél a teherautók kialakítása is közrejátszik, például a fülkék magasan vannak az úttesttől, ami jó vezetési pozíciót biztosít, segíti a jármű manőverezését, de megnehezíti a kamion közelében lévő gyalogosok és kerékpárosok észlelését. Az ilyen jellegű ütközések a halálos balesetek 6 százalékát teszik ki, és két típusra oszthatók: amikor a tehergépkocsi a kerékpáros útvonalán keresztül a közeli oldalra fordul, amikor a gyalogost akkor ütik el és amikor a teherautó elindul.
A tehergépkocsi-gyártók reakciója, hogy növelik a közvetlen kilátást, amit alacsonyabb fülkével, nagyobb szélvédővel és az utasajtóban alacsonyan elhelyezett ablakokkal próbálnak javítani.
Az Euro NCAP olyan rendszereket fog tesztelni, amelyek képesek felismerni a kerékpárossal vagy gyalogossal való ütközés veszélyét és gyorsabban beavatkoznak, mint ahogy azt a figyelmes sofőr tenné. A fáradtságot nem ismerő rendszerek a jármű elején és oldalán elhelyezett érzékelőket használnak, amelyek aktívan pásztázzák ezeket a holttereket.
Belső képernyőkön a külső visszapillantó kamerák képei Forrás: Volta
Fontos részei a rendszernek a kamerák: az elektronikus tükrök csökkentik a légellenállást, miközben nagy látómezőt biztosít, kisebb képtorzulással, bizonyos esetekben még a látószöget is képesek a vezetési helyzethez igazítani, ami biztonságosabbá teszi a nyerges/pótkocsis manőverezést.
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!