formatervezés

A Hyundai-hoz szerződik a Bentley dizánjigazgatója

2015.07.11.

Luc Donkerwolke Peter Schreyer helyét veszi majd át a koreai konszernnél.

A Bentley korábbi dizájnigazgatóját a múlt hónapban váltotta le Stefan Sielaff az angol luxusmárka formatervezői részlegének élén. Az 50 éves Donkerwolke a hírek szerint azért hagyta ott a Bentley-t, mert a Hyundai-Kia konszernhez tart, ahol az ex-audis, az első TT-t megtervező Peter Schreyer helyét veszi majd át, vagyis a cég dizájnrészlegének a vezetése lesz a feladata. Az Automotive News Europe információi szerint Donkerwolkének addig még egy átmeneti betanulási folyamaton kell átesnie, és csak akkor kapja meg az igazgatói pozíciót, amikor Schreyer nyugdíjba vonul majd, előreláthatólag két éven belül.

Donkerwolke 1992-ben lépett be a Volkswagen-konszernbe, először az Audiba, aztán a konszern szinte minden márkájánál megfordult hosszabb-rövidebb ideig. Sok emlékezetes autót tervezett már, elég csak az előző generációs Skoda Octaviára, Fabiára, Lamborghini Gallardóra és Murciélágóra gondolni, de az Audi A2-est és a 2000-es R8 Le Mans-i versenyautó és a mostani Seat Ibiza is az ő nevéhez fűződik. A Bentley-nél a készülő szabadidő-autón, a Bentaygán is sokat dolgozott, amire szükség is volt, mivel az első tanulmány annyira brutális külsejű lett, hogy a Volkswagen-konszern igazgatótanácsa átterveztette az autót.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.26
Egy tanulmány szerint a szülők 73%-a menetiránynak megfelelően fordítja gyermeke autósülését,....
2025.12.26
A rangos AUTOBEST az autóipar legfontosabb idei innovációit, kimagasló teljesítményeit és....
2025.12.26
Bár egy versenyt ki kellett hagynia, mégis sikerült megismételnie a bravúrt: Gilyén Krisztián  (....
2025.12.26
Baleset történt a 7-es főúton, árokba hajtott egy autó – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi....
2025.12.26
A Leapmotor a 2026-os Brüsszeli Autószalonra időzíti a B03X európai premierjét, a B05 modell belső....
2025.12.26
Egyesek számára a tél a meghittséget és a kalandokat jelenti: sítúrákat, téli tájakat és kandalló....
2025.12.26
A BMW Group utazáselemzéssel, gamifikációval és CO2-tudatos járműtöltéssel látványosan hatékonyabb....
2025.12.26
Ezúttal rendhagyó módon nem csak a távozó 2025-ös évre, hanem 35 évre tekintett vissza a....
2025.12.26
Többet és hosszabb utakon vezettek 2025-ben a wigo carsharing felhasználói, akik közül a....
2025.12.26
Mutatjuk, mi várható ma a hazai utakon. A közúti közlekedést befolyásoló időjárási körülmények az....