Horvátország

Horvátország nem áll el az autópálya-matrica bevezetésétől

2017.02.25.

Egyelőre azonban marad a fizetőkapus rendszer, és áremelést is terveznek.

A Horvát Autópályák Vállalat (HAC) óriási adósággal küzd, amelyet saját bevételeiből nem tud fedezni, ezért Zágráb nem áll el az autópálya-matrica bevezetésének lehetőségétől sem - mondta Oleg Butkovic tengerészeti, közlekedési és infrastrukturális miniszter pénteken Rovinjban.

A HAC kötelezettségei 5,2 milliárd euróra rúgnak. Csak az idén 1,2 milliárd euró törlesztőrészletet kell visszafizetnie, jövőre pedig még többet - hangsúlyozta a tárcavezető. Hozzátette: a kabinet egy évvel ezelőtt - miután elállt az autópályák koncesszióba adásától - elkezdett tárgyalni a Világbankkal a vállalat üzleti és pénzügyi átszervezéséről. Szavai szerint a tárgyalások még folynak, de nemsokára a végéhez érnek. A reformprogramot hamarosan ismertetjük a közvéleménnyel - hangsúlyozta. 

Arra az újságíró kérdésre, hogy a kormány továbbra is tervezi-e az autópálya-matrica bevezetését, Butkovic azt válaszolta: nem állnak el ettől a lehetőségtől sem. "A matrica bevezetésének lehetőségét nem vetettük el, de egyelőre marad a jelenlegi fizetőkapus rendszer"- fogalmazott a miniszter.

Sajtóhírek szerint nőni fognak az autópálya-díjak, szezonon kívül 5, míg a szezonban 15 százalékkal. A miniszter nem cáfolta ugyan az újságírók értesüléseit, de annyit hozzáfűzött, hogy a kormánynak még döntést kell hoznia. 

A volt szociáldemokrata kormány 2013-ban az autópályák koncesszióba adásával törlesztette volna az autópályák hiteleit, ezért elfogadott egy a Horvát Autópályák Vállalat és a Rijeka Autópálya Vállalat (ARZ) koncesszióba bocsátásáról szóló modellt.

A kabinet által kiírt pályázatra több külföldi befektető is kötelező érvényű ajánlatot tett, de a közvélemény nyomására (lakossági kezdeményezésre összegyűlt a népszavazás kiírásához szükséges mennyiségű aláírás) a kormány mégis elállt ettől a tervtől. A horvát autópályákat kezelő vállalatok évek óta fizetésképtelenek és a csődeljárás szélén állnak. Az állam kedvezőtlen, rövid távú hiteleket vett fel magas kamattal, és most nem tudja fizetni azokat. 

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.24
Szándéknyilatkozatot írtak alá heti két alkalommal közlekedő Pécs–München menetrend szerinti....
2025.12.23
Több mint egy évtizede nem változtak akkorát a szabályok, mint amekkorát jövőre fognak. Mutatjuk,....
2025.12.23
A Volkswagen jövőre ünnepli a GTI 50. évfordulóját. Egy exkluzív modell érkezik a jubileumra: a....
2025.12.23
Az Osztrák Autóklub (VCÖ) elemzése szerint Burgenland autópályáin egyes területeken jelentősen....
2025.12.23
Második helyezést ért el Azerbajdzsánban Novák Bence, a Széchenyi István Egyetem járműmérnök....
2025.12.23
A közforgalmú közlekedés jövőjéről szólt a 26. Nemzetközi Közlekedési Konferencia Szegeden. Szóba....
2025.12.23
Az ember mobilitása a talpra állásnál, a lábak mozdításánál, a járás képességénél kezdődik. A....
2025.12.23
Vármegyénk nagyvárosaiban a rendőrök a következő hónapokban több száz gépkocsi esetében ellenőrzik....
2025.12.23
Egy hónap alatt több mint 8 millió forint adomány gyűlt össze a magyar autóvezetők jóvoltából az....
2025.12.23
Hatalmas mérföldkőhöz érkeztünk: a Rába Magazin és elődjei teljes egészében digitalizálásra....