Horvátország

A horvát autópálya-kezelő vállalatok bevétele meghaladta a 3 milliárd kunát

2019.07.02.

Horvátországban tavaly 82,6 millió gépjármű közlekedett az autópályákon, ami 3,4 százalékkal több, mint 2017-ben, az ebből származó bevételek pedig meghaladták a 3 milliárd kunát (128 milliárd forintot) – közölte az autópálya-koncesszió tulajdonosok egyesülete (HUKA) kedden.

A HUKA legfrissebb jelentése szerint 2018. december 31-én a horvát autópálya-hálózat összesen 1306,53 kilométert tett ki, és négy autópálya-kezelő vállalat irányítása alatt állt, amelyek összesen 3185 alkalmazottat foglalkoztatnak. Tavaly nem adtak át új autópálya-szakaszt, 2019-re ugyanakkor 0,3 kilométer autópályahidat és 10,6 kilométer gyorsforgalmi utat tervez forgalomba helyezni a Horvát Utak (HC) vállalat. 2018-ban az autópályákra 677 millió kunát (29 milliárd forint) költöttek, 2019-ben pedig 1,2 milliárd kunára (51,4 milliárd forint) tervezik növelni a befektetéseket.

A beszámoló néhány érdekes adatot is kiemel, mint az elektronikus ENC-készülékek száma (előre feltöltött készülék a horvát útdíj kapuk használatához a sorban állás elkerülése érdekében), amely 2018-ban elérte a 700 ezer darabot. Ezen készülékek használata amellett, hogy engedményre jogosít fel, a gyorsabb haladást is segíti. Az autópályák mellett 75 pihenőhellyel rendelkező benzinkút, 124 pihenőhely, 26 étterem és 11 hotel helyezkedik el.

Az autópályákon 2018-ban 14 százalékkal emelkedett a balesetek száma míg a halálos áldozatok száma 50 százalékkal nőtt. Összesen 2801 baleset volt, amelyben 565 személy szenvedett sérüléseket és 34 halt meg.

A szabálytalanságok és a balesetek számának visszaszorítására a horvát rendőrség és a horvát autópálya-kezelő vállalat (HAC) 2020-tól újfajta traffipaxot, úgynevezett átlagsebesség-mérő rendszert telepít majd a horvát autópályákra.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.10
Nosztalgia járat: sztorik és prospektusok a múltból. ..
2025.02.10
A legnagyobb globális autóipari csoportok is megszenvedhetik, ha az Egyesült Államok bevezeti a....
2025.02.10
Miközben néhány nappal ezelőtt az első Japánon kívüli Lexus gyár létesítéséről érkezett bejelentés....
2025.02.10
A beszámolók szerint az ÖVP (Osztrák Néppárt) és az FPÖ (Osztrák Szabadságpárt) jelenleg is tárgyal....
2025.02.10
Közeledik az igazság pillanata: március 31-én kiderül, mely autók győznek az Év Magyar Autója 2025....
2025.02.10
A jelenlegi büntetési rendszer ellen van a franciákon kívül több európai ország is.   ..
2025.02.10
A Nemzetgazdasági Minisztérium és az Európai Űrügynökség által szerdán, Budapesten szervezett....
2025.02.10
2025 januárjában a Rába Nyrt. részvényárfolyamának növekedése többéves rekordot döntött, és....
2025.02.10
A személygépkocsikra megkötött teljes körű casco szerződések átlagdíja 208 300 forint volt tavaly,....
2025.02.10
Hét óra alatt 81 szabályszegőt mértek be a rendőrök - írja a police.hu. ..