Elszomorító a fejlett országok lakosságának egészségi állapota, egyre nagyobb hányad túlsúlyos, akár kórosan kövér, intenzívebb testi erőfeszítésre alkalmatlan. Közhely, hogy az amerikai ember lába az autó, nemcsak áthajtó street food vendéglátók vannak, hanem már esküvőre, és váláshoz sem kell mindenütt kiszállni a kocsiból, elég leengedni az ablakot. Nagyok a távolságok, órákat ingáznak sokan, közben egészségtelen ennivalókat és italokat fogyasztanak. Polarizálódik az Egyesült Államok lakossága, a fitt kisebbség egyre fittebb, a dagadt többség egyre kövérebb. Személyes élményem: benzinkútnál mellettem állt megy jókora országúti cirkáló, ajtaján kihömpölygött egy bő másfél mázsás nő, alig tudott járni, elképzeltem különféle élethelyzetekben, és elborzadtam. Arrafelé nem számít különlegességnek az ilyesmi. Még nem tartunk ott, de mintha igyekeznénk utolérni őket.

Az Európai Unió lakossága 450 millió, autóállománya 250. Csakugyan kell ennyi gépjármű? Két emberre több, mint egy jut… Teljesen nyilvánvaló, hogy túl sok. Túl sok nyersanyag, munka és energia testesül meg bennük, kiselejtezésük után sok kerül tavak mélyére, erdőszélre, vagy foglal el helyet parkolókban. Városaink, utaink, autópályáink megteltek, egymástól nem tud haladni a rengeteg kocsi. Hogy is mondta Jean-Paul Sartre francia filozófus: "A pokol – a többiek!” Egymásnak tesszük pokollá a közlekedést, dugóban araszolunk, háztömb körül keringünk, hogy megállhassunk, és fizethessünk érte. Toni Schmücker, a VW volt vezérigazgatója állapította meg, hogy akkor következik el az autózás csődje, mikor többe kerül állni, mint menni. A túlmotorizáltság egyrészt fenntarthatatlan, másrészt nem méltó rá, hogy egyáltalán fenntartani akarjuk.

Ötven éve köszöntött ránk a motorizáció, és e fél évszázad elegendő volt, hogy évmilliók törzsfejlődését degradáljuk katasztrofális mértékben. A kicsik hozzászoknak, hogy mindenhová autón viszik őket, fiatal felnőttként azonnal volán mögé ülnek. Sokaknál kimarad a biciklis, kismotoros, motorkerékpáros korszak, nem ismernek meg élet- és közlekedési helyzeteket, nem is képeset helyesen reagálni rájuk. 

Szervezetünk, a biológia csodája, nem arra való, hogy egész nap üljünk, illetve feküdjünk. Az autóhoz hozzánőtt ember tespedt életmódja egészségi kockázatokat hoz magával, népbetegség a cukorbaj, és a túlsúly. Esztétikai, párválasztási, pármegtartási szempontból sem előnyös hordóhasúnak, rengőhájúnak lenni, de autós aspektusból is vannak hátrányai. Például kimutatták, hogy a nagyon kövérek ritkábban csatolják be biztonsági övüket az átlagnál, talán, mert nyomja terebélyes pocakjukat, keblüket, így ütközéskor védtelenül maradnak. De ha bekötik is magukat, a hájréteg szivacsként nyomódik össze, késleltetve az öv megfeszülését, a légzsák kinyílását (a légzsákot standard testalkatra tervezik). Statisztikák szerint nyolcvan (más forrás szerint ötven) százalékkal több a nagyon túlsúlyosok baleseti halála, mint a karcsúké. 

Jó volna szó szerint és átvitt értelemben is kiszállni az autóból. Ha nem is teljes mértékben, de lenyesegetve a túlzásokat, teret adva össztársadalmi betegségünk, az autófüggés, és egyéni egészségi problémáink megoldásának. 

Persze, tudom, hogy hiába papolok, mert sokan rá vannak szorulva autójukra. Budapestről könnyű okoskodni, mert percre pontosan jár a közösségi közlekedés, és vidékre is könnyű elutazni. Sok kistelepülésen nincs munkaalkalom, városokba kell bejárni, netán nyomorúságos a vasúti és volánbuszos szolgáltatás, nincs mese, kocsit kell tartani és használni. Csakhogy ez egyre nehezebb, drágább, tízmillió alatt alig kapni négykerekűt, hétszáz forintos üzemanyagárral és a többi költséggel egyre rosszabb a mérleg. Már a magyar autósok 16 százaléka letette a kocsit, mert nem akarja kifizetni a tankolást. Ráadásul a háború és az infláció is kirúghatja alólunk az autót. Mi lehet a kiút?

Embereljük meg magunkat! Mindenki többre képes, mint képzeli magáról. Amennyiben húsz kilométeren belül van a középiskola, egyetem, munkahely, akkor egészséges, vérpezsdítő kerékpározással megtehető naponta oda-vissza, hacsak nem vált már teljesen homo automobilissá valaki, de ha mégis, javíthat helyzetén valamennyit. Igaz, télen, rossz időben indokolt lehet kihozni a járgányt a garázsból, de akkor is csökken a használata, jóval tovább szolgálhat.

Hadd hozzam szóba, hogy nem borivóként prédikálok vizet, hanem aktívan élek. Nyolcvanévesen elengedtem autómat és jogosítványomat, vidéki riportokra vonat-kerékpár kombinációval járok, de ha tíz kilométernél közelebb van a célpont a vasúti- vagy buszmegállótól, le is futom a távot. Igaz, nem mindennap fordul elő ilyen, de egyetlen napot sem hagyok ki sportolásomból, éppen ezért bírom. 

Tudom, nem mindenkinek való recept ez, de a magyar emberek józansága, eszessége megoldhat mindenféle élethelyzetet. Például telekocsis szervezéssel, home office munkával, egyéni vállalkozással lehet csökkenteni autófüggésünket, autóhasználatunkat, miközben pénzt spórolunk meg, jobban nézünk ki, és egészségesebbek vagyunk. Az, hogy rendszeresen saját erőből mozgok, nagyban hozzájárul pozitív életérzésemhez. Hasonló jókat kívánok mindenkinek!