Subaru

Hivatalos képeken az új Subaru Legacy

2014.02.05.

Pár nappal a világpremier előtt megjelentek az első gyári fotók a Subaru középkategórás modelljének hatodik generációjáról.

A Legacy új nemzedéke a február 8-án kezdődő Chicagói Autószalonon mutatkozik be a nagyközönségnek. Ahogy várható volt, a szériaautó sokkal visszafogottabb formájú lett, mint a tavaly novemberben bemutatott Legacy tanulmányautó, bár az alapforma hű maradt a koncepcióhoz, így megmaradt a négyajtós kupékra emlékeztető, sportosan lejtő tetőív is.

A Subaru azt ígérte egy korábbi sajtóközleményében, hogy javítanak a vezethetőségen, a funkcionalitáson és a minőségérzeten, a dizájn pedig méltó lesz ahhoz, amit egy zászlóshajótól elvár az ember. Nem meglepő, hogy a Legacy nagyon hasonlít a nemrég bemutatott új WRX-hez, főleg a fényszórók és a jellegzetes, hatszögletű hűtőmaszk formáján lehet felfedezni hasonlóságokat. Belül modern formájú, igényes anyagokból épített műszerfal várja a vezetőt, a fedélzeti menürendszert érintőképernyőn lehet kezelni.

Az összkerékhajtású autót valószínűleg a Foresterből és a WRX-ből ismert 2,0 és 2,5 literes benzines bokszermotorokkal kínálják majd Észak-Amerikában, Európában természetesen a kétliteres bokszer dízel sem marad majd ki a kínálatból, amelyet kívánságra az új fokozatmentes automataváltóval is lehet majd párosítani.

Arra is számíthatunk, hogy a szedán után nem sokkal a kombi változat is megjelenik, már csak azért is, mert az emelt hasmagasságú, terepesített Outback változat mindig azon alapul.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.27
Akik klasszikus luxuslimuzinokra gondolnak, nem csak olyan márkákról álmodoznak, mint a Duesenberg....
2025.12.26
Tizenegy gépkocsi ütközött pénteken Romániában, a Craiova és Pitesti közötti gyorsforgalmi úton. A....
2025.12.26
Szépségkirálynő és sztárfocista reklámozta, de hiába. ..
2025.12.26
Akadálymentes peron épül a budapesti Keleti pályaudvaron - közölte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport....
2025.12.26
Egy tanulmány szerint a szülők 73%-a menetiránynak megfelelően fordítja gyermeke autósülését,....
2025.12.26
A rangos AUTOBEST az autóipar legfontosabb idei innovációit, kimagasló teljesítményeit és....
2025.12.26
Bár egy versenyt ki kellett hagynia, mégis sikerült megismételnie a bravúrt: Gilyén Krisztián  (....
2025.12.26
Baleset történt a 7-es főúton, árokba hajtott egy autó – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi....
2025.12.26
A Leapmotor a 2026-os Brüsszeli Autószalonra időzíti a B03X európai premierjét, a B05 modell belső....
2025.12.26
Egyesek számára a tél a meghittséget és a kalandokat jelenti: sítúrákat, téli tájakat és kandalló....