Ford Focus

Hivatalos: 2016-ban érkezik a Ford Focus RS

2014.12.12.

A harmadik generációs Focusból is elkészül a legvadabb RS változat, ezúttal a Mustang 2,3 literes turbómotorjával.

A Ford bejelentette, hogy a következő 5 évben 12 nagyteljesítményű modell mutat majd be világszerte, ennek a sorozatnak lesz az egyik eleme a 2016-tól megvásárolható Focus RS. Minden nagyteljesítményű modellt a Ford Performance fog kifejleszteni Amerikában, az új részleget a Ford világszerte létező sportrészlegeinek (Team RS, Ford SVT, Ford Racing) összevonásával hozzák létre, vezetője Dave Pericak lesz. Az összevont részlegek révén az erős Fordok fejlesztési ideje lerövidül, és a fejlesztések is költséghatékonyabbá válnak.

Az új Focus RS-ben a Mustangból ismert 2,3 literes EcoBoost turbómotor dolgozik majd, csak itt nem hosszában, hanem keresztben lesz beépítve. A négyhengeres erőforrás több mint 330 lóerős lesz, erejét egy hatfokozatú kézi váltó és egy önzáró differenciálmű továbbítja majd az első kerekek felé. Megmarad a második RS-ből ismert függőcsapszeges első futómű, amely jelentősen csökkenti a kormányzást érő hajtási befolyásokat erős gázadáskor.

Bár az új motor 10 százalékkal erősebb a régi 2,5 literesnél, benzinből az ígéretek szerint 20 százalékkal kevesebbet fog fogyasztani, és könnyebb is lesz, ami javítja majd a vezethetőséget az alulkormányzottság csökkentésével. A 250 lóerős ST-hez képest feszesebb, mélyebbre ültetett futóművet, erősebb fékeket és agresszívebb kinézetet is kap majd a Focusok csúcsmodellje, a hatalmas hátsó szárny és a diffúzot megjelenése biztosra vehető. A 19 colos könnyűfém keréktárcsákon Michelin Pilot Sport abroncsok feszülnek majd.

Az új RS csak egy 1-1,5 évig lesz piacon, ugyanis a negyedik generációs Focus megjelenése 2017-re várható.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.10
- A Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának a következő évek globális....
2024.05.10
- A Mol-csoport 257,7 milliárd forint (718 millió dollár) tisztított kamat-, adófizetés és....
2024.05.10
A leggyakoribb hibák, amiket kerüljön el.   ..
2024.05.10
Kis híján árokba borult, de megmentette a helyzetet a ponyvás kisteher sofőrje - az eset tegnap dél....
2024.05.09
A HangZóna mai vendége Bognár Tamás a Porsche Hungaria kommunikációs vezetője. ..
2024.05.09
Az MTI helyszínről származó információja szerint az egyik oldalon elütöttek egy embert, aki....
2024.05.09
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.09
A kínai autópiacon tomboló árháború és szoros verseny rendkívüli leleményességre ösztönzi az....
2024.05.09
Marokkó egy varázslatos hely, ahol a nomád berber hagyományok üdvözlik és magukba szívják a világ....
2024.05.09
A VW az adminisztratív létszámot felmondási szerződésekkel akarja csökkenteni. Aki gyorsan dönt,....