közlekedésbiztonság
A mérnökök azon vannak, hogy csökkenjenek a közúti balesetek és a bekövetkezett balesetek következményei a lehető legkevésbé legyenek súlyosak. Először a passzív rendszerek terjedtek el, amik a bekövetkezett baleset során csökkentik a sérülések mértékét. Az aktív rendszerek is fejlődtek, hiszen a sérülések csökkentésének leghatékonyabb módszere az, ha nem hagyjuk, hogy baleset bekövetkezzen.
Mit tesz eközben az autós társadalom?
A biztonsági öv már régóta az autó részét képezi, a törvénykezés pedig kötelezővé tette a használatát, mégis sokan szeretnének kibúvót találni a használata alól. Az autógyártók a 2000-es évektől ülésfoglaltság-érzékelővel látták el a modelljeiket, hogy jelezni tudja az autó, ha valaki nem kötötte be magát. Ha valaki már hallotta, akkor tudja, hogy zavaró hangja van a biztonsági öv figyelmeztetőjének, így is próbálják jogkövető magatartásra bírni a járműben tartózkodókat.
Sokszor halljuk, hogy a biztonsági öv nem szükséges, főleg lakott területen belül, amúgy is ott a légzsák, majd az véd. Jobb tudni, hogy a légzsák csak akkor tudja kifejteni hatását, ha a biztonsági öv megfogja az utas testét, így a légzsák pontosan ott érintkezik az emberrel, ahol azt tervezték. Azt pedig az alábbi videón is jól láthatjuk, hogy az 50 km/h-s ütközés sem kicsi.
https://www.youtube.com/watch?v=NtcL-R_KtQQ
Az elrettentő példák ellenére mégis vannak, akik kerülőutat választanak. A hangos zaj ellen egy biztonsági övcsattal védekeznek, így az érzékelő úgy hiszi, hogy az illető bekötötte az övet. Ezzel csak az a baj, hogy egy baleset alkalmával az övfeszítő és a légzsák is működésbe fog lépni, ami azt jelenti, hogy súlyosabb sérülést is szenvedhet az autóban tartózkodó, mert a légzsák nem megfelelő pozícióban találkozik az utassal.
A közúti ellenőrzések során a rendőrség figyeli az övhasználatot, és büntetnek is a hiányosságokért. Nagyon leleményes árusoknál lehet vásárolni olyan pólót, ami azt a látszatot kelti, hogy használjuk a biztonsági övet. Persze ilyenkor nem mindegy melyik oldalon ülünk az autóban.
Az önvezető autók
Jelenleg az önvezetők autók technológiai és jogi szintje is csak azt engedi, hogy amíg az autó önvezető módban van, a kezünket tegyük a kormányra. Mivel ezt is egy szenzor ellenőrzi, ezért akárcsak az ülésfoglaltságot vagy a biztonsági övet, ezt is be lehet csapni. Épp a minapokban találtam rá az alábbi videóra, ahol azt magyarázzák, hogy egy egyszerű eszközzel hogy csaphatjuk be az autó érzékelőjét, hogy ne kelljen a kezünket a kormányra tenni.
https://www.youtube.com/watch?v=ELxp8arV42E
Természetesen a gyártó csak forgalomtól elzárt területeken ajánlja a használatot és a termékleírásban megtiltja a közúton való alkalmazást, mégis úgy tűnik, hogy egy veszélyes eszközt adtak azok kezébe, akik nem szeretnének az autózással bajlódni. Aki nem szeretne vezetni, egyelőre inkább taxizzon.