balesetek

Hétvégi mérleg: négy halott, tizenkilenc súlyos sérült

2017.01.30.

Az elmúlt 72 órában a rendőrök 70 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ebből 4 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 4 személy életét vesztette, 19 súlyos és 47 könnyű sérüléssel végződött - írja a police.hu

A szolgálatot ellátó állomány összesen 513 személyt fogott el, közülük 129 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 319 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 547 személyt állítottak elő, köztük 208 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 37 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 344 esetben foganatosítottak, ezen belül a hideg időjárás miatt közterületen 28, magánterületen 1 esetben intézkedtek a rendőrök.

Magyarország területére 2017. január 27-én 0 óra és 2017. január 29-én 24 óra közötti időszakban 567 fő szándékozott illegálisan bejutni a magyar-szerb határon. A rendőrök és a katonák 443 főt megakadályoztak az ország területére történő illegális belépésben, 124 főt feltartóztattak és átkísértek az ideiglenes biztonsági határzáron.

Magyarország területén 21 fő határsértőt fogtak el a rendőrök, továbbá 5 fővel szemben közokirat-hamisítás miatt indítottak büntetőeljárást.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.24
Két személygépjármű frontálisan ütközött szerda este a 47-es számú főút 212-es....
2025.12.24
Fabrice Cambolive szeretné, hogy a Savane 4X4 koncepcióból valós modellt csináljanak a Renault 4-es....
2025.12.24
A jövő évi nyári menetrendben heti háromszor közlekedik a török és a magyar főváros között a Wizz....
2025.12.24
Mikor láthatjuk utakon az első újkori Jaguar modellt és miért éppen ebbe az irányba mentek el a....
2025.12.24
Az Európai Unió nagysebességű vasúti hálózat kiépítésével, valamint a légi és a vízi közlekedésben....
2025.12.24
A Kia Seltos a gyártó egyik legnépszerűbb autója és a crossover jövőre Európában is kapható lesz. ..
2025.12.24
Baleset miatt megállították az M5-ös autópálya forgalmát Örkény térségében, a Budapest felé vezető....
2025.12.24
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a karácsonyi ünnepi időszakban és szilveszterkor a megváltozó....
2025.12.24
A határátkelés megkönnyítése érdekében 116 digitálisan vezérelhető kijelzőt telepítenek tizenhárom....
2025.12.24
2026. július 1-jétől vége a kiskapuk korának: a 2,5–3,5 tonnás kisteherautók is ugyanabba az....