Az Ural motorokra pont az igaz, mint az orosz járműgyártás egészére. Egyszer valamit megcsinálnak, és azt rögtön betonba is öntik, utána évtizedek telnek el anélkül, hogy akár egy csavart is módosítanának rajta. Az Ural motorkerékpárok esetében is ez a jól bevált szisztéma működött, azonban az újkori járműgyártásban ez kevés az életben maradáshoz még egy akkora országban is, mint amekkora az orosz.

Az Ural cég tulajdonképpen a legkézenfekvőbb megoldást választotta, nem engedte el a múlt kezét, és az orosz emblematikus márka retró stílusát továbbvitte, immáron modern technológiák alkalmazásával. De nézzük, hogy alakult az Uralok sorsa.

Születés

Amikor már a második világháború megérintette Európát, sejthető volt, hogy a Szovjetuniót is magával sodorja majd a világégés, annak ellenére, hogy Németországgal meg nem támadási szerződése volt. A szovjet katonai vezetés ezért nemcsak a csapatait erősítette meg, hanem számos műszaki fejlesztést is elkezdetett. A gyors csapatmozgások egyik szükséges kelléke a motorkerékpár volt, az akkori vezetés is ebben az irányban gondolkozott.

Technológia híján, jó nagy vargabetűt leírva, Svédországon keresztül vásároltak öt darab BMW R-71-es oldalkocsis motorkerékpárt. A donornak szánt motorokat aztán az utolsó csavarig szétszedték és jó kínai módra egyszerűen lekoppintották, az elektromos rendszer kivételével. A prototípus 1941-ben lett kész, ami az M–72 típusszámot kapta és melynek sorozatgyártását maga Sztálin hagyta jóvá.

Karrier

A gyár eredendően Moszkvában volt, de később a háborús helyzet miatt keletre, az Ural hegység közelében lévő Irbit városába költöztették, ahol minimál feltételek mellett egy sörgyári csarnokban kezdte meg működését. A háború alatt csaknem tízezer járművet állítottak elő, mely szám az ötvenes években harmincezerre hízott. A növekedése szinte megállíthatatlan volt, és az 1970-es években elindult a nyugati országokba történő export, de Uralokat lehetett kapni Dél-Amerika számos országában is. 1990-től pedig az Egyesült Államokban is forgalmazták. A nyolcvanas évek végén már több mint hárommillióra tehető az Uralok száma világszerte.

1992-ben részben privatizálták, aminek köszönhetően új korszak kezdődött az Irbit Motorkerékpárgyár életében. Komoly fejlesztéseket hajtottak végre. Megtartva a motorok sajátos stílusát, immáron modern technológiákat és korszerű anyagokat alkalmaznak. A választék nem túl széles, és ezekben is csak egyfajta motort találunk. A 745 köbcentis, kéthengeres, négyütemű, 40 lóerős, léghűtéses boxermotorhoz négysebességes váltó csatlakozik, mely tudja a hátrameneti fokozatot is. A gyártási folyamatok is korszerűsödtek, de még számos alkatrészt kézzel gyártanak továbbra is hozzá.

A jövő

A jövő fejlesztéseiben továbbra is dominánsak lesznek a múlt gyökerei, amivel az Ural megmarad a világ egyetlen oldalkocsis nehéz-motorkerékpár gyártójaként. A tervekben szerepel egy csopper változat bevezetése is, de a fő csapásirány az oldalkocsis verzió marad. Az Ural motorkerékpároknak feltehetőleg lehet valami különös bájuk, ugyanis a mai napig is szinte a világ összes országában forgalmazzák.