rali

Hatalmas siker: Magyarország visszakerült a Rali-Eb versenynaptárába

2022.11.26.

Egy év kihagyás után újra rali Európa-bajnoki (ERC) versenyt rendezhet Magyarország a Zempléni-hegységben és környékén 2023. október 6. és 8. között.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) péntek délután hozta nyilvánosságra az ERC 2023-as versenynaptárát, melyben a magyarországi viadal a sorozat zárófutamaként szerepel.

"Hatalmas feladat és kihívás volt tizenhárom évnyi szünet után 2019-re visszahozni Magyarországra az Eb-futamot, de sikerrel jártunk, és nagyszerű versenyeket tudtunk rendezni. Az utolsó két esztendőt beárnyékolták a koronavírus-járvány miatt kialakult nehézségek, azt követően pedig egy sajnálatos hiba következményeként kikerültünk a versenynaptárból. Azt, hogy ilyen hamar vissza tudtunk kerülni az ERC naptárába, óriási sportdiplomáciai sikernek éljük meg, és ez arra is bizonyíték, hogy az ERC, a promóter és az FIA is szeretné a naptárban látni a magyar futamot, ami a korábbi években is az egyik ékköve volt az Európa-bajnokságnak" - mondta az MTI-nek Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke.

A sportvezető hozzátette, mindent meg fognak tenni azért, hogy "méltó módon" hozzák vissza az ERC-viadalt Magyarországra: "Szeretném ezúton is megköszönni, hogy a kandidáló versenyünket nemcsak a rendezők, hanem a nézők, a szurkolók részéről is mindenki odaadóan segítette. Megkaptuk a novemberi Zemplén-raliról az FIA jelentését, amely szerint a szakemberek mindennel elégedettek voltak, ezért kijelenthető, hogy megmutattuk, ha mindenki összefog, akkor bármit elérhetünk."

Az Eb-sorozat 2023-ban nyolc futamból áll, és Portugáliában kezdődik, majd Spanyolország, Lengyelország, Lettország, Svédország, Olaszország és Csehország következik. A szezont záró magyar verseny külön megjelöléssel kapott helyet a naptárban, ami azt jelenti, hogy az esemény megrendezése már csak a promóteri szerződés aláírásától függ.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.12
Az összetettben éllovas dél-afrikai Henk Lategan előnye mindössze 21 másodpercre csökkent a Szaúd-....
2025.01.12
Vannak fétistárgyak, melyek láttán erősebben ver az autóbuzik szíve, ilyen a Bilstein gátló, a....
2025.01.12
Heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Magyar vágyálom. ..
2025.01.12
Nyolchengeres ellendugattyús motort készül piacra dobni a Great Wall Motor kínai járműgyártó....
2025.01.12
Az éves viszonylatban növekvő átlagár ellenére is egyre többen keresnek autót. ..
2025.01.12
Fotókon kevésbé, élőben viszont remekül működik a Suzuki Vitara új orra, pláne a nagyobb hátsó....
2025.01.12
Meglepő rekordokat produkált 2024-ben is a biztosítási piac a Netrisk saját adatain alapuló....
2025.01.12
Tavaly közlekedett a legtöbb vonat Utasellátó szolgáltatással, amit összesen csaknem 1 millió utas....
2025.01.12
A Felsőszentiván-dűlői vasúti átjárónál van szükség tűzoltói beavatkozásra – írta a....
2025.01.12
Az Árpád úton, az Újpest-központ metrómegálló közelében karambolozott két autó – jelentette az....