Peugeot 208

A használt autók között is menő a Peugeot 208

2023.02.01.

A brit autóértékesítők meghatározó szakmai kiadványa, a Car Dealer magazin 2022-ben a Peugeot 208 és e-208 modellpárosnak ítélte oda az év legjobb használt kisautója címet.

Alighogy 2019 márciusában bemutatkozott a második generációs Peugeot 208, záporozni kezdtek rá az elismerések. Felsorolni is nehéz volna az összes szakmai díjat, közönségszavazáson elért győzelmet és egyéb trófeákat, amelyekkel a konstrukció újszerűségét, kortárs esztétikumát, páratlanul széles hajtásláncválasztékát értékelte a nagyérdemű; a kitüntetések csúcspontjaként a modell 2020-ban elnyerte az Év Európai Autója címet.

Ma, közel négy évvel később a Peugeot 208 már akkor sem számít újdonságnak, ha formavilága ugyanolyan friss, mint bemutatkozásakor, az elektromos modellváltozat hajtásláncát pedig az évek során kétszer is aktualizálta a gyártó. A típus a mai napig Európa egyik legnépszerűbb új autója, életkorából adódóan azonban mostanra a használt járművek piacán is egyre nagyobb számban jelenik meg a modell.

A második generációs Peugeot 208 esetében a gyakorlati tapasztalatok igazolták a szakma előzetes várakozását. Ahogy James Baggott, a Car Dealer magazin főszerkesztője fogalmazott: „A 208-as hatásosan idézi ikonikus elődeinek szellemiségét; megjelenésével visszatérnek azok az idők, amikor a Peugeot-k a használtautó-piac egyik legstabilabb ajánlatának számítottak. Nagyon is megérdemelten győzött a szavazáson a típus.”

A díjat odaítélő zsűri tagjait különösen lenyűgözte a Peugeot 208 takarékos benzin- és dízelmotorokból, valamint előremutató villanymotorból álló, széles hajtáslánc-választéka. Nagyra értékelték a modell általános kifinomultságát, valamint méltatták tetszetős formavilágát, amellyel még ma is kitűnik a forgalomból. Emellett természetesen a vételár, az üzemben tartási költségek és az értéktartás összességében igen pozitív mérlege is a Peugeot 208 mellett szóló érv volt.

Az ünnepélyes díjátadó házigazdája, a brit autós televíziózás ismert alakja, Mike Brewer felhasználói szemmel méltatta a Peugeot 208-ast, amely „megfizethető áron biztosít kiemelkedő kényelmet; lágy futóműve és még puhább ülései a legborzalmasabb minőségű útfelületekkel is könnyedén megbirkóznak. Az autó a piac egyik legkifinomultabb ajánlata, hajtásláncválasztéka gazdag – külön elismerés illeti a zseniális elektromos verziót –, ráadásul nagyon dögösen néz ki.”

A Car Dealer magazin díja fontos mérföldkő a Peugeot 208 pályafutásában, ugyanakkor a modell értékei aligha érték meglepetésként a tudatos vásárlókat, arról ugyanis más csatornákon is elismerően nyilatkozik a szakma. Bár viszonylag fiatal kora miatt közel sem áll rendelkezésre annyi tapasztalat a második generációs modellről, mint közvetlen elődjéről, az első benyomások több mint meggyőzőek.

A brit What Car? átfogó értékelésében igen kedvező képet festenek az autóról, amelynek erényeit így összegzik: „A korábbi 208-ashoz képest hatalmas előrelépés: sokkal jobban vezethető, motorjai pedig lenyűgözően takarékosak. Ha nem ragaszkodunk a nagy presztízsű névhez, könnyedén felveszi a versenyt jó néhány prémium alternatívával. Érdemes azonban vásárlás előtt kipróbálni, mert a különleges ergonómiájú iCockpit vezetői környezet – amin a kiváló körkörös kilátáshoz is hozzájárul – testalkattól függően megszokást igényelhet.”

A What Car? a Peugeot 208 viszonylag magas használtpiaci árfekvését is megemlíti: ez a legjobb indikátora annak, hogy akár háromévnyi használat után, a gyári garancia hatálya alól frissen kikerülve is milyen értékes ajánlatnak számít a típus.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.29
Minden idők legnagyobb forgalmát érte el a Volvo – jelentette be a svéd prémiummárka magyarországi....
2025.01.29
Az Aero Over nevű japán tuningcég gondolt egy merészet, és a Japánban kapható Toyota Crown Sport....
2025.01.29
Két taxist is elfogtak a budapesti rendőrök, mindketten hamisított iratokkal vezettek. ..
2025.01.29
Egy kisteherautó és egy személyautó ütközött össze a XI. kerületi Fehérvári úton, a Hauszmann....
2025.01.29
Ez a kamera valós időben, azonnal továbbítja az adatokat a rendőrségre.   ..
2025.01.29
Borulás miatt kénytelen volt megszakítani rekordkísérletét a Havasi Gergő, Szabó Norbert Ádám....
2025.01.28
A Mercedes Sprinter éppen a pálya közepén állt meg. ..
2025.01.28
A Nemzetgazdasági Minisztérium 2024-ben az új ügyvezető kinevezésével megkezdte a Debrecen....
2025.01.28
Hosszú, szinte prémium hangulatú, kupésított városi terepjárót hozott a KG Mobility az Actyon....
2025.01.28
A rendőrök elfogták azt az 51 éves devecseri férfit, aki Magyarországra szállította a járműveket. ..